Ferenc pápa öt hét után megjelent a hívek előtt
2025. március 23. vasárnap 14:26

Ferenc pápa vasárnap ismét a hívek elé lépett, miután több mint öt hetet töltött kórházban. A Gemelli kórház erkélyéről integetett az összegyűlt tömegnek, háláját kifejezve a megjelent sokaságnak. Az orvosok szerint az egyházfő állapota stabilizálódott, így a pápa visszatérhetett a Vatikánba, ahol a következő két hónapban lábadozni fog.
Ferenc pápa vasárnap először mutatkozott nyilvánosan több mint öt hét után: a római Gemelli kórház erkélyéről integetett a híveknek, és egy felfelé mutató hüvelykujjal jelezte, hogy jobban van.
Ferenc pápát február 14-én szállították kórházba súlyos légúti fertőzés tüneteivel.
Az egyházfőt kettős tüdőgyulladással kezelték, de állapota stabilizálódott, így vasárnap elhagyhatta a kórházat.
Bár a pápa törékenynek tűnt és nehezen beszélt, köszönetet mondott az összegyűlteknek.
Áldást is adott, bár láthatóan nehézséget okozott számára a karjai felemelése - adta hírül a SkyNews.
A pápa a mostani üzenetében a türelem és a gondoskodás fontosságáról beszélt:
„Ez alatt a hosszú kórházi időszak alatt megtapasztaltam az Úr türelmét, amelyet az orvosok és az egészségügyi dolgozók fáradhatatlan odaadásában, valamint a betegek hozzátartozóinak gondoskodásában és reményében is megláttam" - fogalmazott a pápa.
„Ez a bizalommal teli türelem, amely Isten soha el nem fogyó szeretetére épül, valóban szükséges életünkben, különösen a legnehezebb és legfájdalmasabb helyzetekben" - tette hozzá.
Szombaton az orvosok bejelentették, hogy állapota stabil, így vasárnap hazatérhetett a Vatikánba, a Casa Santa Marta rezidenciára, ahol a következő két hónapban lábadozni fog.
Forrás: hirado.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szerdán már csak elszórtan lehet eső,...
- Még szólhatunk, hol fotózgassanak a...
- Összeütközött két autó a 6-os főút...
- Expresszvonatokon is utazhatunk már...
- Búcsú a régi pécsi vásárcsarnoktól: a...
- Éttermi bevetésre indulnak szerdán a...
- Visszaeső drogdílert ítéltek el Pécsett
- Beszorult varjú miatt kellett...
- Újabb drogkereskedőket fogtak a...
- Két jármű is lángolt hétfőn az utcán...