Több mint 2,5 millió éves jégmintát hoztak a felszínre
2017. augusztus 22. kedd 16:30
Egy 2,7 millió éves jégmagot hoztak a felszínre az Antarktisz egy pontján az Antarktisz egy a Princetoni Egyetem, a Scripps Oceanográfiai Intézet, a Maine-i Egyetem és az Oregoni Állami Egyetem kutatói, akik a párizsi Goldschmidt konferencián ismertették az eredményeiket.
Egészen a közelmúltig a tudósok úgy vélték, hogy a sarkvidékekről származó jégmagok életkorának felső határa nagyjából 800 ezer év, mivel a Föld belsejének hője alulról megolvasztja a jégdzsungeleket - olvasható a Physorg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
Néhány évvel ezelőtt azonban a Princetoni Egyetem szakemberei felfedezték, hogy az úgynevezett kék jég sokkal idősebb mintákat is magában rejthet. A kék jég akkor keletkezik, amikor a gleccserekre lehulló hó összefagy és a levegő kiszorul belőle.
Ennek a jégtípusnak további jellegzetessége, hogy az alul lévő jég idővel felfelé nyomódik, és ezáltal nem olvad el. A kutatók ilyen jégmagminták után kutatva végeztek fúrásokat a McMurdo-kutatóállomás szomszédságában lévő Allan Hillsnél.
A gleccserekből nyert jégmagok hátránya, hogy sokkal nehezebb meghatározni a korukat, mint az egyéb területekről származó mintáknak, amelyek koráról a rétegeik árulkodnak.
A szakemberek rájöttek, hogy a most felszínre hozott ősi jégminta korát a benne lévő kálium- és argonmaradványok után kutatva lehet meghatározni, amely ugyan nem annyira pontos, mint a rétegek számolása, de a kutatók úgy vélik, hogy plusz/mínusz 100 ezer év pontossággal működik.
A kutatók első ízben 128 méteres mélységig fúrtak le, legutóbb pedig már elérték a 205 métert, ahonnan a korábbinál csaknem kétszer öregebb mintát hoztak a felszínre.
A jégmagokban csapdába esett levegőbuborékok összetétele, különösen az oxigén- és hidrogénizotópok aránya segít a kutatóknak a minta keletkezésekor uralkodó klíma meghatározásában. A 2,7 millió éves mintában található levegőbuborékok a jégkorszakokat megelőző éghajlati viszonyokról árulkodnak.
A szakemberek mostanra megállapították, hogy a légköri szén-dioxid-koncentráció az érintett időszakban nagyjából 300 ppm (milliomod térfogatrész) körül mozgott, ami jóval kevesebb a jelenlegi 400 ppm-nél. A kutatók szerint azonban a friss jégmaggal kapcsolatban az az igazán izgalmas, hogy még régebbi, akár 5 millió éves minták felfedezésének lehetőségével kecsegtet.
MTI - Fotó: Europress - AFP/John B. Weller/The
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Télen is várják a látogatókat a...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Önkéntesek munkáját ismerték el -...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Megnyílt az adventi vásár,...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Így indult a tél: tizenhárom éve nem...