És most mi lesz?! Kikiáltották a Katalán Köztársaságot
2017. október 27. péntek 16:08
Megszavazták a független "Katalán Köztársaság" létrehozását célzó javaslatot a katalán parlament függetlenségi pártjai pénteken Barcelonában.
A titkos szavazáson az indítványt 70 képviselő támogatta igen szavazattal, 10-en voksoltak ellene, ketten pedig üres papírt dobtak a szavazóurnába.
Az eredmény kihirdetését követően a függetlenséget támogató pártok elénekelték a katalán himnuszt az ülésteremben.
Az ellenzéki Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt, a Katalán Szocialista Párt (PSC) és a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) képviselői a szavazás előtt elhagyták az üléstermet, utóbbiak előtte padjaikat spanyol és katalán zászlókkal terítették le.
A baloldali Catalunya Sí Que Es Pot (Katalónia, igen, lehetséges) párt ugyan részt vett a voksolásban, de képviselőinek többsége felmutatta a nem feliratot tartalmazó papírt mielőtt leadta szavazatát.
A szavazás eredményét hatalmas üdvrivalgással fogadta a barcelonai parlament épületének közelében, az utcán összegyűlt többezres tömeg, amely kivetítőkön követte az ülésteremben zajló eseményeket.
Kitörő lelkesedéssel reagáltak azok a függetlenségpárti katalán polgármesterek, akiket erre az alkalomra a parlamentbe invitáltak, ahol egy különteremben figyelték a szavazást. Girona városának önkormányzata a döntés hírére azonnal levette homlokzatáról a spanyol zászlót.
A voksolás előtt Carme Forcadell házelnök felolvasta a javaslatot, amelyet a kormányzó Junts lep Sí (Együtt az Igenért) pártszövetség és Népi Egység (CUP) párt politikusai nyújtottak be, és amelyről nem tartott vitát a parlament.
Ebben az szerepel, hogy a törvényhozás kinyilvánítja, hogy "a Katalán Köztársaság független, szuverén, demokratikus, szociális jogállam". Tartalma nagyrészt megegyezik azzal a függetlenségi nyilatkozattal, amelyet október 10-én szakadár katalán képviselők már aláírtak a parlamentben, de végrehajtását a katalán elnök felfüggesztette, és párbeszédre szólította fel Madridot.
Katalóniában október elején tartottak függetlenségi népszavazást, melyet a spanyol alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánított, és a spanyol kormány a rendőrség bevetésével igyekezett megakadályozni, ami több helyen erőszakba torkollt. A referendumon a választók valamivel több mint 40 százaléka vett részt, mert az elszakadás ellenzői nagyrészt bojkottálták a referendumot.
Akik viszont elmentek, azoknak több mint 90 százaléka arra szavazott, hogy Katalónia szakadjon el Spanyolországtól, és váljon független állammá. Carles Puigdemont katalán elnök a népszavazás után bejelentette, Katalónia a referendum révén elnyerte a jogot, hogy függetlenné váljon.
A spanyol kormány szerint a törvényes garanciák nélkül megtartott szavazás eredménye nem lehet politikai döntések alapja, és úgy vélte: a katalán vezetés kilépett az alkotmányosság kereteiből, addig nincs miről tárgyalnia, míg az ország megbonthatatlan egységét rögzítő alkotmányos rendet helyre nem állítják.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós éj után szakadozni kezd a...
- Orbán Viktor: mi vagyunk a...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Így tartanak nyitva decemberben a NAV...
- Tizenkét éve ölték meg Bándy Katát -...
- Itt az idő, hogy elkezdjük etetni a...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Mohácsi drogárus-párral szemben...