Ericsson: a technológia emberi arcot ölt 2018-ban
2017. december 17. vasárnap 10:30
Az okos eszközök hanggal és érintéssel történő irányítását átveszi a testbeszéddel, arckifejezésekkel és hanglejtéssel való irányítás, ami megkönnyíti a gyorsuló technológiai változások követését, az újabb eszközök kezelését az Ericsson idén hetedik alkalommal kiadott, legfontosabb fogyasztói trendeket bemutató éves jelentése szerint.
A svéd távközlési vállalat közölte, a hangutasításokat használók több mint fele úgy gondolja, hogy a technológiai eszközök rövidesen ugyanúgy megértik majd testbeszédet, az arckifejezést és az intonációt, mintha emberek lennének. A válaszadók kétharmada szerint ez már 3 éven belül megvalósulhat.
A felmérés szerint az okos fülhallgatók használata állandósul, még alváskor is. A fogyasztók 63 százaléka szívesen használna olyan fülhallgatót, amely valós idejű szinkrontolmácsolásra képes. A válaszadók 52 százaléka egy családtag horkolását szeretné kiszűrni vele.
Az Ericsson kutatása szerint a válaszadók 30 százaléka úgy véli, egyre nehezebb az ismeretek napra készen tartása az új technológiák miatt. Ugyanakkor az új technológiákkal azonnal új területek szakértőivé is válhatnak: 46 százalékuk szerint az internet lehetővé teszi a minden korábbinál gyorsabb tanulást és felejtést is.
A vállalat kutatásából kiderült az is, hogy a közösségi médiát egyre inkább kisajátítják a hagyományos hirdetők, miközben a fogyasztók fele úgy gondolja, a mesterséges intelligencia hasznos lehet a közösségi oldalakra felkerülő információk ellenőrzéséhez.
Az ötödik legfontosabb trend, hogy a hirdetések túlságosan is tökéletessé válhatnak. A kiterjesztett és virtuális valóságban (AR/VR) a felhasználók több mint fele szerint a közeljövőben a hirdetések annyira realisztikusak lehetnek, hogy az élmény gyakorlatilag helyettesítheti a terméket.
Michael Björn, az Ericsson ConsumerLab kutatási vezetője a közlemény szerint úgy véli, a közeljövőben a készülékeken már nem lesznek gombok vagy kapcsolók, és okostelefonon keresztül sem kell majd digitálisan irányítani őket. Azért is szükséges ez a változás, mert az embereknek nagyon nehéz lenne elsajátítaniuk minden egyes új kezelőfelület ismeretét, ahányszor egy új készülék csatlakozik a dolgok internete (iOT)hálózathoz - tette hozzá.
A jelentés az Ericsson ConsumerLab több mint 22 éves, globális kutatási tevékenységének eredményein, illetve 10 világváros internet-felhasználóinak körében, 2017 októberében végzett online felmérés eredményein alapszik.
Forrás: MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós éj után szakadozni kezd a...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Orbán Viktor: mi vagyunk a...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Így tartanak nyitva decemberben a NAV...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Tizenkét éve ölték meg Bándy Katát -...
- Itt az idő, hogy elkezdjük etetni a...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Fagyos reggelre ébredtünk, óvatosan...