Pécsi Arcok - Ágoston Zoltán: "Még tart a lendület"

- Mi volt az első nagy élménye a könyvekkel, az irodalommal kapcsolatban?
- Édesanyám magyartanár volt, de egyben a falu könyvtárában is dolgozott. Így az óvoda, vagy az iskola után leggyakrabban én is a könyvtárban kötöttem ki - ez volt a második otthonom. Miután megtanultam olvasni, gyakorlatilag ezt olyan természetességgel tettem, mint ahogy más levegőt vesz. Később a történelem és a földrajz is érdekelt, olyannyira, hogy kezdetben ilyen szakra is akartam felvételizni, ám a pályaválasztás időszakában egyértelművé vált számomra: az irodalom az életem. Magyar-esztétika szakon tanultam Pécsett, így a Jelenkorral már hallgatóként megismerkedtem.

- A szerkesztőségben viszont csak 1992-ben kap állandó helyet.
- Az egyetemi közművelődési, illetve esztétikai gyakorlatot is a szerkesztőségben teljesítettem, nem sokkal Szederkényi Ervin 1987-ben bekövetkezett halála után. Csordás Gábor, Csuhai István és Takáts József dolgoztak ekkor a lap szerkesztőiként. A diploma kézhezvétele után az akkori új pécsi lapok és a fővárosi országos napilapok, folyóiratok számára írtam cikkeket. Ez egy rendkívül érdekes időszak volt, élveztem is az újságírói munkát. A Jelenkor viszont 92-ben állandó munkatársi állást biztosított, s éltem a lehetőséggel.

- Egy folyóirat életében, mint ahogy az élet minden területén, megfigyelhetőek a változások. Az éppen most ötvenéves Jelenkor miben más, mint korábban?
- A rendszerváltás előtt - néhány évet leszámítva - nem kevés olyan írónak a gyűjtőhelye volt, akik nem féltek a sorok között, vagy annál nyíltabban is üzenni az embereknek. Számos olyan mű jelent meg a lapban, amely valamiként a szabadság levegőjét árasztotta. Mivel a rendszerváltás a cenzúrát megszüntette, a magyar irodalom e korábbi funkcióját elvesztette. A szerkesztők igyekeztek olyan munkákat válogatni a Jelenkorba, amelyek lehetőség szerint minél több irányzatot képviselnek, és a saját poétikájuk szerinti lehető legjobb minőségben születnek. Ez a minőségeszme a folyóirat különböző szerkesztő-generációit köti össze. Fontos szerkesztői feladat manapság, miként lehet az irodalmi minőség fenntartása mellett az olvasók számát is gyarapítani.

- Mennyire fogékonyak még az emberek a művészetre?
- Becsléseink szerint egy-egy számunkat - a nyomtatott verzió mellett az interneten is - akár tízezren is forgathatják, ami irodalmi folyóiratról lévén szó, szép szám. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy a kilencvenes évek elejei töréstől kezdve gyakorlatilag folyamatosan megvan egy stabil olvasói réteg. Számukra az irodalom éppen olyan nélkülözhetetlen, mint a kiállításlátogatás, a színházba járás vagy egyéb kulturális elfoglaltság, Parti Nagy Lajos kifejezésével élve: "elengedhetetlen luxus". Úgy gondolom, az államnak mindenkori kötelessége a kortárs irodalom támogatása, az olyan munkák finanszírozása, amelyek a piacon nem feltétlenül lennének életképesek. Persze csak akkor, ha azt akarjuk, hogy a magyar irodalom s vele a magyar nyelv fennmaradjon, mégpedig modern, eleven képződményként. Hiszem, hogy az irodalom társadalomra gyakorolt hatása így továbbra is érvényesülhet, és az emberekben az eddigiekhez hasonlóan megmarad a minőségi írás szeretete.

- Az elhivatottság is megvan ezek szerint, hogy még sokáig folytassa jelenlegi hivatását.
- Az adminisztratív és egyéb menedzselési feladatok ugyan kevésbé lelkesítenek, de szerencsére tart a lendület. Én tehát jó néhány évig még szívesen foglalkozom ilyen minőségben a Jelenkorral, de persze az állásomról nem én döntök. Azon vagyunk mindannyian, hogy a folyóirat jelenlegi minősége, elismertsége megmaradjon, és - ha lehet - tovább fejlődjön.

A Jelenkor 1958 októberében látott napvilágot, így e hónapban lesz fél évszázados. A jubileum alkalmából a lap egykori főszerkesztői, szerzői együtt ünnepelnek október 7-én a pécsi Művészetek és Irodalom Házában. Ágoston Zoltán a folyóirat főszerkesztője elődeivel - Tüskés Tiborral, Csordás Gáborral és Csuhai Istvánnal - beszélget. A szerzők közül Balla Zsófia, Bertók László, Garaczi László, Kukorelly Endre, Meliorisz Béla, Méhes Károly, Tolnai Ottó és Tóth Krisztina olvasnak fel műveikből.

Korb Zoltán - Fotó: Tóth László