Végre kész a Zsolnay Negyed! Márta azt mondja, gagyit nem enged színpadra - KÉPGALÉRIA

2012. március 14. szerda 18:35

Végre kész a Zsolnay Negyed! Márta azt mondja, gagyit nem enged színpadra - KÉPGALÉRIA

Két éves csúszás után rövidesen végre száz százalékos üzemmódban működik a Zsolnay Kulturális Negyed (ZSKN). A kapunyitás apropóján a komplexumot üzemeltető Zsolnay Örökségkezelő (ZSÖK) Nonprofit Kft. ügyvezetőjével, Márta Istvánnal beszélgettünk. Mint azt a zeneszerző-igazgató a Pécsi Újságnak elmondta, a megfelelő működéshez évi legalább száz-százötvenezer látogatóra lesz szükség, ugyanakkor a színvonalból nem enged, gagyi előadók nem léphetnek a Kodály Központ és a ZSKN színpadaira.

- Hiába számít nemzetközi mércével is jelentős kulturális beruházásnak a Zsolnay Kulturális Negyed, a budapesti sajtó, úgy tűnik, mélyen hallgat a létesítményről...
- Ahhoz, hogy az országos és a nemzetközi médiában megjelenhessünk, olyan kulturális attrakciók kellenek, melyek miatt a sajtó egy, a fővárostól kétszáz kilométerre lévő esemény miatt is megmozdul. A budapesti központú médiumok nehéz anyagi helyzete miatt a vidék hátrányba került, hiszen más városokból nyilván költségesebb a tudósítás. Vasakarattal és jó tartalom előállításával azonban változtatni lehet ezen a helyzeten, ennek érdekében folyamatosan tárgyalunk a közszolgálati és a kereskedelmi médiumokkal is. Úgy látom, utóbbiak esetében nehezebb a helyzet, velük gazdasági alapon kell egyeztetni.

A FOTÓRA KATTINTVA MEGTEKINTHETI A NEGYEDBEN KÉSZÜLT KÉPGALÉRIÁNKAT:



- Ha már szóba került a pénz: mekkora összegből gazdálkodhat az idei esztendőben a ZSÖK?
- Sajnos a vártnál kevesebb támogatást kapunk, így nyilvánvalóan össze kell hoznunk a nadrágszíjunkat. 442 milliót szavazott meg a város, e mellé még 500 millió forintot várunk az államtól. A stabil működéshez öt-hatszázmillió forintot kell kitermelnünk, ezt - többek között - a bérleti díjakból származó bevételekből és száz-százötvenezer látogató becsábításával tudjuk elérni.

- Hány munkatárssal dolgozik a ZSÖK?
- Kilencvenhatan vagyunk. Ebbe természetesen beleértendők a Kodály Központban, a világörökségi helyszíneken és a Művészetek és Irodalom Házában lévő kollégák is, ezen a létszámon nem is szeretnék változtatni. Még folyik a kölcsönös ismerkedés, a következő három hónap vizsga lesz nekem és a munkatársaimnak is, hogy miként tudunk együtt dolgozni és miként tudjuk igazi sebességre állítani ezt a gyönyörűséges „kulturális mozdonyt".

- A Pécsi Tavaszi Fesztivál után a ZSKN első nagyobb rendezvénye az I. Zsolnay Kulturális Fesztivál lesz április végén. Milyen programokra számíthatnak a látogatók a rendezvényen?
- Az április 27-től május elsejéig tartó fesztivál elsősorban a fiatalabb rétegeket igyekszik megszólítani, de természetesen az idősebbeket is örömmel látjuk majd. A program még nem végleges, de ízelítőként fel tudok sorolni pár elemet. Az első napon a Széchenyi térről indul - és a ZSKN-be érkezik - az esküvői zenét játszó román Fanfara Complexa fúvós zenekar és egy különleges - a pécsi kórusok közreműködésével készülő - kórusmű is elhangzik majd. A zenei kínálatot erősíti még Boban Markovics, Gryllus Vilmos, valamint Palya Bea, a világhírű Amadinda együttes, s várhatóan szenzációs koncertet ad majd a huszonöt ütősből álló francia Le Tambours Du Bronx. A zene mellett lesz még színház is: a beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház tagjai többek közt Törőcsik Marival lépnek színpadra. A budapesti Katona József Színház pedig egy napra Pécsre költözik és több előadást is bemutatnak majd, de számítunk a pécsi művészeti kar fiatal művészeinek aktív közreműködésére is.

- A gazdasági válság kellős közepén maradt egyáltalán pénzük az embereknek a kultúrára?
- Sajnos tudomásul kell venni, hogy a többségnek egyre kevesebb a pénze, és első körben a kultúrán spórolnak. A minőségből viszont nem engedünk, ezért - akár foggal-körömmel küzdve -, de el kell érnünk, hogy a ZSKN méltó legyen a Zsolnay család hagyományához, amelyre az értékteremtés, innováció és kreativitás volt jellemző.

- Mekkora lesz a Zsolnay Negyed vonzáskörzete? Pécsre lehet-e csalogatni a külföldi vendégeket?
- Első körben természetesen a magyar vendégeket kell megszólítani. A külföldi látogatókat nagyon sok pénzbe kerülő marketingeszközökkel lehet csak idecsábítani, de nem mondunk le róluk. Hogy sikeres kampányt folytassunk, tárgyalok a Magyar Turizmus Zrt.-vel és a parlament Sport és Turisztikai Bizottságával. A ZSKN nem csak pécsi ügy, hiszen - ha támogatnak, és itt nem csak a pénzbeli segítségre gondolok - kiváló kulturális márkát jelenthet az egész ország számára.

- Mennyire vonzó Pécs a külföldi sztárfellépők számára?
- Elsőként tisztázni kell, kit nevezünk sztároknak. A Kodály Központba és a Zsolnay Negyedbe nem engedünk be akárkit. Lehet valaki világsztár, ha gagyit ad elő, nem léphet fel nálunk. De, hogy ne kerüljem meg a kérdést: ismert, színvonalas előadókat rendkívül nehéz Pécsre csábítani, ezért - saját lehetőségeinken túl - keresem a kapcsolatot más városokkal és intézményekkel. Többek közt a budapesti Millenárissal és a Művészetek Palotájával, hiszen így olcsóbban Pécsre tudjuk hívni a nemzetközileg is elismert művészeket. Türelemmel, kitartással kell folyamatosan egyeztetnünk a pécsi kulturális szcénával is, hisz az érdekeink közösek.
De látni kell azt is, hogy sem a pécsiek sem a mi pénztárcánk nem bírná el, hogy kéthetente-havonta világsztárok lépjenek fel a városban. Sajnos ehhez alacsony a fizetőképes kereslet.


Képünkön
Márta István.

Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva