Mohács után Pécsre is megérkezett a Vatikánból indult békefutás lángja
Március 6-án a Szentatya, Ferenc pápa áldásával a Vatikánból indult útnak az idei Peace Run, azaz Békefutás, melynek nemzetközi futócsapata hozta hazánkba azt a fáklyát, melynek lángja csütörtökön Mohácsra, másnap pedig Pécsre érkezett, ahol a Lauber Dezső Sportcsarnokban tartották a rendezvény záróünnepségét. Az 1987 óta évenként megrendezett, 27 európai ország területén áthaladó váltófutáshoz, melyet az egyik legnagyobb civil kezdeményezésként tartják számon a békéért, hazánk 1989-ben csatlakozott. A Pécsre érkezett futókat 1500 általános iskolás gyermek várta a...Götz Attila kapta idén a Balikó Tamás Nívódíjat
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek 2. című zenés komédia premierje alkalmával, az előadás megkezdése előtt a színpadon köszöntötte a premierközönséget Lipics Zsolt igazgató, aki ünnepi pillanatot konferált be, hiszen a Balikó Tamás Nívódíj átadására került sor. A Pécshez ezer szállal kötődő Balikó Tamás (1958-2014), a széles körben kedvelt színművész, rendező és színházigazgató művészi és színházteremtő személyisége elismeréseként alapított díjat 2024-ben GÖTZ Attila színművész kapta.A Balikó Tamás Nívódíjat a színház művészeti vezetése évente a legkiemelkedőbb művészi...Néhány százan vonultak fel Pécsett - Az USA botránynagykövete is részt vett a parádén
Szombaton tartották Pécsett az LMBTQ-felvonulást, amelyen néhány százan vettek részt. A belváros jelentős részét lezárták, a rendezvényt rengeteg rendőr biztosította. Bizony sok dühös emberrel találkoztunk szombaton Pécsett. Az LMBTQ-felvonulás miatt nagyon sok utcát, teret lezártak, s ezek környékén megállni sem lehetett. Idén nemcsak a belvárosban, hanem a hegyoldal egy részében is forgalmi korlátozásokat vezettek be.Az érintett utcákban kora reggeltől már parkolni sem volt szabad, ami több száz autósnak okozott kellemetlenséget. Parkolóhelyet amúgy sem könnyű találni...Fociban mérték össze...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendezésében, a Rendészeti Szabadidő- és Sportcentrum Fehér Holló utcai pályáján zajlott...Ismét látogatható a...
A Mecsekerdő Zrt. közlése szerint befejeződött a Zsongorkő korlátjának megerősítése, így a kilátó a mai naptól ismét...Aki nem parádézni akar...
Szombaton tartják az LMBTQ-felvonulást Pécsett, a parádézók a 48-as térről indulnak, s a vonulás a Széchenyi téren ér...Nagyban játszó baranyai...
A rendőrök őrizetbe vettek két férfit, akik a gyanú szerint drogot árultak Baranyában. A Baranya Vármegyei...Pénzmosás miatt csuktak le...
A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte két férfi letartóztatását egy hónapra jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett...Más bankkártyájával vett...
A szigetvári nyomozók keresik azt a férfit, aki más bankkártyájával vett le pénzt egy helyi ATM-ből. Egy férfi...Egyszerre két drogdílert fogtak el Mohácson a rendőrök
Egy autót ellenőriztek Mohácson a helyi nyomozók október 16-án, mert felmerült a gyanúja annak, hogy utasai droggal üzletelnek. A gépkocsi átvizsgálása során a rendőrök kábítószergyanús anyagot találtak, ezért a járműben utazó két férfit előállították a rendőrkapitányságra. Az autóban utasként tartózkodó 33 éves lánycsóki férfit azzal gyanúsítják, hogy új pszichoatktív anyagokkal kereskedett, a lakásán megtartott kutatás alkalmával ugyanis összesen bruttó 1850 gramm kristályos anyagot találtak és foglaltak le a nyomozók.A gépjármű vezetőjét, egy 43 éves mohácsi férfit...Rengeteg sofőrt kaptak telefonozáson Baranyában
A Baranya vármegyei rendőrök is fokozott ellenőrzést tartottak az elmúlt héten. A Roadpol Focus on the road elnevezésű európai kampány keretében az egyenruhások elsősorban a vezetés közbeni telefonhasználatot ellenőrizték, de nagy hangsúlyt kaptak a személy- és vagyonbiztonságot a figyelem elvonásával veszélyeztető egyéb cselekmények is. Az egyhetes akció során több mint kilencszáz esetben kellett intézkedniük, amely közül csaknem százan mobiltelefonoztak vezetés közben, több mint háromszázan pedig nem használták a biztonsági övet.Ismét a pécsi utcákat járja majd a legendás emeletes Ikarus - Bárki utazhat rajta
1969 és 1976 között a baranyai vármegyeszékhelyen teljesített szolgálatot a MÁVAUT Ikarus 556-os emeletes busz, amelyet kívül-belül megújulva, teljes pompájában lehet ismét megcsodálni Pécsett október 23-án. Sőt, utazhatunk is rajta. A legendássá vált emeletes busz 1969. augusztus 20-án mutatkozott be Pécsett és 1976 júniusáig járta a város útjait. A közelmúltban teljesen felújított jármű először két éve, az Őszi Veteránjármű-kiállítás és Börzén volt a fő attrakció, rengetegen utaztak vele, illetve aki a városban aki látta a járművet az rögtön mobiltelefonjával...Nyoma veszett egy tizenhat...
A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Pap Alexa ügyében. A 16...Mohácson találkoztak az...
Az idei őszi ministránsnapot Mohácson rendezte a Pécsi Egyházmegye ministráns referatúrája Kovács József egyetemi lelkész...Elindult a BAT új...
A pécsi gyártóközpont a BAT nikotinpárnáit állítja elő Magyarország és globális piacok számára. A bővítés megerősíti...Pénteken lesz a virágvásár...
Idén is lehet különféle örökzöldeket, mediterrán különlegességeket, évelő- és szezonnövényeket vásárolni pénteken 10 és 17 óra...A cipőt is ellopta egy nő...
A Pécsi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy többszörösen büntetett előéletű férfi ellen kifosztás bűntette...Ünnepségen köszönték meg a...
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter, Navracsics Tibor gondolatait tolmácsolva köszönte meg szerdán Horváth Zoltán...Bottal támadt nőkre az utcán egy férfi Pécsett
A Pécsi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános tárgyaláson meghozott ítéletével egy férfit négy rendbeli garázdaság vétsége és két rendbeli testi sértés vétsége miatt - mint különös visszaesőt - halmazati büntetésül kettő év négy hónap börtönre és három év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott férfi 2023. július 14. napján 09 óra 40 perckor Pécsett, közterületen egy kb. 1 méter hosszú botot a jobb kezében maga mellett párhuzamosan lóbálva sétált, és minden ok nélkül, megbotránkozás keltés céljából, egy...Még néhány napig nem látogatható az egyik mecseki kilátó
A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzetben található Zsongor-kő kilátó várhatóan október 14-től október 18-ig nem látogatható, közölte a nemzeti part. A Jakab-hegy déli oldalán kialakult természetes sziklaalakzatra a Mecsek Egyesület 1892-ben helyezte ki a ma is eredeti állapotában található kovácsoltvas korlátot. A patinás szerkezet jóval több mint száz éve állja az időjárás viszontagságait és szolgálja az ide látogatók biztonságát. Napjainkra a korlát lábait befoglaló kőzet több helyen lerepedt, a lábak kimozdultak korábbi helyükről és korrodáltak, hiányosak lettek. A...A zebrán gázoltak el egy fiatal lányt Pécsett
A Jókai és a Vasút utcák kereszteződésében elütött egy autós egy, a zebrán az úttesten átkelő fiatal lányt szerdán kora délután. Lapunk úgy tudja, a lány szerencsére csak könnyű sérülést szenvedett.Az eset során könnyebben megsérült egy fiú is, aki szintén a zebrán akart átkelni, s elugrott az autó elől.A rovat további témái
- Bűnösnek mondta ki a bíróság egy pécsi klinika volt igazgatóját
- Volt, amikor harc dúlt a nyilvános telefonfülkékért, ma már csak muszájból van néhány
- Elhunyt Zsolt Tamás, a PMSC és a Mohács egykori labdarúgója
- Újraindítaná jövőre a szakképzést Bólyban a Pécsi Református Kollégium
- Ez igen! Világbajnoki aranyérmet nyert a háromgyermekes pécsi rendőrnő, Szécsényi Ditta!
- Újabb vádlottat ítéltek el a baranyai állatorvosok perében
« Előző
81 | 108 | 135 | 162 | 189 | 216 | 243 | 270 | 297 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Pár száz év történelem: ennyire volt...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...
- Repülőgép lángoló roncsaihoz...
- Téli szünet kezdődik a népszerű...
- Borult, párás időre kell készülni...
- Tavasz lesz a meteorológiai tél első...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...