Kétszeres gyilkost ítéltek életfogytiglanra Pécsett
2024. július 09. kedd 18:05
A Pécsi Ítélőtábla a több ember sérelmére elkövetett emberölés miatt indított büntetőügyben helyben hagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
A palesztin származású izraeli férfi 2018 februárjában egy múzeumi kiránduláson ismerkedett meg a Németországban tanuló magyar nővel, akivel hamarosan össze is költöztek.
Jó fél évvel később jöttek Magyarországra, ahol Kaposváron béreltek ingatlant - egyiket a nő és édesanyja, másikat a férfi részére.
A párkapcsolat nem volt felhőtlen a férfi lobbanékony természete és folytonos féltékenykedése miatt.
Ez vezethetett a tragédiához is, mikor az éjszaka közepén álmukban fojtotta meg a barátnőjét és annak édesanyját, majd hogy a nyomokat eltüntesse,
felgyújtotta a lakást.
Ő maga balesetet színlelve a tűz elől az erélyre menekült és onnan kiabált segítségért.
Mire a szakértői vizsgálatok megállapították, hogy az áldozatok halála nem a
tűzeset következménye, hanem erőszakos úton, fulladás következtében állt be, addigra az elkövető elmenekült az országból, és csak 2021-ben, a nemzetközi elfogatóparancs alapján fogták el az izraeli hatóságok.
Az első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék a vádlottat emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy legkorábban 40 év után bocsátható feltételes szabadságra.
Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére részfelmentése miatt, bűnösségének
közveszélyokozás bűntettében is történő megállapítása, valamint feltételes szabadságra
bocsátás lehetőségének kizárása végett jelentett be fellebbezést, amelyet a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartott.
A vádlott és védője felmentés végett fellebbeztek.
A Pécsi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett jogerős határozatával az elsőfokú bíróság ítéletét helyben hagyta.
Forrás: Pécsi Fellebbviteli Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Több mint hetven határsértőt...