Rejtekhelyre vitték Kossuth szobrát
2008. január 30. szerda 14:06
A Kossuth téri mélygarázs munkálatai mára eljutottak abba a stádiumba, hogy leemelhették talapzatáról Horvay János Kossuth Lajost mintázó szobrát. Az alkotás a létesítmény elkészülte után a tér közepén foglalhatja el új helyét.
Mint ismeretes, januárban megkezdődött a Kossuth tér alatti mélygarázs kialakítása: a magánbefektető által megépítendő létesítmény felett a mai parkoló helyett egy zöldfelülettel tarkított igazi belvárosi fórum épül meg 2010-ig.
A térfelszín is átalakul
Eldőlt, hogy a Kossuth teret is bevonják az EKF „Közterek és parkok rehabilitációja" elnevezésű projektjébe. Az elképzelések szerint körülbelül háromszáz millió forintból újulhat majd meg a terület - a terveket a mélygarázs beruházója fogja fizetni. Nem kizárt, hogy az új köztér igazi rendezvényhelyszínné válik, a városháza tervei szerint ugyanis a Széchenyi térről ide költözhetnek majd az utcabálok is.
Mint megtudtuk, a szobor áthelyezésére nemcsak a munkálatok miatt van szükség. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus szakvéleménye szerint ugyanis építészetileg is sokkal kedvezőbb lesz, ha szobor a korabeli épület, a mostani okmányiroda elé kerül. A szobor arccal a tér felé fordul majd és hátterét a korban és előadásmódban is hozzá közel álló hivatali épület adja majd.
Mint azt Albert Pál, a PVV Zrt. közterületi főosztályvezetője a Pécsi Újság.hu-nak elmondta, az alkotást egy kamerákkal és kutyás őrökkel védett, fedett helyre szállítják - hogy pontosan hova, azt biztonsági okokból nem árulta el - de Kossuth Pécsett marad. A "rejtekhelyen" restaurátorok alaposan átvizsgálják a szobrot, s ha szükséges, határoznak a felújításáról is.
A főosztályvezető hozzátette: legközelebb a mélygarázs megépítése után, a térfelszín újbóli kialakításakor találkozhatunk a Kossuth-szoborral - 2009 vége felé.
Horvay János 1908-ban felavatott, éppen másfélszeres embernagyságú műve bronzból készült, a talapzata pedig haraszti mészkőből van.
K. Z. - Fotó: Balikó Gergő
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, milyen csodás idő lesz a...
- Letépte öt kanári fejét egy idióta,...
- Leállították a kompközlekedést...
- A magyar válogatott a 32. a FIFA...
- Majdnem felüljáró épült a pécsi...
- Szaruhártyabankot hoztak létre...
- Vasárnapig tart a rendőrségi razzia...
- Szili Katalin: a kisebbségek ügyét az...
- Omega emlékkoncert az Asterixszel:...
- Nézőpont: ha most lenne, simán...