Pécsi Arcok - Kispál András: Szeretek bütykölni, vagy tavasszal kiülni a kertbe gitározgatni

Alig van olyan ember Pécsett (és az országban), aki ne ismerné Kispál Andrást - vagy legalábbis a vezetéknevét. Sorozatunk következő részében a lassan legendává nemesedő Kispál és a Borz zenekar névadó alapító-gitárosával beszélgettünk (zenei) múltjáról, (színházi) jelenéről és a közeljövőre vonatkozó terveiről.

- Fiatal korában a klasszikus rockzenén nevelkedett.
- A hatvanas-hetvenes évek „maradi" zenéit hallgattam, nálam az „alternatív" zene - mint például a Sziámi - kimaradt, hiszen a „vidékiség" védettségében sikerült leélnem azt a pár évet, ami a Borzig tartott.

- Borz előtti együtteseiben sokféle zenét játszott, Hobót, Eddát például. Hogyan alakult ki mégis a „klasszikus" kispáli hangzás?
- A fiatal zenekarok általában rockkal kezdenek, egyfajta tinédzsertombolásként. Ezt én is végigcsináltam mindenféle zenekarban. Fontos volt, hogy a stílusokat a magunk módján elsajátítsuk, de ezt nem tanultuk. Hogy mégis ez lett belőle? Mindegyik zenész, aki bekerült a Borzba, másfajta stílust kedvelt. Belerakta a bandába a saját világát és ilyen elegy alakult ki belőle. Ez nem volt tudatos. Én inkább a konzervatív vonalat tettem bele, Ricsi a beatzenét kedvelte, Lovasi viszont már nyitottabb volt az „alternatív" irányokra. Mindebből ez a „kutyulék" jött ki. Én akkor egyébként abba akartam hagyni a zenélgetést, mert huszonegynéhány évesen nem voltam már olyan fiatal, ráadásul éltem a polgári életemet mindenféle segédmunkásként, ami elég érdekes volt mellesleg. Sok mindent kipróbáltam, s szerintem mindenkinek végig kellene járnia ugyanezt, mert sokat lehet tanulni belőle. Jól éreztem magam, fűrészeltem, seprűnyelet festettem, stb., és ha meguntam, akkor továbbálltam.

- Azért 23 év elég hosszú idő. Tudom, nem nosztalgikus alkat, de hogyan tekint vissza ezekre az évekre? Lehetett volna-e jobb, esetleg rosszabb?
- Utólag mindig okosabb az ember, lehetett volna mondjuk a számokat másképp eljátszani. Persze, mindig van egy önkritika. Természetesen voltak jó periódusok, de voltak mélypontok is. 23 év alatt - noha voltak tagcserék - majdhogynem együtt is éltünk, ismertük egymás rigolyáit, s ez az évek múlásával csak nehezebb lett. Ellentétek nem voltak, inkább azt mondanám, hogy kiégett az alkotói ihlet a vége felé. Mindenki ment szanaszéjjel, már próbák sem voltak. Ez így törvényszerű volt. Ami nem megy, azt nem szabad erőltetni.

- Ezért is próbálkozott új zenekarral.
- Igen, bár a Velőrózsák is leginkább a próba-problémák miatt ment szét. A mai gazdasági helyzetben nem olyan egyszerű hetente többször egy-egy próba miatt autóba ülni és felutazni Budapestre. Másrészt alkalmatlan vagyok arra, hogy nemcsak egy zenekart, de bármilyen társaságot vezessek; és igazából nem is érzek rá késztetést. Azonban készítettünk egy lemezt. Hogy jó-e vagy sem, azt nem az én dolgom eldönteni. Az a két év azért is volt jó, mert önállóan készítettem el egy albumot, másrészt fesztiválokra is jártunk. Abból a csapatból nem mindenki koncertezett például az A38-on addig. Sajnos azonban széthullott a zenekar, mert nem tudtam összetartani. A számítógép és az internet nem pótolja a próbákat. Próba nélkül nem lehet semmit sem összehozni, mint ahogy edzés nélkül sem kosarazni.

- Tartja-e a kapcsolatot a régi zenésztársakkal?
- Persze, a magam módján. Nemrég volt Pécsen a Csík zenekar, velük is tartom a kapcsolatot, de nagyon jóban vagyok Dióval. Senkivel sincs ellenséges viszonyom, csak már keveset járok Pestre. Mondjuk eleve kevesen voltak, akikkel én szorosabb barátságot ápoltam. Én azokat szeretem, akik „normálisak", megbízhatóak és egyenesek.

- Mennyire nehéz vagy könnyű ma egy kezdő zenekarnak? Mi a véleménye a tehetségkutató műsorokról?
- Fontosnak tartok mindenféle lehetőséget, hogy megmutathassa mindenki a tudását, csak ezeket a tv-s produkciókat inkább cirkusznak tartom. A fiatal zenekaroknak pedig nem kedveznek a jelenlegi lehetőségek. Nagy szerencse kell, hogy méltó színpadra kerüljenek. A kultúra az utolsó, amire most az országban költenek. Az emberek legnagyobb gondja a sárga csekkek befizetése. Az anyagi gondok miatt a klubok lehetőségei is beszűkültek, sok meg is szűnt - legutóbb az Uránia.

- Most színházban is játszik.
- Ez egy apró kis kitérő. Érdekes, mert nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle. Tóth Árpi találta ki, aki mindig kifundál valami őrültséget és azt meg is valósítja. Ebben példaképem. Ez a szerep egy ötletelés után alakult ki. Tudni kell, hogy én képtelen vagyok megjegyezni szövegeket, egy verset sem tudok, így lett belőle egy improvizatív darab. Váza van, hogy ki mikor mit csinál, milyen karakter, milyen jellem egy mindennapos hakni során - természetesen mindannyiunknak vannak benne rendes produkciói is. Ez nekem nagyon tetszik, bár egy színházi előadás más, mint egy koncert. Érdekes, nem gondoltam volna, hogy közel ötvenéves koromra belecsöppenek és részt vehetek egy ilyen dologban.

- Lámpalázas volt a koncerteken. Így van ez a színházban is?
- Még mindig megvan. Előadások előtt állandóan memorizálnom kell, hogy ki jön be, ki megy ki, mit kell mondanom...

- Lesz folytatás?
- Lehet, hogy lesz, lehet, hogy nem. Pécsett nem valószínű, de azt, hogy vidéken sikerül-e leszervezni pár előadást, még nem tudom. Én műkedvelő vagyok, tudom hol a helyem és meddig nyújtózkodhatom. Nem hajtok az Oscar-díjra...

- Zenei vonalon milyen tervei vannak a közeljövőre nézve?
- Mostanában újra elkezdtem zenélgetni a szabadidőmben, például Pavlicsek Lacival, és Ács Bálinttal. Furcsa, hogy popzenészek körébe kerültem, viszont ez izgalmas is. Szeretnék egy akusztikus lemezt összehozni, most az anyaggyűjtéssel foglalkozom, ötleteket rakunk össze és teszünk gépre. Ráérek, nem hajt a tatár.

- Gondolom mostanában jóval több ideje jut a családjára.
- Igen. Pihenek és a családommal is foglalkozhatok. A kislányom is zenél, bár nem annyira zenecentrikus, inkább a sportot részesíti előnyben. A fiam egyáltalán nem folytatja a zenei vonalat. Nem is erőltettem, sosem szerettem, ha valaki hatéves korában zongoraórákra járatja a gyerekét, akin látszik, hogy utálja, de mennie kell... Mondtam a fiamnak, hogy ha érdekli, akkor áthúrozom a gitárt.... A mai fiatalok már számítástechnikát és nyelveket tanulnak. Már más világ az övék, készülnek a biztató magyar jövőre...

- Hogyan viszonyul a politikához?
- Politikával nem foglalkozom, nem értek hozzá és nem is akarok. Az viszont érdekes, hogy mostanában a neten rátaláltam egy, a korábbi Péccsel foglalkozó oldalra, ahová régi fényképeket töltenek fel a városról. A fotókat nézve elgondolkodtam, hogy régebben sokkal élhetőbb volt ez a város. Most meg azt érzem, hogy a huszonnegyedik órában van. Nem tudom, hogy mit kellene tenni. Idegennek érzem. A politika ellenben tényleg megosztja az embereket, ez látszik a különböző internetes fórumok hozzászólásaiban is. Előbb-utóbb eljutnak az anyázásig, ami az elkeseredettség, a düh és a tehetetlenség jele. Meszesen nőttem fel, de manapság már nem mernék leszállni ott a buszról bizonyos megállókban. A Széchenyi tér sem tetszik. Elveszett a régi hangulata, kietlen az egész. De ez csak az én magánvéleményem. A régi fotókat nézegetve látszott, hogy pezsgett az élet a belvárosban, járt a villamos, s nem a bevásárlóközpontokban korzóztak az emberek. Sok mindenen változtatnék, leginkább a hangulaton talán.

- Mennyire szakadt szét a belvárosi kulturális élet ön szerint? Szükség volt-e a ZSKN-re?
- Egyszer voltam csak a ZSKN-ben, igazából nem érdekel. Ha olyan rendezvény van, ami felkelti az érdeklődésemet, akkor az Est Caféba megyek vagy az Urániába. De igazából már nem nagyon mozgok sehová. Néha egy laza sörözés.

- Mennyire „halad a fejlődéssel"? Kedveli a közösségi oldalakat?
- A Facebook egyáltalán nem érdekel, de néha ránézek. Állandóan hülyeségeket osztanak meg, tisztelet a kivételnek. Én meg mit tegyek fel?

- Majdnem mindenkinek van hobbija. Önnek is?
- Régen építettem terepasztalt, hely hiányában azonban sajnos szét kellett szednem, de egyszer talán.... Szeretek bütykölni, a ház körül tenni-venni, vagy tavasszal kiülni kertbe gitározgatni.

H. L. B.