Egy menedékkérő arab késelhetett Hamburgban
2017. július 29. szombat 12:59
Elutasított menedékkérő lehetett az az arab férfi, aki egy embert megölt és hatot megsebesített egy késes támadásban pénteken a németországi Hamburgban.
A tartományi rangú város vezetője, Olaf Scholz szombatra virradóra kiadott közleményében kiemelte: a támadó "nyilvánvalóan olyan ember, aki védelmet kért nálunk, Németországban, és aztán ellenünk fordította gyűlöletét".
Az elkövetőt "keményen meg kell büntetni" - tette hozzá az első polgármester.
A nyomozás első megállapításai alapján a férfi "nyilvánvalóan egy külföldi, akinek el kellett volna hagyni az országot, de nem lehetett kitoloncolni, mert nem voltak papírjai".
Ez is mutatja, hogy fel kell számolni a kitoloncolást hátráltató jogi és gyakorlati akadályokat - áll a szociáldemokrata politikus közleményében, amely szerint az erőszakos bűnözők célja "szabad társadalmunk megmérgezése félelemmel", de ez a kísérlet bukásra van ítélve, mert "megmutatkozik városunk ereje és szolidaritása, amikor fenyegetés éri szabadságát és életformáját".
A rendőrség eddigi adatai szerint a feltételezett elkövető 26 éves, az Egyesült Arab Emírségekben született, állampolgárságának megállapítása folyamatban van. Péntek délután Hamburg Barmbek nevű városrészében belépett egy szupermarketbe, majd leszúrt egy embert, aki belehalt sérüléseibe.
A késelés után elhagyta az üzletet, és menekülés közben megsebesített hat embert.
A támadót járókelők fogták le, a férfi dulakodás közben könnyebb sérüléseket szenvedett. Végül a helyszínre érkező civil ruhás rendőrök őrizetbe vették.
A halálos áldozat a helyszínen talált igazolványok alapján egy 50 éves német állampolgár.
Közvetlenül a támadásban egy 50 éves nő, valamint egy 64 éves, egy 57 éves, egy 56 és egy 19 éves férfi késszúrásos sebesüléseket szenvedett. Mind német állampolgárok. A feltételezett támadó ártalmatlanítása közben megsebesült egy 35 éves török állampolgárságú férfi is. Valamennyien kórházba kerültek, vannak köztük súlyosan sebesültek is, akiket műteni kellett.
A Bild című lap értesülése szerint a férfi a szupermarketben azt kiabálta, hogy "Allahu Akbar!" (Allah a leghatalmasabb). A rendőrség ezt egyelőre nem erősítette meg. A nyomozás további eredményeiről szombaton tájékoztatnak.
A Spiegel Online hírportál biztonsági forrásokból származó értesülése szerint a támadó - Ahmad A. - menekültként érkezett Németországba, és egy hamburgi menekültszálláson lakott. Az egyelőre nem ismert, hogy politikai indítékból vérengzett-e. Az viszont biztos, hogy kapcsolatban állt a radikális iszlamizmus leginkább elterjedt németországi irányzatával, a szalafizmus követőinek körével. Ugyanakkor az is ismert, hogy pszichés problémái voltak és rendszeresen fogyasztott kábítószert.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Télen is várják a látogatókat a...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Önkéntesek munkáját ismerték el -...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Megnyílt az adventi vásár,...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Így indult a tél: tizenhárom éve nem...