Újonnan feltárt ősi Duna-meder mellett összpontosultak a mohácsi csata eseményei

Az 1526-os mohácsi csata helyszíneinek pontos meghatározását lehetővé tévő, mára már feltöltődött ősi Duna-medret fedeztek fel a környezetrekonstrukció módszerével a szigetvári Szulejmán-sírkomplexumot feltáró szakemberek. 

Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) történeti földrajz professzora, a kutatócsoport vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a tudósok 1889 óta keresik a mohácsi csata pontos helyszínét, a táborokat, az összeütközés centrumát és azt, hogy a Mohácson elpusztult jóval több mint 20 ezer katonát hova temették.

A Mohácsi síkon az egykori széles, folyó menti mocsártól nyugatra fekvő, újonnan felfedezett, mintegy öt kilométer hosszúságú, északnyugat-délkeleti irányú egykori folyóvölgy, árok kapcsolja szerkezeti egységbe az ütközet ismert jelenségeit: a már feltárt tömegsírokat Sátorhelynél, az egykori eszék-budai hadiutat, az oszmán győzelmi emlékművet, valamint a csata néphagyomány által megőrzött helyszíneit - mutatott rá a felfedezés jelentőségére a kutatásvezető.

Pap Norbert szerint a korábban alkalmazott megközelítésekkel szakítva, kutatócsoportjuk írott források, régi térképek, távérzékelés, a természeti-földrajzi sajátosságok értelmezése, valamint régészeti adattár és térinformatikai eszközök felhasználásával modellezte a korabeli térség környezeti viszonyait, és határozta meg a csata helyének főbb jellemzőit. "Ennek kulcsa a vízrendszer vizsgálata volt" - jegyezte meg.

Pap Norbert felidézte, hogy a mohácsi csata kutatásának 130 éves történetében az első évtizedekben Sátorhely és a Törökdomb környezetét vélték az ütközet centrumterületének. Az 1926-os megemlékezésekre készülve a korszak meghatározó kutatói elvetették ezt, és a Borza-patakon túl, a nyugati teleplépcsőn keresték a mohácsi csata történetének magyar krónikása, Brodarics István püspök leírásában Földvárként megjelölt települést. Pap Norbert szerint azonban döntő bizonyíték nem került elő arról, hogy a Földvár Majs térségében, vagy attól délkeletre lett volna.

Mint a kutatásvezető megjegyezte, az általuk létrehozott új modell cáfolja ezt az utóbbi, napjainkig élő koncepciót, és részlegesen rehabilitálja a Mohács-kutatás 19. századi úttörőinek elképzelését a csata helyéről.

Pap Norbert kiemelte, hogy eredményeik szerint a Majsnál vizsgált terület nem volt része a csatatérnek, mert attól elválasztotta a hadiesemények idején megáradt Borza-patak. A Majsról előkerült hadirégészeti leletmennyiség ráadásul két nagyságrenddel ritkább előfordulású, "mint amit a csatatértől elvárnánk". Majs mellett hektáronként csupán három késő középkori lelet került elő, míg az összehasonlításul szolgáló, a korszakhoz kötődő lützeni csata hasonlóan megkutatott helyszínén ez az érték száz darab feletti - magyarázta a kutató.

A korabeli Földvár település a modellezés alapjául szolgáló írott források szerint a Borza-pataktól keletre, a most azonosított ároktól délre található - hangsúlyozta Pap Norbert, hozzátéve, hogy a Brodarics leírásában említett "színházi nézőtér forma" kiemelkedés Majs helyett a sátorhelyi hát északi részén azonosítható. A szemtanú püspök szerint itt volt az oszmán sereg tüzérsége, mögötte pedig a tábora.

Az I. Szulejmán szultán és Ibrahim nagyvezír irányítása alatt álló, mintegy 60-80 ezer fős oszmán sereg 1526. augusztus 29-én ért a mohácsi harcmezőre. A Jagelló-házból származó II. Lajos magyar és cseh király, valamint a Tomori Pál kalocsai érsek és Szapolyai György vezette keresztény (magyar, cseh, horvát, lengyel és más közép-európai nemzeteket felvonultató), 25-27 ezres hadsereg megütközött az oszmánokkal, és bár bátran helytállt, az egyenlőtlen harcban végül vereséget szenvedett. Az ütközet megpecsételte a középkori Magyar Királyság sorsát és jelentősen átalakította Közép-Európa történetét.

MTI