Romániában valamelyest mérséklődött a fertőzés terjedésének üteme
2020. szeptember 08. kedd 14:13
Romániában valamelyest mérséklődött a koronavírus-fertőzések terjedésének üteme, amely harmadik napja elmarad az utóbbi két hét átlagától.
A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) keddi jelentése szerint az utóbbi 24 órában újabb 1136 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ami két százalékkal elmarad az utóbbi két hét átlagától. A járvány kezdete óta beazonosított fertőzöttek száma így meghaladta a 97 ezret, közülük csaknem 41 ezer embert - két negatív teszt után - gyógyultnak nyilvánítottak.
Kedden újabb 41 koronavírusos beteg haláláról számolt be a GCS. Ezzel 3967-re emelkedett a járvány romániai áldozatainak száma, 126 COVID-19-ben szenvedő román állampolgár pedig külföldön vesztette életét.
Az ismert fertőzöttek közül mintegy 7200-an vannak kórházban, a súlyos esetek száma pedig hatodik napja folyamatosan csökken. Jelenleg 460 koronavírusos beteget ápolnak intenzív terápián.
A járvány az utóbbi napokban főleg Bukarestben terjed, kedden is az új esetek több mint 28 százalékát a fővárosból és az azt övező Ilfov megyéből jelentették. Szombaton az esetek egyharmadát Bukarestben és annak metropolisz-övezetében diagnosztizálták. Bukarestben az ismert aktív esetek száma meghaladja a tízezret.
A legkevesebb aktív esetet Szilágy (119) és Hargita megyében (128) tartják számon.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kijavították a hibát, ismét...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Több mint hetven határsértőt...