Sokkal kevesebb magyar nyaralt idén Horvátorszában
2020. szeptember 15. kedd 16:30
A tavalyi első nyolc hónaphoz képest 57 százalékkal csökkent Horvátországban a magyar turisták vendégéjszakáinak száma, nagyobb mértékben, mint a külföldi vendégek átlagadata - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének igazgatója kedden az MTI-vel.
Ivana Herceg tájékoztatása szerint augusztus végéig 222 ezer magyar turista 1,3 millió éjszakát töltött Horvátországban, az adatok 57 százalékkal maradnak el a múlt év hasonló időszakától.
A magyar turisták - akik 80 százalékban egyéni szervezésben keresik fel az országot - vendégéjszakák szerinti legnépszerűbb úti célja a Kvarner régió, Split-Dalmát megye, valamint Zadar megye, településekre bontva Vir, Crikvenica és Rovinj volt az első három legkedveltebb nyaralóhely.
Idén is júliusban és augusztusban kereste fel a legtöbb magyar Horvátországot, ebben a két hónapban mintegy egymillió vendégéjszakát maradtak. A visszaesés a legkevésbé Dubrovnik-Neretva megyét érintette, köszönhetően annak is, hogy a lengyel LOT légitársaság 13 év után újraindította a Budapest és Dubrovnik között közlekedő járatát.
Ivana Herceg arra is kitért, hogy a koronavírus-járvány ellenére az első nyolc hónapban Horvátországot csaknem 7 millió turista kereste fel, akik összesen közel 48 millió éjszakát töltöttek el. Ez mindkét adatban 47 százalékos csökkenés a múlt év azonos időszakához képest.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...