Túró Rudival „támadtak” a Loki és a Fehérvár kéziseire
2017. november 15. szerda 10:56

Nehéz elképzelni, hogy az ember zokon veszi, ha "megkínálják" egy finom édességgel, de a Magyar Kézilabda Szövetség etikai normáiba a rasszizmus mellett ez sem fér bele - írja a civishir.hu
A DVSC 400 ezer forinttal bűnhődik, amiért a hívei közül egyesek jócskán átlépték a kulturált szurkolás határait. A Loki honlapja változatlanul közli a szövetség fegyelmi határozatát, de mi kiszűrtük belőle a lényeget.
A DVSC női kézilabdacsapatát azért büntették meg, mert a 2017. október 18-án lejátszott, Székesfehérvár elleni debreceni bajnokin a szurkolók obszcén, a játékvezetőket sértő rigmusokat skandáltak rasszista megnyilvánulásaik voltak, pályára ejtettek egy dobverőt.
A DVSC nyilatkozatában minden elismert, de megjegyezte, a játékvezetők az őket sérelmeikért nem intézkedtek, mint ahogyan a mérkőzés ellenőre sem. A pályára ejtett dobverőt a DVSC puszta véletlennek tulajdonítja. A debreceni klub szerint a rasszista megnyilvánulásokat az ellenfél játékosának magatartása (nézők hergelése, kiintés) is gerjesztette. A csokit (Túrórudit) a klub szponzora osztogatta a mérkőzés elején a gyerekeknek - így a DVSC.
A Fegyelmi Bizottságnak ezekre is megvan a válasza:
- az obszcén bekiabálások sértették a játékvezetőket, még akkor is, ha intézkedést - helytelenül - a játékvezetők nem kértek
- a rasszista megnyilvánulások megtörténtek, nem kisebbíti a cselekmény súlyát az, hogy annak előzménye mi volt.
- a dobverő „beesése" szintén megtörtént, ami adott esetben sérülést is okozhatott volna, így a Fegyelmi Bizottság a büntetés kiszabásánál ezt is figyelembe vette.
- a csokoládé, vagy bármely, akár ártalmatlan tárgy bedobása szintén a Mérkőzés Rendezési Szabályokba (S pont) ütközik.
A DVSC a nyilatkozatban megjegyzi: a rendbontások ellen a továbbiakban is szigorúan fel kíván lépni, rendőrségi intézkedést kezdeményezett a rendbontóval szemben, és kitiltásáról is intézkedtek.
Képünkön Sirián Szederke, a DVSC beállója.
Forrás: civishir.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ha tehene van, hétfőtől már ismét...
- Vers mindenkinek - Krisztus támad és...
- Szörnyű tragédia történt Baranyában:...
- Sínekre tett kanapé és hűtőgép miatt...
- Május közepéig lehet nevezni a...
- Megsérült gazdáját védelmező...
- Csillagesőt, sőt, tűzgömböket is...
- Nagyszombaton véget ér a nagyböjt,...
- Súlyos pécsi baleset helyszínén...
- Megnövelt kapacitással készülnek a...