Szlovéniában újabb rekordot döntött a fertőzöttek száma
2020. október 02. péntek 16:15
Szlovéniában újabb rekordot döntött az új koronavírussal fertőzöttek napi száma - derült ki a szlovén kabinet pénteki jelentéséből. Jelko Kacin kormányszóvivő nem zárja ki annak lehetőségét, hogy ismét lakhelyelhagyási tilalmat vezetnek be.
Kacin a héten a sajtónak úgy nyilatkozott: amennyiben a járványhelyzet nem mérséklődik, és a kórházak kapacitásai túlterhelődnek, az első hullámhoz hasonlóan lakhelyelhagyási tilalmat vezetnek be, azaz senki nem hagyhatja majd el a várost vagy járást, amelyben bejegyzett vagy ideiglenes lakcímmel rendelkezik. Erre azonban csak extrém esetben lesz szükség - tette hozzá.
Janez Jansa szlovén kormányfő kedden még azt mondta: nincs szükség újabb szigorításokra. Úgy vélte: a hatóságok ellenőrzés alatt tartják a járványhelyzetet. Sokkal kevesebb beteg szorul orvosi ellátásra, valamint a tüneteik is enyhébbek, mint az első hullámban - húzta alá.
Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint csütörtökön 238-cal 6103-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Szerdán 175 új esetről számoltak be.
Két új haláleset történt, így a járvány eddigi halálos áldozatainak száma 154-re nőtt. A diagnosztizált betegek közül 86-an vannak kórházban, és közülük tizenötöt ápolnak intenzív osztályon.
Horvátországban egy nap alatt 333-al nőtt és elérte a 17 160-at az azonosított fertőzöttek száma. Szerdán 234 új esetről számoltak be.
Hét haláleset történt, a járvány halálos áldozatainak száma így 291-re nőtt. Kórházban ápolnak 286 beteget, közülük 23-an vannak lélegeztetőgépen.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kijavították a hibát, ismét...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...