Véres katalán népszavazás: harmincnyolcan sérültek meg
2017. október 01. vasárnap 13:41
Katalán egészségügyi források szerint 38 ember sérült meg az alkotmányellenes és betiltott függetlenségi referendum elleni rendőri intézkedések során vasárnap.
A tájékoztatás szerint hárman súlyos sérülést szenvedtek, kilenc embert kellett kórházba szállítani.
A spanyol sajtóban sorra jelennek meg a vérző fejű emberekről készült fényképek. A komolyabb összecsapások Barcelona belvárosában történtek, miután a rohamrendőrök kiszorították embereket a Ramon Llull iskola bejárata elől, ahol szavazni akartak az önrendelkezési népszavazáson.
Rendőri erőszak
Carles Puigdemont katalán elnök közlése szerint a rendőrség gumilövedékekkel lőtt szavazni akaró emberekre Barcelonában. Ezt indokolatlan és igazolhatatlan erőszaknak minősítette. Hangsúlyozta: a "rendőri brutalitás" mindent elmond, a spanyol kormányt ez a "szégyen" örökökre elkíséri, szemben azon emberek képével, akik méltóságot tanúsítottak a rendőri erőszakkal szemben.
A katalán elnök felhívta a figyelmet arra: így sem tudták megakadályozni, hogy az emberek szavazzanak.
Órákat várnak
A politikus Sant Julia de Ramis nevű településen nyilatkozott a sajtónak ahol spanyol rendőrök és csendőrök pár órával korábban több embert a földre nyomtak vagy a földre löktek, mivel a felszólítás ellenére nem hagyták el a helyszínt, és voltak, akik ellenálltak, amikor el akarták vezetni őket.
Az eredeti tervek szerint itt kellett volna szavaznia a katalán elnöknek, aki végül egy másik településen adta le voksát.
A katalán kormány több tagja is tudott szavazni, annak ellenére, hogy a spanyol belügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint a szavazóhelyiségek többsége le van zárva. A katalán kormány azt közölte a több mint hatezer szavazókör 73 százaléka működik.
Órák óta áll a sorban szavazásra várva egy iskola előtt Barcelona polgármestere, Ada Colau, aki az eseményeket úgy kommentálta Twitter-üzenetében: "Gyáva a miniszterelnök, aki elárasztotta rendőrökkel a városunkat".
A városvezető többször hangsúlyozta: ő maga nem ért egyet a népszavazás céljával, a szavazólapot ezért üresen vagy érvénytelen szavazattal adja majd be.
MTI - Fotó: twitter.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Télen is várják a látogatókat a...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Önkéntesek munkáját ismerték el -...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Megnyílt az adventi vásár,...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Így indult a tél: tizenhárom éve nem...