Megtartották a hagyományt: idén is kétnapos búcsún ünnepeltek a Havi-hegyen
2024. augusztus 06. kedd 08:11
A hagyomány szerint ebben az évben is két napon át tartó búcsún ünnepelték a pécsi Havas Boldogasszony-templom felszentelésének immár 327. évfordulóját, mely alkalomból augusztus 4-én szentmisét celebrált az idén gyémántmisét ünneplő Mayer Mihály nyugalmazott püspök. A zsúfolásig megtelt templomban Máger Róbert püspöki irodaigazgató, a templom igazgatója köszöntötte az ünneplő sokaságot.
A Havi-hegyi templom története a 17. századig nyúlik vissza, amikor Pécsen az 1690-91. évi pestisjárvány elmúltával, megtartva a veszedelem idején tett fogadalmukat, a város lakói templomot építettek a Szűzanya, mint Havas Boldogasszony tiszteletére.
A hegyvidék meredek lejtőin hátukon, vállukon cipelték fel az építőanyagot a fehér színű, „havas" sziklákra, mintha azt a Szűzanya jelölte volna ki számukra hófehér ragyogásával, ahogy tette a római Santa Maria Maggiore-bazilika helyének kijelölésével is a 4. században. A pécsi templomnak, mely 1697-re készült el, 1844-ben XVI. Gergely pápa adományozott búcsúi kiváltságot a Szűz Mária-ünnepekre.
Mára hagyománnyá lett, hogy a Havi-hegyi Havas Boldogasszony-templom védőszentjének ünnepnapja - a Santa Maria Maggiore-bazilika felszentelésének augusztus 5-i dátuma - előestéjén egy meghívott püspök, idén Mayer Mihály nyugalmazott püspök, mutatja be az előesti a szentmisét.
A nyugalmazott főpásztor szentbeszédében felelevenítette a római Santa Maria Maggiore-bazilika történetét, mely szerint egy János nevű római patrícius álmot látott, melyben azt hallotta, hogy a legforróbb hőség idején hó esik majd az Esquilinus dombon. A derék patrícius megosztotta az álmát Liberius pápával, és amikor Róma népe egy csodás havazás miatt fellármázta őket, a helyszínre siettek. A hófoltok egy épület alapfalait rajzolták meg - mintegy kijelöltve a leendő templom alakját. Innen ered a templom elnevezése, mely magyarul így hangzik: Havas Boldogasszony. Ezzel a névvel aztán az egész keresztény világon, így Pécsett is templomot építettek Havas Boldogasszony tiszteletére.
Mayer Mihály beszédében méltatta Havas Boldogasszony személyét, kegyelemmel teljes lényét, aki a kánai menyegzőn az mondta a bajba került násznagyoknak, hogy tegyenek meg mindent, amit Jézus mond. A legtöbb Mária-képen, ikonon Mária ugyanígy tesz: Jézusra mutat, így közvetítve számunkra, hogy mi is őrá hallgassunk és tegyünk meg mindent, amit Jézus mond nekünk az életünk során.
Havas Boldogasszony azt üzeni nekünk, ma élő embereknek, hogy vigyázzunk a társadalmunkra, korunk Európájára, mert az erkölcsi pestis itt van köztünk, emberek között, melyből pedig nekünk is megerősödve kell kikerülnünk, hogy ne haljunk meg erkölcsileg.
„Nekünk, ha a Szűzanyára tekintünk, tudnunk kell, hogy a mai idők pestise ellen nekünk kell dönteni. A kánai menyegző násznagyai a mai világban mi vagyunk, akik templomba járunk, ezért minket szólít meg Mária: tegyétek meg, amit Jézus mond. Az evangélium tanúsága szerint a násznagyok is engedelmesen megtették, a mulatozó tömeg észre sem vette, hogy mi is történt valójában, esetleg később döbbentek rá Jézus csodatételére. Mi is mindnyájan, mint a násznagyok, hallgassunk Máriára" - hangzott a buzdítás a Havi-hegyi Havas Boldogasszony-búcsún.
A szentmise után a hívek, a zarándokok és a papok a Boldogságos Szűzanya tiszteletére Egyházunkért, a Pécsi Egyházmegyéért, a templom közösségéért és Pécs városáért imádkozva körmenetetben kísérték a Havas Boldogasszony-kegykép másolatát a templom melletti Havi-hegyi sétányon.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...