Több millió éves emberi lábnyomokra bukkantak
Emberelődök több millió éves lábnyomaira bukkantak Tanzániában - számolt be róla az eLife-ban megjelent tanulmány alapján a BBC News. A nyomok akkor keletkeztek, amikor az ember távoli rokonai csoportosan mentek keresztül egy nedves vulkáni hamuval borított területen. A lábnyomok tulajdonosai nagyrészt az Australopithecus afarensis faj igen változatos testméretű egyedei voltak. Az Australopithecus afarensis az emberelődök egyik leghosszabb ideig élt és legjobban ismert faja. Leghíresebb képviselője a Lucy néven híressé vált felnőtt nőstény egyed a mai Eitópia területén élt 3,2...Hollandiában fogtak el egy magyar rablót
Többrendbeli, minősített rablás elkövetése miatt köröztek Hollandiában egy magyar férfit - közölte a rendőrség kedden honlapján. A közlemény szerint a 42 éves T. Tamás és társai rendőrnek adták ki magukat, és így jutottak be olyan emberek lakásába, akikről feltételezték, hogy otthonaikban nagyobb értékeket tartanak. A férfit januárban a Fővárosi Ítélőtábla tíz év szabadságvesztésre ítélte, az elítélt azonban nem kezdte meg a büntetés letöltését, ismeretlen helyre távozott, ezért országos, majd európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. A magyar nyomozók az adatgyűjtés során...Ismét költ a világ legidősebb tengeri madara
Visszatért a Midway-szigetekre és ismét költ a világ legidősebbjének tartott tengeri madara, a Wisdom (bölcsesség) nevet kapott Kaysan-albatrosz. A biológusok december elején látták az északnyugati Hawaii-szigetekhez tartozó atollcsoporton a becslések szerint 66 éves madarat. Ugyanabban a fészekben melengeti egyetlen tojását, amelyet minden évben használ párjával. Wisdom nemcsak a világ legöregebb tengeri madara, hanem a világ legöregebb vadon költő madara is.Bob Peyton, az amerikai Hal-és Vadvédelmi Szolgálat projektvezetője közölte, hogy Wisdom immár hat évtizede tér vissza...Agilis ugró robotot...
Páratlan ugróképességű robotot gyártottak a kaliforniai Berkeley Egyetem tudósai, akik szerint akár különösen nehéz...Huszonkilenc halott, 166...
A korábbi hírekkel ellentétben sokkal több, csaknem kétszáz áldozata van a szombat esti isztambuli robbantásoknak: 29-en...Megnyerte a lólengést Berki...
Berki Krisztián nyerte a lólengést a japán nemzetközi versenyen a Toyota Kupán. A magyar szövetség tájékoztatása szerint az...A véltnél fiatalabb lehet a...
A himlőt eddig az emberiség egyik legrégebbi járványaként tartották nyilván. Egy litvániai templom 17. századi...Elpusztult Long Hui, a...
Elpusztult Long Hui, a bécsi állatkertben augusztusban született pandaikrek apja, amelynek hasában egy 10 centiméteres tumort...Susan Swartz műveiből nyílt...
Susan Swartz művészete elhozza ide Amerikát, képei hidat képeznek az Egyesült Államok és Magyarország között - ezt mondta...Idén több mint nyolcvan orosz mozifilmet tiltottak be
Idén 84, Oroszországban készített mozifilm vetítését és forgalmazását tiltották meg Ukrajnában - közölte pénteken a kijevi kulturális minisztérium. A feketelistára tett filmek nem mutathatók be az ukrán tévécsatornákon, tilos nyilvános vetítésük és videotékákban való forgalmazások. A listára felkerült egyebek között a Mihail Bulgakov orosz író Mester és Margarita című regénye alapján készült többrészes film is, amire a minisztérium nem adott egyelőre magyarázatot. A sztálini rezsimmel szembehelyezkedő író ugyanis élete jelentős részét Kijevben élte le, a film alapjául szolgáló...Berki Krisztián szombaton Japánban szerepel
Idén még egy verseny vár az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztiánra, aki szombaton a Toyota Kupán szerepel Japánban. A lólengés-specialista az elutazása előtt arról számolt be - a magyar szövetség tájékoztatása szerint -, hogy a november végi, győri Mesterfokú Bajnokságon szerzett címe óta még jobb formába került. Mint elmondta, napi két edzéssel készült a kiemelt japán versenyre, amelyet korábban már többször megnyert. A 6.7-es kiindulópontú gyakorlatait sikerrel mutatta be a tréningeken, és ezzel is lép majd szombaton a szerhez - tette hozzá. A Toyota Kupa...355 millió éves kövületekre leltek Skóciában
A szárazföld első négy lábon járó gerinceseinek megkövesedett maradványait fedezhették fel Skóciában. A gyíkszerű teremtmények nagyjából 355 millió évvel ezelőtt éltek, amikor a modern hüllők, madarak és emlősök ősei elkezdtek kimászni a mocsarakból. A kutatóknak jelenleg még öt teljes fosszíliát és számos apró csonttöredéket kell azonosítaniuk és besorolniuk - írta a BBC News.A leletek egy része gyíkokra, gőtékre emlékeztet, másik részük nagyobb, majdnem krokodilméretű teremtmények arányait idézi. A maradványok azt sugallják, hogy a szárazföld első gerincesei feltehetőleg a mai...Tilos plusz házival...
Romániában megtiltották a tanároknak, hogy nagy mennyiségű plusz házi feladattal büntessék a diákokat. Ez abból a rendeletből...Hat magyar lemez a...
Hat magyar lemez is felkerült a World Music Charts Europe (WMCE) nemzetközi világzenei toplistájának idei összesítésére. A...Kihalhat a Földközi-tenger...
A Földközi-tengerben élő cápa- és rájafajok több mint felét a kihalás veszélye fenyegeti - közölte a Természetvédelmi...Győztes lett New Yorkban a...
A Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató második szériájának versenyzője, Wendler Enikő fuvolista lett az abszolút...Hatéves fiú mentette ki...
Egy hatéves kisfiú mentette ki az égő házból három hónapos, illetve egyéves és hároméves testvéreit Romániában, a moldvai...Medvecsaládot kerülgettek...
Egy egész medvecsaládot kellett kerülgetniük az autósoknak a hétvégén Maroshévíz közelében, az országúton. Egyikük le is...Jövőre is özönleni fognak a migránsok a déli határhoz
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint fel kell készülni arra, hogy egy a tavalyihoz hasonló vagy annál nagyobb migrációs nyomás lehet a jövőre. Bakondi György az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában azt mondta, ennek elsődleges útvonala a most zárva lévő balkáni útvonal lehet, ezért a kormány mindent megtesz azért, hogy erősítse a határvédelmet. Arra a kérdésre, hogy a határőrizeti feladatokat nagy nyomás mellett is el tudja-e látni az ország, Bakondi György úgy válaszolt: remélik, hogy politikai eszközökkel és a balkáni útvonal zárva tartásával megelőzhető a...Meghibbant Basescu: "Románia a Tiszáig terjed"
A bukaresti magyar nagykövet kiutasítását és a budapesti román nagykövet hazahívását javasolja Traian Basescu volt román államfő "egyedüli méltó válaszként arra a sértésre", hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter eltiltotta a magyar diplomatákat a román nemzeti ünnepen való részvételtől. A december 11-i választásokon pártja szenátorjelöltjeként induló politikus Facebook-oldalán pénteken tette közzé kioktató hangvételű, goromba jelzőkkel fűszerezett bejegyzését. Kirohanását követői közül többen a választási kampánynak tulajdonították és a szélsőségesen...Az autizmus új formáját fedezték fel
Az autizmus spektrumzavar (ASD) új genetikai okát és gyógymódját fedezte fel egy osztrák tudósok vezette nemzetközi kutatócsoport. Az ASD nagyjából a világ népességének egy százalékát érinti és a társas kapcsolatokban, valamint a kommunikációban okoz különböző fokú nehézségeket - idézte a medicalxpress tudományos-ismeretterjesztő portál a Cell szaklap friss számában ismertetett kutatást, melyet Gaia Novarino, az osztrák Tudományos és Műszaki Intézet (IST) munkatársa vezetett."Sok olyan génmutáció van, amely autizmust okoz, mindegyik igen ritka. Sokféleségük miatt nagyon nehéz...A rovat további témái
« Előző
1242 | 1269 | 1296 | 1323 | 1350 | 1377 | 1404 | 1431 | 1458 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- Ganxsta és Pákó majdnem verekedett
- A fiatal anyák szja-mentessége nagy...
- Pécsi Arcok - Egy másik világ: Antoni...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Az egyház határozottan fellép a...