Micsoda álom, micsoda mámor! Magyar ünnep volt Dunaszerdahelyen a Pozsony elleni meccs - Videó

Dunaszerdahely az elmúlt években a magyar futballszurkolók zarándokhelyévé vált, a DAC meccseire a Kárpát-medence szinte minden pontjáról érkeznek drukkerek. Nem volt ez másként péntek este sem, amikor a csallóköziek az ősi riválist, a pozsonyi Slovant fogadták. Több mint tízezer néző, fantasztikus hangulat: ez a mérkőzés ünnep a Felvidéken. Piros-fehér-zöld színű.

Csallóköz nincs a szomszédban, de azért Pécsről autóval nagyjából négy-öt óra alatt le lehet gyűrni a távot, tömegközlekedéssel viszont simán összejöhet a tíz óra is, ha az átszállások közötti várakozási időt is beleszámítjuk.

Persze, érkeznek messzebbről is az 1904-ben alapított Dunaszerdahelyi Atlétikai Club (közismert nevén DAC) hazai találkozóira is. Munkatársunk csíkszeredai drukkerekkel is találkozott a Slovan elleni meccs előtt, a székelyek tizenöt órát autóztak, még időzónát is átléptek.

Csíkszeredai drukkerek Dunaszerdahelyen.

A dunaszardahelyi klub jelmondata a „Határtalan szenvedély", esetükben pedig tényleg nem egyszerű szlogenről van szó. Egyrészt a DAC drukkerei tényleg fanatikusan rajonganak a klubért, másrészt a város láthatóan nem akarja tudomásul venni, hogy a történelem melyik ország karmai közé lökte. A 22 500 lakosú Dunaszerdahely 75-80 százaléka vallja magát magyarnak, de az amúgy szlovák nemzetiségűek többsége is érti, és adott esetben beszéli is a nyelvünket. A klub tulajdonosa Világi Oszkár, felvidéki nagyvállalkozó, a vadonatúj, még építés alatt álló stadionjuknak pedig a MOL a névadó szponzora. Ja, és nem mellékesen a büfében Csíki sört árulnak, a szlovák mellett a magyar nyelvű tájékoztatás pedig alapkövetelmény.

A létesítmény lenyűgöző látványt nyújt, igazi ékszerdoboz, szurkolókkal telve pedig oroszlánbarlang, ahol megremeg az ellenfél játékosainak lába. Bár hivatalosan „idegen ország" jelképeit, zászlajait tilos a szlovák első osztályú bajnokikon a lelátóra vinni, a MOL Aréna péntek este a klub sárga-kék színei mellett piros-fehér-zöldbe öltözött.

Tömve voltak a lelátók.

Dunaszerdahelyen hagyomány, hogy a meccs kezdete előtt a szurkolók eléneklik az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című dalát. Most azonban hiba csúszott a gépezetbe: érthetetlen okokból a kapu mögötti drukkerek közül sajnos viszonylag sokan kihagyták a dal egy instrumentális részét (akkor is daloltak, amikor csak a hangszereknek kellett volna szólniuk), így persze teljesen szétcsúszott az egész. Arról nem is beszélve, hogy bőven akadtak olyanok a lelátón, akik nem ismerték a szöveget. Ciki.

Hála Istennek, a magyar Himnuszt már sikerült elénekelni, az valóban felemelő pillanat volt - kár, hogy a magyargyűlöletükről is hírhedt pozsonyi vendégdrukkerek ezt nem hallhatták, a szövetség a sorozatos balhék miatt nem engedte, hogy Slovan-szurkolók is a lelátón lehessenek, legalábbis szervezetten.

Ami a mérkőzést illeti, az első félidő elég gyengére sikerült, a fővárosiak vezetést is szereztek, a DAC sok hibával játszott. A szurkolás is ennek megfelelően alakult, magukhoz képest egy jó közepest hozott a tábor, de az ősi rivális ellen ennél több kellett volna.

Kalmár Zsolt gólja után indult az ünneplés: 

A szünetben alapos fejmosást kaphattak az olasz Marco Rossi vezetőedzőtől a szerdahelyi játékosok, a második félidőben egészen más felfogásban játszott a csapat. Már az elejétől nyomás alá helyezték a vendégeket, a hazaiak trénere pedig a cserékkel is jól nyúlt bele a meccsbe. Meg is lett az eredmény, előbb a 65. percben ugrott talpra több mint tízezer ember, majd a slusszpoént Kalmár Zsolt adta, a 83. percben született találata után felrobbant a stadion. Ekkor már nem volt gond a hangulattal, gyúltak a görögtüzek és a füstbombák.

Micsoda álom, micsoda mámor - szól a DAC szurkolók egyik éneke, és ezzel tökéletesen leírják a pénteki estét. A 2-1-es hazai győzelem után hajnalig tartott a magyar ünnep a Felvidéken.

Palotás Péter