Rázga Miklós: "ezennel megnyitjuk a 2011/2012-es évadot"
2011. augusztus 23. kedd 14:30
Nyilvános évadnyitót tartott kedden délben a Pécsi Nemzeti Színház. A Pécsi Ércbányász Fúvószenekar térzenéje mellett 11 órakor nyíltak meg az intézmény kapui, s megkezdődött a bérletek árusítása is.
Az évadnyitó társulati ülést délben tartották, erre Páva Zsolt, Pécs polgármestere, Nagy Csaba és Csizi Péter alpolgármesterek és Hoppál Péter frakcióvezető, országgyűlési képviselő mellett hivatalos volt Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora is. Délután öt órakor emléktáblát helyeznek el a májusban elhunyt N. Szabó Sándor pécsi színész emlékére a szobaszínházban, amely ettől kezdve az ő nevét viseli.
Az érdeklődőket délelőtt a Pécsi Sörfőzde Zrt. jóvoltából egy pohár sörrel is megvendégelték, a látogatók kívül-belül megszemlélhették a megújult színházépületet. A Nemzeti homlokzatát ugyanis a közelmúltban felújították, erkélyét megerősítették, közönségforgalmi részét, vizesblokkjait, büféjét modernizálták, stukkóit újraöntötték és bearanyozták. A költségeket részben helyi vállalkozások, részben az erre félretett önkormányzati támogatás fedezték.
NÉZZE MEG AZ ÉVADNYITÓN KÉSZÜLT KÉPGALÉRIÁNKAT:
A keddi évadnyitó társulati ülésen a tagozati vezetők, Rázga Miklós igazgató, Gulyás Dénes operaigazgató és Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója, és a polgármester szólt az egybegyűltekhez. A jövő taglalása mellett valamennyien felköszöntötték Uhrik Teodóra táncművészt, aki a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést vehette át az augusztus 20-iki nemzeti ünnep alkalmából pénteken, illetve Barkó György színművészt, aki a napokban ünnepli 80. születésnapját.
Rázga Miklós a nyilvános esemény zárásaként hivatalosan is megnyitotta a 2011/2012-es pécsi színházi évadot.
Felső képünkön (balról): Gulyás Dénes operaigazgató, Rázga Miklós igazgató és Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója.
Középső képünkön: az idén 80 éves Barkó György színművész.
P. Zs. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kijavították a hibát, ismét...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- A jövő héten is nagyon várják a...
- Kínai-magyar akupunktúrás...