Telt házat hozott a busójárás a mohácsi szálláshelyeken
2024. február 16. péntek 08:48

Telt házat hozott a busójárás a mohácsi szálláshelyeknek, a héten zárult busójárás idén is látogatók tízezreit vonzotta a Duna-parti városba, a farsang utolsó csütörtökétől húshagyókeddig tartó rendezvénysorozat turisztikai forgalomra gyakorolt hatását jelzi, hogy a teljes februári mohácsi forgalom több mint fele ezen a hétvégén valósult meg, a szálláshelyek bevételeik közel 60 százalékát tavaly ennek a rendezvénynek köszönhették - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel.
A közleményben felidézik, hogy a télűző-tavaszköszöntő népszokás az UNESCO kulturális világörökség része, 2012 óta pedig a hungarikumok listájára is feliratkozott. Bár elsősorban kulturális értékként lehet rá tekinteni, turisztikai hatása is kiemelkedő, hiszen minden évben jelentős lendületet ad a város februári forgalmának.
Az idén február 8. és 13. között zajlott busójárás idején közel 84 százalékos szobakapacitás-kihasználtságot mértek a magán- és egyéb szálláshelyeken.
A busójárás hétvégéje pedig egy főszezoni, augusztus 20-i hosszú hétvége vendégforgalmánál is jelentősen magasabb. Idén például a busójárás legnépszerűbb időszakában, péntektől vasárnapig a szállodák kihasználtsága jóval meghaladta a 90 százalékot - emelte ki az MTÜ.
Az eseménysorozat a tavalyinál 3 százalékkal több, mintegy ezer vendégéjszakát hozott a város szálláshelyeinek.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint a legjellemzőbbek az egy, illetve háromnapos foglalások voltak.
A szálláshelyeket, ahogy tavaly, úgy idén is túlnyomó többségükben magyarok töltötték meg, akik legtöbben Budapestről és környékéről, valamint Győr-Moson-Sopron és Csongrád-Csanád vármegyéből érkeztek.
MTI - Fotó: Dittrich Éva (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felföldi László: húsvétkor történt...
- Ezek a csapatok mérkőznek a Baranya...
- Szörnyű tragédia történt Baranyában:...
- Még két napig várják az Ifjú...
- Csillagesőt, sőt, tűzgömböket is...
- Sínekre tett kanapé és hűtőgép miatt...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Megsérült gazdáját védelmező...
- Vers mindenkinek - Krisztus támad és...