Csehországban ismét gyorsulni kezdett a járvány terjedése
2021. július 08. csütörtök 13:41
Már egy hete megint emelkedik az új igazolt koronavírus-fertőzöttek napi száma Csehországban - derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján csütörtökön megjelent kimutatásokból.
Szerdán 279 új esetet szűrtek ki a laboratóriumok, ami 136-tal több, mint egy hete.
Mérsékelten ismét emelkedni kezdett a kórházban kezelt betegek száma is. Míg kedden 27 pácienst kezeltek Covid-19 betegséggel a kórházakban, addig szerdán már 33-at. Az orvosok hét ember állapotát minősítették súlyosnak. Haláleset szerdán nem volt.
Bár a számok továbbra is alacsonyak, a hatóságok figyelmeztetőnek tartják, hogy a járvány terjedési mutatója, az úgynevezett reprodukciós szám, már néhány napja megint egy felett mozog. Szerdán ez a mutató 1,2 volt, ami a járvány újbóli terjedését bizonyítja.
Az egészségügyi szakértők egybehangzóan azt állítják, hogy a járvány gyorsulása ezúttal a nagyon veszélyesnek ítélt delta mutáció terjedésének a következménye. A tárca statisztikája szerint a delta változatnak már legalább 130 esetét mutatták ki Csehországban.
Jelenleg Prágában, Pilsenben és a Prága-Nyugat kerületben a legrosszabb a helyzet, ahol százezer lakosra az utóbbi hét napban több mint 25 fertőződés esik.
Az oltások napi száma százezer körül mozog. A 10,7 milliós Csehországban az oltóanyag mindkét adagját eddig 3,6 millió ember kapta meg, 1,5 millióan pedig az első adagot. Csehországban csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott oltóanyagokat használják.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kijavították a hibát, ismét...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- A jövő héten is nagyon várják a...