Tízmilliárd évnél régebben került vas a galaxisok terébe
2017. július 05. szerda 12:30
Már a galaxishalmazok 10 milliárd évvel ezelőtti kialakulását megelőzően feldúsulhatott vasban és más nehezebb elemekben a galaxisok közti térség anyaga egy magyar asztrofizikust is soraiban tudó nemzetközi kutatócsoport most bemutatott eredményei szerint - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) az MTI-vel kedden.
A tudósok abból a megfigyelésükből következtetnek erre, hogy a galaxishalmazokat alkotó galaxisok közötti térséget kitöltő ritka anyagban azonos a vas előfordulási gyakorisága, függetlenül a galaxishalmaz össztömegétől. Az eredményeket hamarosan közlő tudományos cikk szerzői között szerepel Werner Norbert, az MTA és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közös Lendület Forró Univerzum Kutatócsoportjának vezetője.
Mint írják, a galaxisok közti térben található anyag összmennyisége egy-egy galaxishalmazban a Nap tömegének billiószorosát is elérheti, ugyanakkor a sűrűsége a galaxisok közötti hatalmas tér miatt rendkívül alacsony. A galaxishalmazok anyagának vizsgálatából meg lehet állapítani, hogy miként változott bennük idővel a csillagkeletkezés folyamata, sok halmaz tanulmányozásából pedig a kozmikus atommag-keletkezés és az univerzum kémiai fejlődésének történetére is következtetni lehet.
Azonban a galaxisok közti anyag vizsgálata, de még a kimutatása sem egyszerű. Ez a rendkívül kis sűrűségű gáz - pontosabban plazma - igen magas hőmérsékletű, a benne található sokszorosan ionizált elemek atomjai pedig a röntgentartományban sugároznak, ezért csak a Földön kívül működő csillagászati röntgenszondák műszereivel lehet tanulmányozni a ritka közeget.
A Werner Norbert vezette Lendület-kutatócsoport nagy felbontású röntgenspektrumokat és egyéb megfigyelési adatokat használ a galaxisok közötti teret kitöltő anyag tulajdonságainak vizsgálatára. Ezek megismerése kulcsszerepet játszik annak megértésében, hogyan válhatott a világegyetem olyanná, amilyennek ma észleljük.
A kutatócsoport korábban a japán Suzaku röntgenszonda egyik projektje keretében vizsgálta a Perseus-halmaz galaxisok közti anyagát. A halmaz központjától kifelé nyolc irányban végeztek méréseket a szondán elhelyezett röntgenspektrométerrel, és a műszer több mint egymillió másodpercig gyűjtötte a galaxishalmaz felől érkező röntgensugárzást. Az eredmény meglepő volt: a Perseus-halmaz központi részének kivételével, ahol a vas ionjainak előfordulási gyakorisága viszonylag nagy volt, az elem egyenletes eloszlását tapasztalták sugárirányban kifelé haladva, de körbehaladva a halmaz középpontjából húzott sugarak mentén is.
Az eredmény a kutatók szerint azt sugallja, hogy az intergalaktikus anyag vasatomokkal feldúsulása nagyon régen következett be, amikor maga a galaxishalmaz még ki sem alakult, csak egyedi csillagok voltak jelen igen nagy számban. Ezeknek a csillagoknak az életútja végén bekövetkezett szupernóvarobbanások szennyezhették be a tartományt vassal. A Perseus-galaxishalmaz nagyjából 10 milliárd éves, tehát a benne levő intergalaktikus anyag viselkedése tízmilliárd évnél régebbi állapotról nyújt információkat.
A most bemutatott kutatásban egy nemzetközi tudóscsapat arra kereste a választ, hogy a Perseus-halmaz esetén megfigyelt jelenség mennyire tekinthető általánosnak. Ehhez a Suzaku szonda méréseinek archívumából tíz másik galaxishalmazra vonatkozó adatokat gyűjtöttek ki. A munka végeredményeként kiderült, hogy a Perseus-halmazt jellemző homogén vaseloszlás nem egyedi kivétel, hanem ez az általános viselkedés a galaxishalmazok esetében. A vasban és más fémekben viszonylag gazdag központi térségen kívül a vasionok gyakorisága állandó, ráadásul nagyjából azonos valamennyi galaxishalmazra, függetlenül annak tömegétől. Ugyancsak nem tapasztalható összefüggés a vas gyakorisága és az intergalaktikus anyagra jellemző hőmérséklet között.
Mindez megerősíti és általánossá teszi annak a korábbi felismerésnek az érvényességét, amely szerint a vas feldúsulása az intergalaktikus közegben több mint tízmilliárd évvel ezelőtt következett be, amikor maguk a galaxishalmazok még ki sem alakultak, de csillagok már léteztek, méghozzá igen nagy számban, és nagyon nagy lehetett a csillagkeletkezés üteme - olvasható az MTA közleményében.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Tűz ütött ki egy sásdi áruházban,...
- Az egyház határozottan fellép a...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Audiencián fogadta szerdán Orbán...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...