Köztéri csúfságok: Pécs - ilyen, de lassan sajnos már tényleg megszokjuk

Turistáskodni saját városban - érdekes kísérlet nyáridőben. Körülnézni némileg az idegen tekintetével, de a bennfentes magabiztosságával pásztázni a történelmi belvárost. Meglátni Pécsett sok-sok olyat, ami nyilván egy idegennek is feltűnhet. Olyan hibákat keresni, amik megszüntetése pitiáner összeg lenne, ez hát a feladat. Mert ha nincsen, aki szóljon, akkor csak éktelenkedik a rengeteg apró rondaság, ami az arra kijelölt személyek szemét nem böki.

Ha valaki, egy vendég, valamilyen okból a város főutcájának nyugati végéből indul el a pécsi főtér felé, könnyedén találhat szépséges dolgokat.

De most nem ez a cél! Mert ott van mindjárt a Király utca 66., ahol a műkő évek óta felpúposodott, billegnek a burkolati elemek. Nem tegnap óta, mert a gaz már kizöldült a rések mentén.

Cseppet sem jobb a helyzet a Búza tér felőli oldalon sem. Ott is jól látható egy végighúzódó törésvonal, déli irányban.

Az 58-as házszám alatt lakhat egy alternatív forradalmár. Erre abból lehet következtetni, hogy a ház előtt, egy fát körbeölelő fémkaloda közepén, a növény tövében hetek óta ott kallódik egy kockakő. Nyilván házi tartalék, ha ott kezdődne egy spontán csata.

A Felsőmalom utca sarkán négy egykor szép kő hirdette pécsi költők, írók sorait. A feliratok döntő többsége már lekopott, olvashatatlan. Ráadásul már nem is fedik a szövegek a valóságot.

Lévén, hogy Pálinkás György, illetve Bertók László sajnos már nincsen az élők
sorában. Ha igényes gondolataikat megidézzük, talán illene őket tisztelni is annyira, hogy jelezzük haláluk dátumait.

Az egykor szebb napokat is látott tiszti kaszinó előtt szépen kizöldült minden. Különösen érdekesek a rácsok között feltörő növények, amik a fény felé nyújtózkodnak. Méghozzá sikeresen.

A Színház téren ellenben lehet látni olyan lyukakat, ahol pont olyan bazaltkockák
hiányoznak, mint amilyen kissé odébb kezdett magányos, önálló életet.

A Széchenyi téren a Szentháromság-szobor is megér pár könnycseppet, a szó szoros
értelmében. A legutóbbi restaurálás után, a körülötte lévő kis kerítés eltűnt. Ennek a déli oldalon lévő oltárlap lett a nagy vesztese. Mert könnyedén megközelíthetővé vált. A hitetlenek fel is szoktak rá ülni. A lábaikkal kalimpálva aztán le is rugdosták a dombormű jelentős hányadát. Közelebbről meglesve a dolgot, ráférne egy felújítás, még mielőtt nagyobb lenne a baj.

Arra még a vallástagadó ortodox kommunisták sem tudnának magyarázatot adni,
miért is kellene egy szent emlékre felmászni. De néha a közterület-felügyelők is közelről szokták követni az eseményeket, szó nélkül hagyva a renitens magatartást.

A Hunyadi-szobor előtt lévő téri kövezet, a lépcső mellett, szinte ragad a kosztól. Valósággal serceg a műanyagtalpú sportcipő alatt, minden lépésnél. Régebben az ilyet nevezték vendégmarasztalónak, de sárra vonatkoztatva,

Elhagyva a megyeszékhely szívét, a lejtőn megindulva nincs megállás. Egészen az
Irgalmasok utcájának alsó végéig, ahol a taxiállomástól három méterre, hónapok óta ott éktelenkedik egy éles, törött kő. Csupán kissé balesetveszélyes, de szörnyű nemtörődömségről árulkodik.

Legutóbb kiírtak egy pályázatot, aminek a város sugallt érzését kellett volna kifejezni. A nem nyertes kategóriában indult a következő: Pécs - ilyen, de már megszoktuk!

2001. szeptember 24-én avatták fel a Citrom utcában Rotraud Hoefmann alkotását,
aminek a címe Partnerség. A márványplasztika talapzatának négy sarka volt.
Egykoron! Mert napjainkban az összes hiányzik, letörtek a darabok. A Fellbach által
adományozott mű a testvérvárosi kapcsolatok kertében valósult meg. Valaki szólhatna a német rokonoknak, hogy ideje lenne némileg felújítani az ajándékot.

Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva