Kálmán György színművész húsz éve hunyt el

2009. február 17. kedd 14:01

Minden este másnak kell lenni, színházat azért kell csinálni, hogy az ember önmagát mutassa meg - vallotta egykor Kálmán György Kossuth-díjas színművész, aki húsz éve, 1989. február 19-én hunyt el.

Kálmán György 1925. március 6-án született Budapesten, a Ferencvárosban. Kesztyűsinas korában a szuterénműhely ablakából lett figyelmes egy rendszeresen az ablak előtt elhaladó elegáns cipőre. Utána lopózva kiderítette, hogy a lábbeli gazdája színész - így került a színház vonzásába.

Miután diplomát kapott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1949-ben Pécsre szerződött. Négy évet töltött a legendás Szendrő József által igazgatott társulatnál, majd 1953-tól 1980-ig a Nemzeti Színház társulatának tagja volt. Első kiugró sikerét Félicien Marceau A tojás című darabjában aratta, s ezután nehéz szerepekben vált a magyar színházművészet egyik legjelentősebb alakjává.

Alakításaival nemzedékének jellegzetes vonásait örökítette meg: ő volt Peter Weiss drámájának megszállott forradalmár Marat-ja, Bolyai János, a rendhagyó zseni Németh László színművében, a Lear király szomorúan bölcs Bolondja, Hale tiszteletes Arthur Miller Salemi boszorkányokjában és a bőrruhás Lucifer Madách Tragédiájának sokat vitatott előadásában.

Elegancia sugárzott belőle, intellektuális játékát különös irónia és távolságtartás jellemezte. Egy-egy figura kidolgozásával rendkívül sokat foglalkozott, szinte összenőtt velük. Miközben szinte magára szabta az előadás stílusát és a darab hangvételét, a művészi alázat sem hiányzott belőle.

Büszkén hangoztatta: számára a világnézet, a fő-és mellékállás és a társadalmi munka is a színház volt. Utolsó interjújában azt mondta: "Soha nem kellett mást csinálnom, nem kellett pártba lépnem, népfrontot szerveznem, közmegegyeznem - elég volt benne lennem olyan színházi produkciókban, amelyek a nézők helyett, a nézők nevében megfogalmazták a kort."

A hetvenes évek elejétől "kihátrált" a szakmából, úgy érezte, az élet túlment az ő normáin, értékrendjén, anakronisztikusnak érezte magát. A rádió kárpótolta, ahol óriási siker lett előadásában Szilágyi György Hanyas vagy? című monológja. 1980-ban otthagyta a Nemzeti Színházat és a filmgyárhoz szerződött, de itt alig foglalkoztatták, pedig filmen is kiváló volt (Felfelé a lejtőn, Naplemente délben, Rekviem).

Utolsóként Sára Sándor 1987-ben készült Tüske a köröm alatt című filmjében szerepelt. A közönségtől Molnár Ferenc Úri divatjában búcsúzott a Radnóti Színpadon; egy grófot játszott, a rá oly jellemző ironikus eleganciával, fanyar bölcsességgel.

Mellőzöttsége visszahúzódóvá tette, nem próbálkozott, nem is keresett újabb lehetőségeket. Egészsége is megrendült, hosszú, súlyos betegség után Budapesten hunyt el 1989. február 19-én. Művészi munkáját 1956-ban és 1958-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1966-ban érdemes, 1972-ben kiváló művész lett, 1970-ben Kossuth-díjat kapott.

(mti)