Föld alatti atomkísérletet hajthatott végre Phenjan
2017. szeptember 03. vasárnap 08:18
Észak-Korea valószínűleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre vasárnap, immár a hatodikat, amely két erős földrengést váltott ki - közölte vasárnap a dél-koreai hadsereg és több földrengéstani intézet.
Az első rengés, amelynek erősségét végül 6,3-asnak mérte a dél-koreai, a kínai és az amerikai földrengéstani intézet, az ismert Punggje-ri kísérleti telepnél, körülbelül 10 kilométerrel a felszín alatt indult el, a második pedig, amely a kínai intézet szerint 4,6-es erősségű volt, közvetlenül felette, a földfelszínről, nyolc perccel később.
Az első rengést közép-európai idő szerint 5 óra 34 perc körül észlelték. Abból, hogy az első rengés 6,3-as erősségű volt, arra lehet következtetni, hogy ez volt Észak-Korea eddigi legnagyobb erejű kísérleti atomrobbantása.
Az ötödiket tavaly szeptemberben hajtotta végre. A dél-koreai földrengéstani intézet azt közölte, hogy nem észlelt második rengést. A dél-koreai hadsereg megerősítette, hogy az első rengés mesterséges volt, riadót rendeltek el, és műveleti készültségbe helyezték a nukleáris válságokra reagálni hivatott egységet. Mun Dzse In dél-koreai elnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot.
A japán kormány az ország földrengéstani intézetének információi alapján megerősítette, hogy Észak-Korea kísérleti atomrobbantást hajtott végre. Kono Taro külügyminiszter újságíróknak beszámolt arról, hogy Tokió tiltakozott Észak-Koreánál a robbantás miatt, és elfogadhatatlannak nevezte.
Az észak-koreai határhoz közel lévő Jancsi kínai város egyes lakosai arról számoltak be, hogy körülbelül 10 másodpercen át érezték az első rengést, majd a másodikat is. Észak-Korea néhány órával korábban jelentette be, hogy "nagy pusztító erejű" hidrogénbombát fejlesztett ki, amelyet fel lehet szerelni az új interkontinentális ballisztikus rakétákra, s amelyet Kim Dzsong Un elnök vasárnap személyesen is megvizsgált.
A washingtoni Fehér Ház bejelentette, hogy Donald Trump amerikai elnök telefonon beszélt Abe Sindzó japán miniszterelnökkel, és megvitatta vele "az Észak-Koreára gyakorolt nyomás maximalizálása érdekében teendő lépéseket". Az erről szóló közleményből nem derül ki, hogy a beszélgetés a feltételezett észak-koreai atomkísérlet előtt vagy után történt.
Dél-koreai médiumok áprilisban jelentették, hogy Észak-Korea befejezte az előkészületeket egy újabb kísérleti atomrobbantáshoz.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Télen is várják a látogatókat a...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...
- Önkéntesek munkáját ismerték el -...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Megnyílt az adventi vásár,...
- Vasárnap érkezik a pécsi...