Kijárási tilalmat vezettek be Szlovákiában
2020. október 24. szombat 11:53
Kijárási tilalom lépett érvénybe szombaton Szlovákiában.
Az Igor Matovic vezette szlovák kormány ezzel az intézkedéssel is igyekszik megfékezni az egyre terjedő koronavírus-járványt.
A november 1-jéig elrendelt kijárási tilalom alatt az emberek továbbra is járhatnak a munkahelyükre, ugyanakkor csak a lakhelyükhöz legközelebbi élelmiszerboltokat vagy gyógyszertárakat kereshetik fel.
Engedélyezett az orvosok felkeresése is. Tilos viszont a temetőlátogatás is, ami - tekintettel a közelgő halottak napjára - érzékenyen érinti a lakosságot.
A koronavírus-járvány által leginkább sújtott négy észak-szlovákiai járásban, amely a lengyel határ mentén fekszik, pénteken megkezdődött a lakosság országos tesztelése. Az első napon mintegy 62 ezer embert teszteltek le, közülük 2225-nál mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok a fertőzést - közölte Jaroslav Nad, szlovák védelmi miniszter pénteken késő este az országos tesztelés első napjának eredményeit összegezve.
A négy járásban vasárnapig összesen mintegy 180 ezer embert kellene letesztelni. A hatóságok ezt egyfajta próbának tartják a következő két hétvégén megvalósuló jóval nagyobb méretű, az ország egész lakosságára kiterjedő tesztelés előtt.
A tesztelést a hadsereg, a rendőrség és az egészségügyi dolgozók közösen végzik. Egy-egy tesztelőhelyen legalább 7-8 emberre van szükség. Gondokat okozott, hogy pénteken különböző okok miatt több helyen hiányoztak az egészségügyi dolgozók, ezért hosszabb sorok alakultak ki, és egy-két órát is várakozniuk kellett az embereknek.
Marek Krajcí egészségügyi miniszter felhívással fordult a külföldön, főleg Csehországban dolgozó szlovák orvosokhoz és egészségügyi személyzethez, hogy a tesztelés idejére térjenek haza és segítsenek az akció sikeres lebonyolításában. A prágai sajtó szerint Csehországban mintegy 2-3 ezer szlovák orvos dolgozik, a nővérek száma pedig ennek a duplája.
A miniszter sikeresnek nevezte az első napot, de elismerte, hogy a tesztelés nem volt mindenütt zökkenőmentes, és számos helyen sokat kellett várakozniuk az embereknek.
Felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon széleskörű akcióról van szó, amelynek nem minden részletét lehetett előre látni, ezért türelmet és megértést kért a lakosságtól.
Az egész lakosság letesztelését érintő kormányzati terv továbbra is élénk viták tárgya.
Több szakértő azt állítja, hogy a tesztelés nem lesz elegendő, nem oldja meg a problémákat, ezért a gyorsan romló járványhelyzet miatt országos karanténra lehet szükség.
A parlamenten kívüli Szlovák Nemzeti Párt pénteken felszólította a kormányt, hogy állítsa le "a kormányfő átgondolatlan és megalomán akcióját", amely Andrej Danko pártelnök szerint "csak súlyosbítja a járványhelyzetet".
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...