Kétnapos búcsún ünnepelték a horvát hívek a pécsi Havas Boldogasszony-templom felszentelését
2024. augusztus 13. kedd 08:18
A hagyomány szerint ebben az évben is két napon át tartó búcsún, augusztus 4-5-én ünnepelték a pécsi Havas Boldogasszony-templom felszentelésének immár 327. évfordulóját, mely a környék horvát ajkú híveinek is kiemelt ünnepe.
A pécsi horvátok még emlékeznek azokra az évekre, amikor júniusban a székesegyházban és a Szent István téren tartották a horvát napot, majd egy idő után ez a rendezvény összeolvadt a hagyományos Havi-hegyi búcsúval. Snježna Gospa-t, azaz a Havas Boldogasszonyt ugyanolyan örömmel és tisztelettel keresték fel egykor a pécsi és Pécs környéki horvát ajkú hívek, mint a máriagyűdi Szűzanyát, ez a hagyomány töretlen és napjainkban gazdagodik.
„A pécsi és a Pécs környéki horvátok úgy tartják, hogy a kápolnát a környéken élő horvátok építették hálájuk jeléül. Ma reggel az Ágoston téri templomtól indult a körmenet, ahol a keresztutat imádkozva és horvát énekeket énekelve értünk fel a templomhoz. A misén termesztésen elhangzott a Na Mečeku crkva sagrađena, azaz A Mecseken felépült a templom kezdetű búcsús ének is" - mondta Gyöngyösiné Dudás Marica, aki a pécsi horvát önkormányzatban felelős a hitéletért, aki egyben vallja, hogy a hitet és ezt a szép hagyományt meg kell őrizni és át kell adni utódok számára is.
„A Boldogságos Szűz Máriát jöttünk össze ünnepelni. Havas Boldogasszonynak nevezzük, mert ahogy hajdanán Rómában templomot építettek azon a helyen, ahol augusztus 5-én hó volt, ugyanígy itt, Pécsen, a pestis idején a 17. században a lakosság fogadalmat tett, hogy ha megmenekülnek, akkor hálából kápolnát építenek ezen a helyen Havas Boldogasszony tiszteletére.
Mi pedig évről évre összejövünk és kérjük az ő közbenjárását, hogy mutasson nekünk utat ebben az összekuszálódott világban" - mondta a horvát nyelvű szentmise homíliájában Bacsmai László mohácsi plébános atya augusztus 4-én, akit már több alkalommal kértek fel szónoknak a pécsi horvát búcsú szervezői.
A hívek örömmel vették, hogy az ünnep „napos napján", azaz augusztus 5-én is részt vehettek horvát nyelvű szentmisén a Havi-hegyen, amit horvátul első alkalommal mondott az újmisés Mihovics Szebasztián atya:
„A mai napon ünnepelni jöttünk össze. Ünnepeljük a Boldogságos Szűz Máriát, akiben beteljesedett az ősígéret. Ünnepeljük Máriában az új Évát, akitől az új Ádám származik. Szent Fia az ő engedelmességével helyre hozta Ádám ősatyánk engedetlenségét" - hangzott el a szentbeszédben.
A szentmise zárásában Máger Róbert templomigazgató atya megköszönte, hogy minden hónap 13. napján a horvát ajkú hívek is bekapcsolódnak az rendszeres rózsafüzér imádságba.
Az énekszolgálatot a pécsi August Šenoa Asszonykórus és a Misija tamburazenekar, illetve Magyar István Emil kökényi kéntor látta el, majd a 4-ei búcsút a templom mellett megtartott folklór műsor zárta, illetve Bosnyák Márkné Teta Marija visszaemlékezése a régi Havi-hegyi búcsúkra.
A Havi-hegyi templomot sok horvátországi zarándok is felkeresi, örömmel jönnek be a templomba imádkozni és énekelni, de a gyönyörködnek a pazar kilátásban, hiszen szép idő esetén ellátni a Papuk hegyvonulatáig is.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Novemberben is nálunk volt a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...