Hídépítés: ezúttal nem az oszmánok támadják Mohácsot, a fővárosból érkezett a bírálat
2024. szeptember 05. csütörtök 10:00
Miközben Lázár János bejelentése szerint hamarosan elkezdődik a mohácsi Duna-híd és a csatlakozó úthálózat építése, a fővárosi politikus, Vitézy Dávid kikelt a beruházás ellen: szerinte nem Mohácson, hanem Budapesten kellene új hidat építeni, mert ott nagyobb szükség van rá. Hargitai János, a nemzeti oldal országgyűlési képviselője ugyanakkor leszögezte, Trianon óta szeretnénk összeköttetést teremteni Pécs és Szeged között, ez nagyon is indokolt, s most sikerült is elérni a beruházás megvalósítását, hát örüljünk bátran neki!
Pénz, paripa, fegyver: minden megvan ahhoz, hogy elkezdődjék a mohácsi Duna-híd és a csatlakozó úthálózat építése. A tervek készek, kiválasztották a kivitelezőt, s a kormány a pénzt is biztosította a beruházáshoz.
Lázár János a napokban jelezte, a munkák elkezdéséhez szükséges 389 milliárd forint hazai forrás áll rendelkezésre, a kivitelezés október végéig elindul, és várhatóan 2028 őszéig tart majd.
(Azt, hogy az építők már ugrásra készen állnak, az is alátámasztja, hogy az ország legnagyobb úszódaruja, a kalocsai hídépítésnél is használt Clark Ádám már Mohács közelében horgonyoz.)
Mindeközben a fővárosi politikus, Vitézy Dávid páros lábbal szállt bele a beruházásba.
Közösségi oldalán azt írta, „önmagában is sajátos közlekedéspolitikai prioritásokat mutat, hogy a közlekedési tárca a 131 ezer fős Újbuda helyett a 311 fős Újmohácsot találta meg hazánk újabb 2x2 sávos átkelőjének helyszínéül. A mohácsi Duna-híd várható forgalma az átadáskor napi 2-3 ezer jármű lesz, míg ugyanez a "vas", ugyanezen Duna-folyó felett Budapesten elhelyezve 80-120 ezer ember átkelését oldaná meg."
Hargitai János szerint viszont Vitézy Dávid teljesen vakon van.
- Ezúttal nem az oszmánok támadják Mohácsot, hanem a körúton belülről szólalt meg egy szakértő - nyilatkozta lapunknak az országgyűlési képviselő. - Amondó, hogy ne Mohácson, hanem Újbudán építsenek hidat, a meglévők mellé egy újabbat. Persze ott még tervek sincsenek, meg csak a veszekedés megy, mint minden fővárosi beruházási szándék esetén.
A nemzeti oldal politikusa ironikusan megjegyezte, ha a Trianon sújtotta magyar végek, köztük Baranya, tudtak több mint száz évet várni, akkor ott most se indokolt hidat építeni.
- Mennyire ismerős nekünk ez a több évtizedes, a vidéket mindig lesajnáló gondolkodás. A híd mellé újabb hidat, vidékre meg semmit. Ez eddig is ismert volt. Évtizedekig elfogadtatták velünk. A mohácsi híd száz éve, Trianon óta erős igény, a Szeged-Pécs összeköttetését teremti meg. Jó tíz év alatt készítettük elő, most megvalósul, akkor is, ha mások erősen tiltakoznak ellene.
Hargitai János hozzátette, mi, Mohácson, már várjuk a kivitelezőt, hát örüljünk bátran az álmunk valóra váltásának.
Vitézy kirohanására Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere is reagált:
- Azt hihetnénk, hogy egy magát közlekedési szakembernek tartó személy számára nyilvánvaló: a hídra nem csak azért van szükség, hogy összekapcsolja Mohács két településrészét. Ennél sokkal többet jelent a térségnek és az országnak. Az M6-os autópálya elérte az államhatárt, a horvát fél 2025 közepére készül el, így létrejön az észak-déli közúti összeköttetés. Az autópálya akkor fejtheti ki optimálisan gazdaságélénkítő hatását a Duna mentén, ha 25-30 kilométerenként rendelkezésre állnak a két partot összekötő hidak. Az ország déli területeinek felzárkóztatása össznemzeti érdek - jelentette ki.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kijavították a hibát, ismét...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Novemberben is nálunk volt a...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...
- A jövő héten is nagyon várják a...