Morvai Krisztina az Iparosban: piócák dobtak ki a pécsi gimiből
2011. november 24. csütörtök 20:59
Pécsre jött csütörtökön Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője. A politikus a készülő, cigány-magyar együttélés témáját boncolgató könyvéhez gyűjtött tapasztalatokat városunkban. Minden bizonnyal szerepel majd a kötetben, hogy a nap folyamán kidobták a Gandhi Gimnáziumból: mint fogalmazott, "a pióca liberális érdekkör utasítására". Morvai a nap folyamán Meszesen és a Hősök terén sétált, este pedig lakossági fórumot tartott.
De, mint a helyszínen munkatársaink is tapasztalhatták, kicsinek bizonyult az Iparosház előadóterme, Morvai Krisztina lakossági fórumán ugyanis még a jó pár, utólag behozott pótszék ellenére sem jutott mindenkinek ülőhely. Mint az egyik jobbikos szervező önbizalomtól eltelve megjegyezte: legközelebb a sportcsarnokot vagy az Expo Centert bérlik ki.
Mivel a fél hatra beharangozott sajtótájékoztató elmaradt, a hat órára meghirdetett előadás előtt volt időnk szóba elegyedni a fórumra ellátogatókkal. Az egyik idős hölgy - nevét nem akarta a Pécsi Újságnak elárulni - azt mondta, azért jött el ma este, mert „Morvai Krisztina ki meri mondani az igazságot, nem úgy, mint a többi politikus".
A FOTÓRA KATTINTVA MEGTEKINTHETI A HELYSZÍNEN KÉSZÜLT KÉPRIPORTUNKAT:
Hogy nem csak az elkötelezett Jobbik-szavazók voltak kíváncsiak az előadásra, bizonyítja Tóth Ferenc jelenléte is: ő érdeklődésünkre úgy fogalmazott, ha ideje engedi, a többi párt fórumára is elmegy. A középkorú férfi - aki, mint megtudtuk, a közéletről alkotott véleményét rendszeresen megosztotta Csintalan Sándor nemrég megszűnt betelefonálós műsorában - a csütörtöki fórumtól azt várta, hogy Morvai "megmutatja a kiutat a labirintusból, amelybe az ország került".
A hat órás kezdésre teljesen megtelt az előadóterem.
Mintegy százötven-kétszáz hallgató gyűlt össze, gyakorlatilag minden korosztályt képviselt valaki. A fórumon helyi jobbikos politikusok is részt vettek: ott volt Németh Zsolt országgyűlési, és Gyimesi Gábor önkormányzati képviselő is. A nézők közül többen a Magyar Gárda és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület formaruháját viselték.
Morvai Krisztina, mint mondta, a cigány-magyar együttélés témáját feldolgozó könyvéhez bőven talált ihletet országjárása során. Előadása kezdetén az eddigi tapasztalatait összegezte, mondván, sok helyütt elviselhetetlenné vált az egymás mellett élés, "a cigányok egy része ugyanis képtelen beilleszkedni a társadalomba".
- A legtöbb politikusnak fogalma sincs, mi történik az országban - fogalmazott. - Nem tudnak arról, hogy - főként a betelepített cigányok miatt - egyes vidékeken megfélemlítve élnek az emberek, a lopások pedig mindennapossá váltak.
Majd hozzátette: a cigányok nyomorban tartása egy jól körülhatárolható liberális „pióca-réteg" érdeke.
Szerinte ők intézték el azt is, hogy a meghívás ellenére csütörtök kora délután kidobták a Gandhi Gimnáziumból. (A történet lényege, hogy a főként cigányokat oktató intézmény igazgatója invitálta az iskolába Morvai Krisztinát, aki egy rendhagyó történelemórát tartott volna.)
- Annak rendje és módja szerint megérkeztem az iskolába, ahol az igazgató örömmel fogadott, majd az irodájában kezdtünk el beszélgetni - idézte fel a történteket a fórumon. - Egy idő után azonban megjelent az iskolatitkár, aki többször is arra kérte az intézményvezetőt, hogy fáradjon a telefonhoz, mert sürgős ügyben szeretnének beszélni vele. Mikor az igazgató visszajött, csak annyit mondott, befolyásos emberek - a fenntartó és több szülő - nem akarják, hogy itt legyek, ezért el kell mennem. Az ügy mögött a már említett pióca-réteg áll, akik nem szerették volna, ha belezavarok a lopkodásukba - folytatta.
A pécsi élmények itt nem értek véget, meszesi és Hősök terei sétája során ugyanis több emberrel is elbeszélgetett. Németh Zsolt, a Jobbik pécsi országgyűlési képviselője egy teljesen kifosztott lakásba is elkalauzolta Morvait, s az EP-képviselő az egyik hallgatótól azt is megtudhatta, a baranyai "Drávapiskin a rendőrség és a hatóságok is akadályozzák azoknak a munkáját, akik rendet szeretnének". A felszólaló férfi elmesélte, előfordult olyan eset, hogy "valaki szennyvizet vezetett a kútba és a tisztiorvosi szolgálat, bár tudott a dologról - eltussolta azt".
Morvai Krisztina a fórum végeztével több hallgatóval személyesen is elbeszélgetet, ugyanis, mint mondta, "a mindennapi történetekre" szeretné alapozni készülő könyvét.
Képünkön: Morvai Krisztina beszél a csütörtöki lakossági fórumon.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kijavították a hibát, ismét...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- A jövő héten is nagyon várják a...
- Kínai-magyar akupunktúrás...