Piáért, parfümért is igazolta az el nem végzett közérdekű munkát
2024. március 02. szombat 11:07
A Pécsi Ítélőtábla közleménye szerint az ügy vádlottja egy közérdekű munka végrehajtásában kijelölhető foglalkoztatóként működő pécsi egyesület elnöke volt.
A szervezet számára egy helyi nonprofit társasággal kötött megállapodás tette lehetővé, hogy kijelölhető foglalkoztató legyen a közérdekű munka végrehajtása során. E társaságtól az egyesület 2018 és 2020 között több mint hétmillió forint támogatást kapott közterületi munkákkal kapcsolatos működési költségekre, tevékenysége fejlesztésére és együttesen kijelölt programokban meghatározott célok megvalósítására.
A férfi a szervezet vezetőjeként 2018 decembere és 2020 áprilisa között rendszeres haszonszerzés céljából pénzért, saját részére végeztetett munkáért, szeszes italért, illatszer ígéretéért ténylegesen el nem végzett közérdekű munkákat igazolt le a nyilvántartási lapon, majd a dokumentáció egy részét továbbította a baranyai kormányhivatalnak.
A bíróság közleménye szerint a vádlott huszonnégyszer hagyta magát megvesztegetni, továbbá tizennégy alkalommal követett el közokirat-hamisítást.
Az első fokon tavaly nyáron eljárt Pécsi Törvényszék a férfit - halmazati büntetésül - hat év börtönre ítélte, emellett további kilenc vádlott esetében - vesztegetés, illetve felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás miatt - hat hónap és egy év nyolc hónap közötti tartamú - részben felfüggesztett - szabadságvesztést szabott ki.
A vádlottak és védőik fellebbezése folytán másodfokon eljárt táblabíróság az első fokon kiszabott büntetéseket eltúlzottan súlyosnak találta, ezért az elsőrendű vádlottal szemben kiszabott büntetést négy év börtönre enyhítette, míg a munka végzésére kötelezett vádlottakkal szemben első fokon kiszabott szabadságvesztés-büntetéseket a másodfokú bíróság öt vádlott esetében enyhítette, így ezen vádlottakat a bíróság fél és egy év közötti időtartamú börtönbüntetésre ítélte, a próbaidő tartamát pedig a két érintett vádlott esetében egy évre enyhítette.
Az ítélet jogerős.
Forrás: Pécsi Ítélőtábla
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Télen is várják a látogatókat a...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...
- Önkéntesek munkáját ismerték el -...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Megnyílt az adventi vásár,...
- Vasárnap érkezik a pécsi...