Romániában gyorsul a járvány, Bukarest az iskolák bezárására készül
2020. október 13. kedd 18:30
Három megye kivételével most már Románia szinte egész területén gyorsul a koronavírus-járvány terjedése, a legnagyobb fertőzési rátával rendelkező román fővárosban pedig a hatóságok az iskolák bezárására készülnek.
A közegészségügyi hatóság (INSP) kedden közzétett heti elemzése szerint nincs már olyan térsége az országnak, ahol csökkenne a fertőzés terjedésének üteme, Szatmár, Iasi és Vaslui megyében pedig az utóbbi héten egyenletesen terjedt.
Az INSP által közölt "veszélyeztetettségi" térképen - amelyet az egészségügyi rendszer terheltsége és a Covid-19-ben szenvedő súlyos betegek rendelkezésére álló intenzív terápiás ágyak száma alapján készítettek - Arad, Szatmár és Máramaros megye kivételével egész Erdély, országos szinten pedig a 41 megyéből 27 veszélyeztetett térségnek számít a koronavírus-járvány szempontjából.
A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) keddi jelentése szerint az utóbbi napon több mint 3100-zal emelkedett és így túllépte a 160 ezret a Romániában diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma, valamint a kedden regisztrált 68 újabb halálesettel meghaladta az 5500-at a járvány romániai halálos áldozatainak száma.
Az utóbbi két hétben lakosságarányosan Bukarestben terjedt leggyorsabban a fertőzés.
A INSP jelentése szerint a fővárosban - a 2011-es népszámláláskor feljegyzett 1,88 milliós lakossághoz viszonyítva - már meghaladták azt a fertőzési rátát, a lakosság három ezrelékét, amelynél a helyi járványügyi operatív törzs elrendelheti az iskolák bezárását és az áttérést az online oktatásra.
Bukarest kormánybiztosa azonban - az oktatási miniszterrel folytatott keddi egyeztetést követően - bejelentette: felkészültek ugyan erre a lépésre, de járványügyi szempontból nem az INSP által számolt 3,1 ezrelékes, hanem a GCS által közölt 2,69 ezrelékes fertőzési rátát tartják mérvadónak, amely a főváros jelenlegi 2,15 milliós lakosságát veszi alapul.
Bukarestben akkor fogják teljes egészében az internetre költöztetni az oktatást, ha a GCS által közölt fertőzési ráta "tartósan és jelentősen" meghaladja a 3 ezreléket - magyarázta.
Bukarestben több mint 400 tanintézményben csaknem negyedmillió óvodás és iskolás tanul.
Romániában az oktatási minisztérium hétfői adatai szerint eddig 517 iskolát tartottak zárva, közülük 303-at azért, mert olyan településeken működtek, amelyeken az utóbbi héthetes fertőzési ráta meghaladta a lakosság három ezrelékét, a többi 214-et pedig azért kellett bezárni, mert több mint három osztályban megjelent a fertőzés.
További 5100 iskolában részlegesen költöztették az internetre az oktatást, és 12 ezer olyan tanintézmény volt, amely valamennyi tanár és diák jelenlétében, hagyományos óralátogatással működött Romániában.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Novemberben is nálunk volt a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...