Közel félmilliárd forintot szán idén Pécs a sportra, de ennek a felét eleve a PSN-hez irányítják

Közel félmilliárd forintot szán idén Pécs a sportra, de ennek a felét eleve a PSN-hez irányítják Kétszázmillió forintot oszt ki a pécsi önkormányzat a helyi kluboknak, a városháza döntése értelmében ugyanis ennyi pénzt tettek az úgynevezett sportfelhasználási keretbe. Moór Eszter bizottsági elnök szerint azonban ennél jóval több, összesen mintegy félmilliárd forint jut a városi sportra 2013-ban. A PSN Zrt. 268 millióból gazdálkodhat, de Pécsről elszakadt sportolók is számíthatnak támogatásra. Utolsó évéhez érkezett a korábban három évre megkötött pécsi sporttámogatási szerződés, melynek értelmében a látványsportágak (a vízilabda, a női és férfi kosárlabda, valamint a...

Fordulat: Janics Natasa mégis Magyarországon folytatná!

Fordulat: Janics Natasa mégis Magyarországon folytatná! Magyarországon folytatná pályafutását Douchev-Janics Natasa kajakos olimpiai bajnok - közölte a Magyar Kajak-Kenu Szövetség hétfőn az MTI-vel. A versenyző szándékáról levélben tájékoztatta Baráth Etelét, az MKKSZ elnökét és az elnökséget. "El kell ismernem, hogy a magyar kajak-kenu sport és különösen a női kajak a legerősebb a világon" - többek között ez áll Douchev-Janics (képünkön) levelében, amelyben azt írja, hogy szándéka szerint Magyarországon folytatná a pályafutását. A kajakos a levélben egyben bejelentette, hogy visszavonja a Nemzetközi Kajak-Kenu...

Nem jött össze: 4-1-re kapott ki a PMFC Debrecenben

Nem jött össze: 4-1-re kapott ki a PMFC Debrecenben A címvédő Debrecen 0-1-es hátrányból magabiztos, 4-1-es győzelmet aratott a vendég Pécs ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A sikerével harmadik helyét megőrző hajdúsági együttesben Sidibe duplázott a meccsen, melyet a vendégek kilenc emberrel fejeztek be. OTP Bank Liga, 19. forduló:DVSC-TEVA - PMFC-Matias 4-1 (1-1)---------------------------------Oláh Gábor u., 2500 ezer néző, v.: Németh Á. gólszerzők: Pölöskei (31.), Sidibe (64., 89.), Szakály (83., büntetőből) illetve Grumic (15.) sárga lap: Korhut (70.), Ramos (79.), illetve Zejlkovic...

200 fős rendőrsorfalra...

200 fős rendőrsorfalra támadtak az újpesti szurkolók - nyert a Fradi A rendőrökre támadtak a vasárnap délutáni labdarúgó-mérkőzés szurkolói a IV. kerületben, Újpesten, miután egyiküket...

Férfi vízilabda ob I -...

A Szentes kétgólos különbséggel nyert a Pécs vendégeként a férfi vízilabda ob I 21. fordulójának egyetlen szombati mérkőzésén.Eredmény:PVSK-Fűszért - Szentesi VK 9-11 (1-1, 4-3, 4-6,...

Pazar hajrával győzött a...

Bár a szünetben még hatgólos hátrányban volt a Pécs hazai pályán, végül 29-28-ra legyőzte a sereghajtó Orosházát pénteken a férfi kézilabda NB I-ben. Eredmény:Pécs - Orosháza-Linamar...

Hátrányos helyzetű óvodások...

Hátrányos helyzetű óvodások számára jótékonykodtak a pólósok A PVSK-Füszért vízilabdacsapata és a Pécsi Úszóiskola decemberben a Pákolitz utcai óvodába járó kisgyermekeket - a szurkolók...

Sopronban rendezik a női...

A címvédő Uniqa Euroleasing Sopron lesz a házigazdája a március 23-án és 24-án sorra kerülő női kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjének. A döntésről pénteken számolt be sportági...

Spinning Maraton...

Spinning Maraton amatőröknek szombaton az Anikó utcában Az idén ötödik alkalommal rendezik meg amatőr versenyzők részére a Városi Spinning Maratont, amelyre évről évre nagyobb...

Női kosárlabda NB I: kikapott a PEAC-Pécs a Pöstyéntől

A PEAC hazai környezetben hét ponttal kikapott a Pöstyén együttesétől a női kosárlabda NB I csütörtöki mérkőzésén. Eredmény, középszakasz, felsőház (magyar-szlovák bajnokság): PEAC-Pécs - Piestanske Cajky (szlovák) 69-76 (22-16, 16-18, 17-19, 14-23) Legjobb dobók: Fűrész 17, illetve Palenikova, Shells 17-17

A Videotont kapta a PMFC a Ligakupa elődöntőjében

Egri FC-Ferencváros és Videoton FC - PMFC-Matias párharcokat rendeznek a labdarúgó Ligakupa elődöntőjében. A magyar szövetség honlapjának tájékoztatása alapján az első mérkőzésekre március 20-án, a visszavágókra pedig március 23-án kerül sor. A sorozat címvédője a Videoton.

Az alsóházban folytatják a férfi kosarasok - kialakult a menetrend

Az alsóházban folytatják a férfi kosarasok - kialakult a menetrend Kialakult a Pécsi VSK-PANNONPOWER férfi kosárlabdacsapatának további programja. Az együttes az alapszakaszt a 8. helyen zárta, így az alsóházi középszakaszban kell folytatnia a harcot a rájátszásba kerülésért. A csapatok a korábbi eredményeiket tovább viszik az alsóházi középszakaszba, így ehhez adódik majd hozzá a folytatásbeli mérkőzések eredménye. A rájátszásba az alsóház élén végző két csapat kerül majd be.  A középszakasz mérkőzéseinek időpontjai: március 22. (péntek) 18.00 Nyíregyházi KK - Pécsi VSK-PANNONPOWER március 25. (hétfő) 18.00 Factum Sport Debrecen - Pécsi...

Hatodik alkalommal rendezik...

Hatodik alkalommal rendezik meg Pécsett a Buzánszky Kupát Hatodik alkalommal rendezik meg a Leőwey Klára Gimnáziumban a VI. Buzánszky Kupát. A rendezvény díszvendége a Nemzet...

Huszonharmadik lett a PEAC...

Kereken száz párbajtőrvívó lépett pástra a budapesti vívó Junior Európa-bajnokság férfi egyéni küzdelmeiben, köztük a PTE-PEAC-PSNZRT sportolójával, Berta Dániellel. A pécsi Európa-bajnok...

Nőnapi akcióval zárja az...

Az idei tél utolsó különprogramjával várja látogatóit március 8-án, pénteken a pécsi Műjégpálya. A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. nőnapon mindhárom nyitvatartási időben (9-12, 13-16 és 17-20...

Férfi kézilabda NB I: Vácon...

A házigazda Vác magabiztos, nyolcgólos győzelmet aratott a sereghajtó Pécs felett a férfi kézilabda NB I vasárnapi találkozóján - a mecsekalji csapat továbbra is kieső helyen áll....

Történelmi győzelem:...

Történelmi győzelem: bronzérmes az Adria Ligában a PEAC Megnyerte első érmét a PEAC-Pécs női kosárlabda csapat, miután a pécsi lányok vasárnap este Újvidéken, az Adria Liga...

Győzelemmel kezdte a...

Fellai és Birtalan góljaival 2-0-ra verte a BKV Előrét a Kozármisleny a másodosztály tavaszi nyitófordulójában. A baranyai csapat jelenleg a harmadik helyen áll a pontvadászatban. ...

A nyolcadik helyen zárta a kosárlabda alapszakaszt a PVSK

A legjobb nyolc között zárta a férfi kosárlabda NB I. alapszakaszát a PVSK-PANNONPOWER, miután a pécsiek szombat este legyőzték a Szegedet. Férfi kosárlabda NB I. Naturtex-SZTE-Szedeák - Pécsi VSK-PANNONPOWER 82-90 (17-20, 23-27, 20-16, 22-27)Legjobb dobók: Dukic 18, illetve Loesing 23Az alapszakasz végeredménye: 1. Alba Fehérvár 22 17 5 1931-1603 39 pont 2. Atomerőmű SE 22 16 6 1908-1707 38 3. Kaposvári KK 22 15 7 1889-1779 37 4. TOP COP Security Jászberény 22 14 8 1809-1760 36 5. Szova-Trend Optika KC Szombathely 22 11 11 1919-1810 33 6. Sopron KC 22 11 11 1695-1682 33...

Nem jutottak döntőbe a PEAC-os lányok az Adria Ligában

Nem jutottak döntőbe a PEAC-os lányok az Adria Ligában Csak az első játékrészben tudta tartani a tempót a PEAC-Pécs a Radivoj Korac-csal az Adria Liga elődöntőjében, Újvidéken. A pécsi lányok a bronzmérkőzésen vigasztalódhatnak. Női kosárlabda Adria Liga Final Four, elődöntőRadivoj Korac - PEAC-Pécs 68-43 (12-11, 9-9, 25-11, 22-12)Radivoj Korac: Beronja 10/6, Topuzovic -, Jovanovic 4, Ajanovic 15, Brajkovic 2. Csere: Mandic 3, Stupar 14/6, Radic 4, Kapor 14, Jankovic -, Djordjevic 2.PEAC-PÉCS: Fűrész 7/3, Barbour 6, Horváth 4, Nagy-Bujdosó 5, Jaeschke 4. Csere: Dusanic 3, Czirják 2, Szamosi 7, Raus 3/3, Kiss 2, Balla -. A PEAC-Pécs...

Nyert a PMFC az MTK ellen a tavaszi idénynyitón - Garami József rekordot döntött - VIDEÓ

Nyert a PMFC az MTK ellen a tavaszi idénynyitón - Garami József rekordot döntött - VIDEÓ FRISSÍTVE A GÓLÖSSZEFOGLALÓVAL! A Pécs 2-1-es győzelmet aratott a vendég MTK felett a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának nyitómérkőzésén, amelyen Garami József, a fővárosi kék-fehérek szakmai igazgatója rekordot döntött. A szakember 73 évesen és 204 naposan irányította az MTK-t pénteken, ezzel ő a magyar élvonal edzőinek korelnöke, korábban ugyanis senki nem ült ennyi idősen NB I-es mérkőzésen kispadon. Az eddigi csúcsot Illovszky Rudolf, a Vasas legendás alakja, korábbi szövetségi kapitány tartotta: ő 1995. június 24-én a BVSC 3-1-es legyőzése alkalmával irányította...