Aranyérmesek a szenior kosarasok

2009. október 19. hétfő 15:49

Aranyérmesek a szenior kosarasok
Szenzációs győzelem: a korábban a MiZo-Pécsben pattogtató Zsolnay Gyöngyi vezérletével és Sztojkovics Éva közreműködésével aranyérmet szerzett a +35-ös korosztályban a magyar női kosárlabda-válogatott Sydney-ben, a Szenior Világjátékokon, közkeletű nevén a veteránolimpián.

A magyar együttes a Szenior Világjátékok (World Masters Games) végig kiélezett döntőjében 53:44 arányban győzte le Észtország csapatát. A 35 éven felüliek válogatottjának csapatkapitánya, Zsolnay Gyöngyi a következőket nyilatkozta az ünnepélyes eredményhirdetés után:

- Két évig készültünk a világjátékokra. Mindent annak rendeltünk alá, hogy sikeresen szerepelhessünk. Büszke vagyok a csapatra és arra, hogy örömet okozhattunk hazánknak, az otthoni sportbarátoknak, a magyar kosárlabdázók népes táborának. Úgy érzem, hogy pályafutásunk megkoronázása a mostani aranyérem.

Amint közismert, a magyar csapat három 40 év feletti tagja kalandos úton jutott ki Ausztráliába, miután egy hazai utazási iroda - azóta már előzetes letartóztatásban lévő vezetője - becsapta őket. A 40+ együttes nagyobb része a bűncselekmény miatt itthon maradt, három mégis kiutazó, póruljárt versenyzőtársukat a mostani aranyérmesek befogadták, és pótlólagosan benevezték 35+ csapatba.

Külön érdekesség, hogy a 40+ női kategóriában végül a több mint egy évtizedig Magyarországon idegenlégióskodó Vilutyte Jolanta vezette litvánok diadalmaskodtak.


World Masters Games: a sport soha sem késő

A Szenior Világjátékok a világ egyik legnagyobb sporteseménye, amelyet négyévente rendeznek meg. A legutóbbi versenyeknek a kanadai Edmonton adott otthont, 2013- ban pedig az olaszországi Torinó lesz az esemény házigazdája.

A 2009-es Szenior Világjátékokat a Sydney-i olimpia helyszínein rendezték. A megnyitó és záróünnepségnek az olimpiai láng jelenlétében az olimpiai stadion adott otthon.

Az idei világjátékokon több rekord is megdőlt: 72 különböző helyszínen a világ csaknem száz országának 28 292 versenyzője szállt harcba az érmekért. Kiemelkedő figyelmet érdemelt a 100 éves súlylökő Ruth Frith, vagy a kanadai Noel Morow, aki 71 évvel első úszó aranyérme után most ismét ünnepelhetett.

Nagy feltűnést keltett még a 70+ kategóriában aranyérmes súlyemelő Friedrich Steiner, aki példátlan módon a saját olimpiai bajnok fia, Mattias Steiner után nyert meg egy rangos világversenyt.


A magyar kosarasok két éve dolgoznak Zsolnay Gyöngyi vezetésével

A 35 év felettiek mezőnyében induló magyar női szenior válogatott két éve alakult Zsolnay Gyöngyi 110-szeres válogatott, ötszörös magyar bajnok és ötszörös kupagyőztes, Euroliga-bronzérmes játékos vezetésével.

Olyan egykori élvonalbeli kosárlabdázók alkotják a csapatot, mint például Rausch Anikó, Kosjár Katalin, Rónaszéki Szilvia, Horváth Edit, Klucsik Ágnes, Maracskó Barbara, Bérczi Katalin.

Kitűzött céljuk az volt, hogy minél jobban szerepeljenek a World Masters Games-en. Mostani sikerük felülmúlta legszebb álmaikat is. A magyar válogatott, miután megnyerte csoportja küzdelmeit, a rájátszásban nem talált legyőzőre. A döntőben a mieink a verseny egyik nagy esélyesét, Észtországot múlták felül, nagy küzdelemben.

Az aranyérmes csapat szándékai szerint együtt marad, hogy négy év múlva Torinóban is képviselhesse a magyar színeket.


Képünkön: A Szenior Világjátékok aranyérmese: a 35+ magyar női válogatott - a felső sorban középen Sztojkovics Éva, az alsóban középen Zsolnay Gyöngyi

Sz. Zs., V. T.