Hozta a kötelezőt a PMFC, három góllal nyertek a Hódmezővásárhely ellen
2018. április 22. vasárnap 18:41

Meg kellett küzdenie a a három pontért a Munkásnak, a piros-feketék csak a második félidőben tudták feltörni a Vásárhely védelmét az NB III. Közép csoportjában.
Kötelezőnek mondható győzelmet aratott a Pécsi MFC Hódmezővásárhelyen vasárnap délután. Persze, attól függetlenül, hogy a helyezések alapján a Munkás volt az egyértelmű esélyes, nem jelentette azt, hogy könnyű meccs vár Márton Gábor csapata. Nem is volt az.
Az első félidőben ugyan többet birtokolta a labdát a Munkás, igazán nagy helyzetet nem sikerült kidolgozni. A stabil hazai védelmet csak a második játékrészben sikerült mattolni, az 57. percben Károly vágta be a labdát közelről a Hódmezővásárhely kapujába. A mérkőzés a 73. percben dőlt el, ekkor ugyanis megduplázta előnyét a Pécs: Koller nem hibázta el a ziccert. A hab a tortán Károly találata volt a 91. percben.
A mérkőzésen két kiállítás is történt: a hazaiaktól Bartyik gyűjtött be két sárga lapot, a vendégektől pedig Sólyom kapus kapott egyből pirosat egy szabálytalanság után.
Összességében megérdemelten aratott fontos győzelmet a Munkás, így újra ők állnak a tabella élén.
Eredmény:
Hódmezővásárhelyi FC - Pécsi MFC 0-3 (0-0)
További baranyai eredmények:
Szentlőrinc-Vecsés 2-0 (1-0)
Kozármisleny FC-SZEOL SC 1-1 (1-0)
Így áll a bajnokság:
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült.
EQM - Fotó: pmfc.hu/Kurdi József
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sínekre tett kanapé és hűtőgép miatt...
- Ha tehene van, hétfőtől már ismét...
- Megsérült gazdáját védelmező...
- Szörnyű tragédia történt Baranyában:...
- Nagyszombaton véget ér a nagyböjt,...
- Csillagesőt, sőt, tűzgömböket is...
- Több kocsival közlekednek a Mecsek...
- Megnövelt kapacitással készülnek a...
- Ingyenes a parkolás Pécsett a...
- Két nő füléből is kitépte a...