Így készülnek húsvétra a Baranyában élő horvát ajkú katolikus közösségek
2024. március 29. péntek 13:26
A Baranyában élő horvát ajkú közösségek nagyböjti és nagyheti ünneplésének gazdag hagyományairól készített összefoglalót a Pécsi Egyházmegye.
Mintegy harminc éve már, hogy a pécsi és Pécs környéki horvátok megemlékeznek Jézus Krisztus kínszenvedéséről és haláláról a pécsi kálvárián. A virágvasárnap előtti pénteken idén a családokért imádkoztak a hívek, akik a szeretetért, megértésért, a békességért, valamint a családok megélhetéséért fohászkodtak anyanyelvükön.
A keresztúti stációk között egyházi népénekek csendültek fel, melyek szövege és dallama segített abban, hogy a jelenlévők a Szűzanya fájdalmát sajátjukként éljék át. Az idei keresztutat azonban még gazdagabbá és szebbé tették a pécsi horvát iskolaközpont 8. osztályos tanulói, akik Márk evangéliumát adták elő a város fölött elterülő, tavaszi pompájában ragyogó Kálvária-dombon. Felkészítette őket hitoktatójuk, Tomola Ágnes, a rendezésben segített a Pécsi Horvát Színház művésze Dejan Fajfer. A virágvasárnapi hétvégén Pécsett vendégeskedtek az iskolaközpont zágrábi testvériskolájának tanulói, akik szintén részt vettek az áhítatban és az azt követő agapén.
Pécsen túl a harkányi és a szalántai horvát hívek is végeztek keresztutat, akik idén is együtt imádkozták végig Jézus Krisztus szenvedéstörténetét, ugyancsak a virágvasárnap előtti fekete pénteken. Felváltva teszik ezt, egyik évben az egyik, másik évben a másik település templomában, hiszen közös a plébánosuk, Ronta László atya.
Szintén régi hagyomány, hogy a rózsafüzér közösségek horvát tagjai a nagyböjt ideje alatt péntekenként vagy más napokon elimádkozzák a keresztutat, ezt a szokást szent hagyományként ápolják.
A Pécsi Egyházmegye horvátokért felelős referaturája Bacsmai László plébános atya vezetésével idén először Pogányban ünnepelte a virágvasárnapot. A Márk evangéliuma szerinti szenvedéstörténetet a kökényi folklór együttes tagjai adták elő a lelkipásztorral együtt. A szentmisén és az utána következő mini koncerten a helyi horvát menyecskekórus is részt vett. Az ünneplés Kollár Ákos Keresztek című fotókiállításának megnyitójával kezdődött, mely az áprilisban esedékes pécsi horvát nyelvű szentmisét követően is bemutatásra a kerül a August Šenoa Horvát Klubban.
Felsőszentmártonban Csuzdi Illés plébános atya barkaszenteléssel kezdte a virágvasárnapi szentmisét, amelyen részt vet a helyi asszonykórus, anyanyelvükön énekelve az egyházi népénekeket.
A pécsi horvát közösség tagjai a szent három napot, illetve a feltámadás vigíliáját saját egyházközségeikben ünneplik meg, horvát nyelvű szentmise a legközelebbi húsvéthétfőn lesz 16.00 órai kezdettel a pécsi ferences templomban.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós éj után szakadozni kezd a...
- Orbán Viktor: mi vagyunk a...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Tizenkét éve ölték meg Bándy Katát -...
- Így tartanak nyitva decemberben a NAV...
- Itt az idő, hogy elkezdjük etetni a...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Mohácsi drogárus-párral szemben...