Három nő fosztott ki egy negyediket Pécsett
2024. június 14. péntek 08:01
A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte három nő letartóztatását egy hónapra védekezésre képtelen személytől való elvétellel, csoportosan elkövetett kifosztás bűntette megalapozott gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint kedden 20 óra körüli időben Pécs belvárosában, egy üzletközpont bejáratának közelében, egy közterületen lévő hirdetőtábla tövében magatehetetlen állapotban feküdt az erősen ittas állapotban lévő sértett nő.
A három gyanúsított nő körbevette a magatehetetlen személyt és táskáját, valamint ruházatát átkutatták azért, hogy értékeit eltulajdonítsák. A gyanúsítottak a kutatás során a sértettől elvették mobiltelefonját és elvettek tőle egy 50 grammos dohánycsomagot bontatlan állapotban.
A gyanúsítottak cselekményét a közterület-felügyelet munkatársai észlelték és bejelentésük alapján egy rendőrjárőr érkezett a helyszínre.
Ezt észlelve a gyanúsítottak az eltulajdonított telefont visszahelyezték a sértett közelébe, azonban a dohányterméket az egyik gyanúsított táskájában találták meg az intézkedő rendőrök, így azt lefoglalták.
A gyanúsítottak közül ketten - vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt - büntetett előéletűek, harmadik társukat a bíróság korábban szintén vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt próbára bocsátotta.
A három gyanúsítottal szemben jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban, ezért alaposan tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket követnének el, emiatt a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.
Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, a gyanúsítottak szabadlábra helyezésük érdekében jelentettek be fellebbezést. A letartóztatás elrendelésének tárgyában megtartott ülésen csak az egyik gyanúsított védője jelent meg, ő is fellebbezett a bíróság határozata ellen elsősorban szabadlábra helyezés, másodsorban enyhébb kényszerintézkedés elrendelése érdekében, míg a másik két gyanúsított védőjének három napja van az esetleges fellebbezés bejelentésére.
A bíróság határozata nem végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...