17 milliárd kilométerre vitték az emberiség üzenetét

Negyven éve, 1977. augusztus 20-án Föld körüli pályára állt a világ eddigi legsikeresebb űrszondája, az amerikai Voyager-2, az egyedüli űrjármű, amely a Naprendszer mindkét jégóriását, az Uránuszt és a Neptunuszt is meglátogatta.

A Voyager-program keretében a NASA két űrszondát állított pályára. A számozás ellenére a Voyager-2-t indították először, 1977. augusztus 20-án, míg a Voyager-1-t csak két hét múlva, 1977. szeptember 5-én.

Az ikerszondák feladata a Szaturnusz és a Jupiter megközelítése volt, többek közt vizsgálták a bolygók légkörének összetételét, szerkezetét, meghatározták tömegüket és alakjukat. A négy gázbolygó meglátogatásával járó Grand Tour (Nagy utazás) elnevezésű program keretében a Voyager-2-nek sikerült fényképeket készítenie az Uránusz és Neptunusz bolygókról is.

A Voyager-1 hamar megelőzte társát, 1979. március 5-én 278 ezer kilométeres távolságban elhaladt a Jupiter mellett, és fényképeket készített az égitestről.
Ez volt az első alkalom az űrkutatás történetében, hogy a bolygó - Galilei által felfedezett - négy holdjáról (Io, Európa, Ganymedes, Calisto) is felvétel készült.
Ezt követően a két űrszonda folytatta útját a Szaturnusz felé.

A Jupiter gravitációs lendítő hatásának (hintamanőver) köszönhetően az űrszondák felgyorsultak, és a Voyager-1 1980 novemberében, a Voyager-2 1981 augusztusában érte el a bolygót. A Voyager-1 útja során több mint 2000 felvételt készített, és 10 milliárd bitnyi információt sugárzott a Földre.

A Voyager-2 a Szaturnusz lendítő hatásának köszönhetően 1986 januárjában megközelítette az Uránuszt. Technikai problémák miatt azonban itt kevesebb felvétel készült, de a kutatók így is sikerként könyvelték el, hogy képet kaptak a bolygó tizenegy vékony gyűrűívéről és az addig felfedezett öt hold mellett további tíz hold létéről is megbizonyosodhattak.

Ezután a Voyager-2 az Uránusz melletti hintamanőverrel a Neptunusz felé vette az irányt, amelyet 1989. augusztus 25-én ért el. Képeket továbbított az óriásbolygóról, kiderült, hogy a bolygónak öt gyűrűje és mágneses tere van.

Az űrszonda 1989-es látogatása idején észlelt Neptunusz Nagy Sötét Foltja, amelyben a Naprendszer legsebesebb, 2200 km/órával száguldó szelei fújnak, 1994-re eltűnt.
Továbbá a bolygó jelenleg ismert tizennégy holdja közül hatot a Voyager-2 fedezett fel, majd folytatta útját a Naprendszer külső régióiba.

A Voyager-1 2012-ben átlépte a helioszféra határát, vagyis elhagyta azt a régiót, amelyben a Napból kiáramló részecskék, a napszél összetevői vannak túlsúlyban, átlépett a csillagközi térbe, társa pedig lassacskán szintén eléri ezt a határt. A Voyager-1 jelenleg több mint 20 milliárd kilométerre, a Voyager-2 pedig 17 milliárd kilométerre száguld a Földtől.

A Voyager-1 2020-tól egyre nehezebben tudja majd biztosítani energiaellátását, 2025-re pedig teljesen kifogy a működtetésére szolgáló radioaktív plutóniumból.
Kozmikus útja azonban nem ér véget, több mint 38 ezer év múlva halad el a következő csillag, a gyengén fénylő AC+79 3888 katalógusjelű nap mellett a Kis Medve csillagképben.

A Voyager ikreknek más szerepet is szántak az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) kutatói. Az űrszondák központi műszeregységének oldalára egy alumíniumtokba zárt, nagyméretű arany hanglemezt erősítettek, hasonlóan, mint a másfél évtizeddel korábban útjára bocsátott Pioneer-10 és -11 űrszondákra, de ez alkalommal a képeken kívül zenét, beszédet és egy lejátszót is küldtek a világűrbe.

A lemez borítóján a lejátszásra vonatkozó rajzos utasítás szerepel, a szondában pedig gramofontűt és hangszedő fejet rejtettek el. A Carl Sagan amerikai csillagász által összeválogatott lemezen szerepel többek között Jimmy Carter akkori amerikai elnök és Kurt Waldheim akkori ENSZ főtitkár üzenete nyomtatott formában, továbbá ötvenöt nyelven - köztük magyarul is - elhangzó üdvözlet. Emberi beszéden kívül felvették a delfinek hangját, a szél süvöltését, a traktor berregését és még egy csók elcsattanását is.

MTI