Mohácson találkoztak az egyházmegye ministránsai
2024. október 17. csütörtök 11:39
Az idei őszi ministránsnapot Mohácson rendezte a Pécsi Egyházmegye ministráns referatúrája Kovács József egyetemi lelkész vezetésével október 12-én. A rendezvénynek a mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és a Fogadalmi emléktemplom adtak otthont. A referatúra beszámolóját adjuk közre.
A ministránsok az egyházmegye településeiről érkeztek az iskolába, ahol a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász önkéntesei teával és sós péksütikkel várták őket. A helyi cserkészek játékainak köszönhetően az érkező gyerekek nem unatkoztak. A napot Józsi atya nyitotta meg egy rövid köszöntővel és imával, majd kezdődhetett az izgalmas verseny a ministránskupáért.
Most is, mint minden évben igyekeztünk színes és érdekes programokat kitalálni, melyek a gyerekeknek adott élmények mellett minket is erősítenek a szolgálatban és közelebb visznek az Úrhoz. Különböző helyszíneken mérhették össze tudásukat hittanos és ügyességi témákban egyaránt.
A Duna mellett található Selyemgyár Kulturális Negyed udvara adott otthont a szabadulószobás játéknak, melynek állomásain a hittan órákon szerzett tudásra volt szükség. Volt lehetőség szájról olvasni, egymás hátára rajzolni liturgikus eszközöket, rakhattak ki rózsafüzért gesztenyéből, melyet egy sorverseny tett izgalmassá.
Az állomásokon való részvétel és szórakozás mellett a lelki feltöltődés sem maradt el. A mohácsi találkozó adott helyszínt a római zarándoklat beszámolóinak is. Nagyon hálásak vagyunk, hogy a fiatalok tanúságtétel formájában meséltek nekünk élményeikről és tapasztalataikról, ezzel is kedvet adva a kisebbeknek ahhoz, hogy a jövőben bátran vegyenek részt hasonló programokon.
Mindig hatalmas öröm számunkra, ha együtt ünnepelhetünk a szentmisén, pláne, ha ezt sok-sok ministráns teszi színesebbé, akik rendszeresen szolgálják Istent az oltár mellett, ki-ki a saját településén. Hatalmas élmény látni a gyerekeket, ahogy otthonuk szokásait osztják meg egymással és velünk.
Nagyon szoros versenynek lehettünk résztvevői, melyet végül a mágocsi ministránsok nyertek meg. Nagyon örültünk, hogy a gyerekek ilyen komolyan vették a napot, és versenyeztek egymással.
Szeretnénk hálánkat kifejezni Józsi és Szebi atyának, akik minden idejüket erre szánva voltak jelen és segítettek minket. Hálásak vagyunk a szülőknek, hitoktatóknak és atyáknak, akik segítve munkánkat támogatják a gyerekeket és nevelik őket. Bízunk benne, hogy a legközelebb Dombóváron megrendezendő ministránsnapon ismét találkozunk, és hasonló élményeknek lehetünk részesei mi magunk is Isten szolgálata közben.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- A multifunkcionális bútoroké a jövő?