Kést rántott egy siófoki kocsmában egy részeg pécsi férfi
2024. július 20. szombat 08:47
A Siófoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt gyorsított eljárásban emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó pécsi férfival szemben, akinek késes fenyegetőzése riadalmat keltett egy siófoki sörözőben.
A vádirat lényege szerint a férfi 2024 májusában magánéleti problémái miatt feldúlt állapotban érkezett a siófoki sörözőbe, ahol - miközben szálláslehetőség után érdeklődött - szeszes italt kezdett fogyasztani.
A vádlott az elfogyasztott alkoholtól egyre agresszívabb lett, ezért a söröző pultosa egy idő után megtagadta a kiszolgálását. A férfi ekkor elővett egy 5-6 cm pengehosszúságú kést, azzal fenyegetni kezdte a pultost, majd a kiszolgáló pultba, ezután pedig a teraszon lévő egyik asztalba és padba szúrt a késsel.
A láthatóan indulatos vádlott cselekményétől nemcsak a pultos, hanem a söröző vendégei is megijedtek, ezért értesítették a siófoki rendőröket, akik a helyszínen elfogták a férfit.
Az ügyészség a vádlottat gyorsított eljárásban a Siófoki Járásbíróság elé állította. A bíróság a tárgyalás során a férfit az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek, és egy év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette.
Forrás: Somogy Vármegyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...