Kullancshelyzet: irtani nem szabad, egyre több a Lyme-kóros állat

2011. június 30. csütörtök 20:51

Kullancshelyzet: irtani nem szabad, egyre több a Lyme-kóros állat

Javában tart a nyár, kezdetét vette a kullancsszezon is. Pécs és környéke az erdei révén a magas rizikófaktorú területek közé tartozik, ám nemcsak túrák alkalmával találkozhatunk a vérszívókkal, hanem már a városok belterületein, közparkjaiban és a játszótereken is. Elszaporodásuk oka, hogy az Európai Unió 2009-ben betiltotta az irtásukra szolgáló készítményt a környezetre káros volta miatt. Dr. Kassay Veronika, a megyei kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének vezetője szerint idén jóval több a Lyme-kórral fertőzött kullancs.

A klasszikus kullancsszezon a tavaszi-nyári időszakra esik. A vérszívó állatok mára annyira elszaporodtak, hogy már nemcsak erdei kirándulások alkalmával kell a védekezésre gondolnunk, hanem a városok parkjaiban, játszóterein és a kiskertekben is. Ennek az az oka, hogy az Európai Unió 2009-ben betiltotta az addig - több mint harminc éve - használatos kullancsirtó szert, annak környezetkárosító hatására hivatkozva.

Az uniós rendelet szerint az irtásra eddig alkalmazott Actellic 50 EC permetezőszer környezetvédelmi okokból nem használható. Az állásfoglalás szerint a nagy kiterjedésű irtás azért nem engedélyezett, mert az anyag más rovarokra is veszélyes. Magyarországon jelenleg nincs engedélyezett kullancsirtó szer, viszont az engedély nélküli ritkítás kémiai terhelési bírság kiszabását vonhatja maga után.

Új módszer egyelőre nincs - a rovarok számára leginkább a nedves, nyirkos, árnyékos aljnövényzet az ideális élettér.

Dr. Kassay Veronika megyei tiszti főorvos szerint a kullancsok vizsgálatának járványügyi szempontból nincs jelentősége, mert - amennyiben megtörtént a csípés - a kialakult tünetek alapján szükséges orvosolni a problémát.

A járványügyi adatok mindenesetre azt mutatják, hogy Baranyában több a Lyme-kórral fertőzött vérszívó, mint az agyvelőgyulladásért felelős kórokozó:

- Tavaly Baranya megyében 22 bejelentett Lyme-kóros beteget regisztráltak, míg öt esetben agyvelőgyulladás kapott a megfertőzött személy. Idén eddig nyolc Lyme-kóros esetet jegyeztek fel, míg agyvelőgyulladást senki sem kapott - sorolta az adatokat a szakember.

Az agyvelőgyulladás esetében a megyében a statisztikai adatok stagnálást mutatnak az utóbbi években - csak elhanyagolható mértékű a bejelentett esetek szám -, míg a Lyme-kór esetében kis mértékű emelkedésről lehet beszélni.


H. L. B. Fotó: Dittrich Éva