Szili: biztosítani kell az anyanyelv használatát a nemzetiségeknek
2017. október 14. szombat 08:12
Mivel az Európai Unió polgárainak tíz százaléka az őshonos nemzeti kisebbségekhez tartozik és öt százalékuk bevándorló, az uniónak különbséget kell tennie e két csoport között - mondta Szili Katalin (képünkön) Nagymegyeren a felvidéki magyar polgármesterek és képviselők VII. Önkormányzati Szabadegyetemén.
"Amíg Európa az őshonos kisebbségek helyzetének megoldásában nem követi a saját maga által deklarált értékeket, addig nem a megoldás, hanem a probléma része lesz és addig a valóságban a XXI. századba sem lépünk át" - tette hozzá a határon túli autonómiaügyek egyeztetésének miniszterelnöki megbízottja.
Az Európai Unió nem odázhatja el a kérdés megválaszolását és mindenütt biztosítania kell a nemzeti kisebbségek számára az anyanyelvük használatát a hivatalokban, az orvosi ellátásban és a mindennapi élet során - hangoztatta Szili Katalin
"Ahol van önigazgatás, ott nincs elvándorlás. Az adott nemzeti kisebbségek megélhetik önazonosságukat és a szülőföldön való boldogulás lehetőségét" - fogalmazott a politikus.
A miniszterelnöki biztos elmondta, a Magyar Közösség Pártja a magyarországi modellt tartja követendőnek a nemzetiségi kérdés kezelésében, az uniós keretek tiszteletben tartásával.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Télen is várják a látogatókat a...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Önkéntesek munkáját ismerték el -...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Megnyílt az adventi vásár,...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Vasárnap érkezik a pécsi...