A merényletek miatt kivárnak, tájékozódnak az utazási irodák
2016. április 04. hétfő 10:43

A törökországi, tunéziai utakkal kapcsolatban egyelőre kivárnak az utasok és az utazási irodák is, a charter járatok jellemzően június közepén indulnak majd, addig a magyarországi utazásszervezők, az egyes charter társaságok, valamint a külföldi szállodák rugalmasan az igényekhez alakítják a kapacitásokat - mondta el a Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Molnár Judit hangsúlyozta, hogy a migránsválság ellenére sokan utaznak Görögországba, a korábbi évekhez hasonlóan idén is nagy az érdeklődés Kréta, Korfu, Rodosz és Zakynthos iránt, miközben Leszbosz szigetére az elmúlt években sem utaztak magyar turisták.
Molnár Judit a Tunéziában és Törökországban történt terrortámadásokkal kapcsolatban kiemelte, tudomása szerint a hatóságok jelentős biztonsági intézkedéseket vezettek be mindkét országban a turizmus és a turisták védelme érdekében.
Úgy fogalmazott: "nem temetné el véglegesen a törökországi turizmust", hiszen ár-érték arányban a török Riviéra szállodái verhetetlenek más mediterrán országok üdülőhelyeivel összehasonlítva.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felföldi László: húsvétkor történt...
- Szörnyű tragédia történt Baranyában:...
- Még két napig várják az Ifjú...
- Ezek a csapatok mérkőznek a Baranya...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Sínekre tett kanapé és hűtőgép miatt...
- Csillagesőt, sőt, tűzgömböket is...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vers mindenkinek - Krisztus támad és...
- Megsérült gazdáját védelmező...