Aligha lesz hivatalos ünnep Erdélyben március 15-e

Aligha lesz hivatalos ünnep Erdélyben március 15-e Másodjára már elutasítóan véleményezte a román szenátus közigazgatási szakbizottsága kedden azt a tervezetet, amely hivatalos ünneppé nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára.  Ugyanaz a szakbizottság júniusban még elfogadásra javasolta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvénykezdeményezését, olyan körülmények között, amikor a kormánypártoknak nagy szükségük volt az RMDSZ voksaira a posztjáról önként lemondani nem hajlandó Sorin Grindeanu akkori miniszterelnök leváltásához. A jobbközép ellenzék akkor éles nacionalista hangvételű támadást intézett a...

Ilyen is van: törvény az önjelölt parkolóőrök ellen

Megszavazta a román szenátus hétfőn azt az ellenzéki törvénytervezetet, amely bűncselekménynek minősítené, és két évig terjedő börtönbüntetéssel sújtaná az ingyenes parkolóhelyek elfoglalásáért pénzt követelő, önjelölt parkolóőröket.  Az Európa legnagyobb közlekedési dugóiról elhíresült Bukarest utcáin nemcsak haladni nehéz egy autóval, hanem megállni is. A román főváros tele van járdán vagy éppenséggel az úttest közepén parkoló autókkal, a szabálytalanságok felett pedig a közlekedésrendészet is szemet huny, mert képtelen naponta több százezer sofőrt megbírságolni. Parkolóház...

Ismét halálos fenyegetéseket kapott a Charlie Hebdo

Ismét halálos fenyegetéseket kapott a Charlie Hebdo Feljelentést tett hétfőn a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap, amely újabb halálos fenyegetéseket kapott, miután múlt heti számának címlapján a szexuális zaklatással megvádolt Tariq Ramadan iszlamológusról közölt karikatúrát.   Riss lapigazgató az Europe1 rádióban elmondta, hogy a szerkesztőség ellen 2015. január 7-én elkövetett, 12 áldozatot követelő iszlamista merénylet óta - amelyet az al-Kaida terrorszervezet magára vállalt - nem szűntek meg a halálos fenyegetések a lap ellen. "Igazán soha nem szűntek meg a fenyegetések, de tény, hogy vannak csúcspontok,...

Texas: huszonhatra...

Texas: huszonhatra emelkedett a halálos áldozatok száma Huszonhatra emelkedett a halálos áldozatok száma a dél-texasi Sutherland Springsben, ahol a település templomában vasárnap...

Tömegmészárlás történt egy...

Legalább húsz embert megölt és húsznál többet megsebesített egy fegyveres támadó a dél-texasi Sutherland Springs település baptista templomában vasárnap - közölte az amerikai média. A...

Besétált a belga...

Feladta magát a belga rendőrségen Carles Puigdemont volt katalán elnök és feloszlatott kabinetjének Belgiumban tartózkodó négy tagja - jelentette a VRT holland nyelvű belga közszolgálati...

Radikális iszlám...

Radikális iszlám mozgalmakat támogathat Soros alapítványa Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa (Open Society Foundations) több amerikai alapítvánnyal együtt több millió dollárt...

A Kincsem nyitja a Los...

A Kincsem nyitja a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivált A Kincsem vetítésével nyílik meg csütörtökön este a 17. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál a Laemmle's Monica Film...

Medvetámadás: hiába hívták...

Medvetámadás: hiába hívták a 112-őt, nem kaptak segítségek Betört egy tusnádfürdői lakóházba és kirámolta a hűtőszekrényt egy medve - írta szerdán a Székelyhon.ro portál.    A...

Fájdalmának adott hangot Ferenc pápa a Szent Péter téren

Fájdalmának adott hangot Ferenc pápa a Szent Péter téren Fájdalmának adott hangot az utóbbi napokban Szomáliában, Afganisztánban és kedden New Yorkban elkövetett terrorista merénylet miatt Ferenc pápa szerdán a Szent Péter téren.   A világ különböző részein elkövetett merényleteket Isten nevével visszaélő gyilkossági őrületnek nevezte a Mindenszentek ünnepén mondott beszéde után. "Azt kérjük az Úrtól, hogy térítse meg a terroristák szívét, és szabadítsa meg a világot a gyűlölettől és a gyilkossági őrülettől, amely Isten nevével visszaélve oszt halált" - mondta a katolikus egyházfő. Közölte, hogy halottak napján a Rómától...

Továbbra is nagy a készültség Manhattanban

Továbbra is nagy a készültség Manhattanban Továbbra is nagy a rendőri készültség New York Manhattan városrészében, ahol kedden egy kisteherautó forgalmas bicikliútra hajtott, több embert elgázolt, majd egy iskolabusszal ütközött - jelentette az M1 aktuális csatorna helyszínen tartózkodó tudósítója szerdán.   A támadásban nyolcan meghaltak és tizenegyen megsebesültek. A halálos áldozatok között öt argentin és egy belga állampolgár van. A beszámoló szerint a környéket a rendőrség hermetikusan lezárta, és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársai most ismét átvizsgálják a helyszínen a kisteherautót. Az elkövető...

Az Iszlám Állam nevében követték el a New York-i merényletet

Az Iszlám Állam nevében követték el a New York-i merényletet A merénylő gépkocsijában talált angol nyelvű feljegyzés szerint az Iszlám Állam nevében követte el a nyolc halálos áldozatot és 11 súlyos sérültet követelő kedd délutáni New York-i gázolásos merényletet - adta hírül szerdán a CNN hírtelevízió és a The New York Times amerikai napilap honlapja.    A hatóságok a merénylőt Sayfullo Habibullaevic Saipov (képünkön) néven azonosították, az üzbég származású 29 éves férfi 2011-ben érkezett az Egyesült Államokba, az utóbbi időben New Jersey államban élt, de az elmúlt években az ország több részén is megfordult, köztük Florida és...

New York-i gázolás: nyolc...

"Nem szabad megengedni, hogy az Iszlám Állam visszatérjen, vagy belépjen az országunkba, miután a Közel-Keleten és másutt is legyőztük őket!" - szögezte le Twitter-bejegyzésben...

És most mi lesz?!...

És most mi lesz?! Kikiáltották a Katalán Köztársaságot Megszavazták a független "Katalán Köztársaság" létrehozását célzó javaslatot a katalán parlament függetlenségi...

Öt hónap után mentettek meg...

Öt hónap után mentettek meg két nőt egy elsodródott vitorlásról Majdnem öt hónapot hányódott a Csendes-óceán vizein az a kis méretű vitorlás, mellyel két amerikai nő Hawaiiról Tahitibe akart...

Él a nigériai kalózok által...

Él és a körülményekhez képest jól van az a magyar tengerész, akit nigériai kalózok raboltak el kedden - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója az M1 aktuális csatornán...

A fenyegetett gerinces...

A fenyegetett gerinces fajok csaknem fele szigeteken él A súlyosan fenyegetett gerinces fajok csaknem fele szigeteken él világszerte - derült ki egy tanulmányból, amely szerint a...

Kalózok raboltak el egy...

Kalózok raboltak el egy magyart Nigériában A helyi és a német hatóságok megerősítették, hogy egy magyart is elraboltak a nigériai kalózók - derült ki Szijjártó Péter...

Magyarország és Németország természetes szövetségesek

Magyarország és Németország természetes szövetségesek Magyarország és Németország természetes szövetségesek, és ennek a jövőben is így kell maradnia - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Passauban.    A kormányfő meglátogatta Gizella magyar királyné sírját a Niedernburg kolostorban, ahol rövid beszédében kiemelte: ha "német barátainknak" találniuk kell egy olyan országot, amellyel "legalább ezer éve nem voltak háborúban, akkor, rajtunk kívül, aligha találnának" ilyet. Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyarok történelme a "homályba vész", ezért amit biztosan tudunk róla, az különösen nagy...

Fényjátékkal tisztelegtek Arany János emléke előtt

Fényjátékkal tisztelegtek Arany János emléke előtt A walesi bárdok történetét megelevenítő különleges fényjátékkal tisztelegtek szombat este a walesi főváros, Cardiff főterén a ballada kétszáz éve született szerzője, Arany János emléke előtt.   A Montgomeryben I. Eduárd angol király által máglyára küldött 500 bárd legendájának stilizált képi megjelenítését látványos, színes fényfestéses technológiával vetítették a XII. században épült cardiffi Keresztelő Szent János templom tornyára. A hatperces vetítéseket késő estig óránként négyszer tekinthette meg a templom előtti téren összegyűlt több száz fős tömeg. A londoni magyar...

Katalán válság - Megkezdte rendkívüli ülését a spanyol kormány

A spanyol kormány szombat délelőtt megkezdte rendkívüli ülését, amelyen végleges döntést készül hozni arról, hogy a katalán függetlenségi törekvésekkel kapcsolatban pontosan milyen intézkedéseket terjeszt be a parlament felső házának, az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva.    A hetek óta tartó spanyol belpolitikai válságot az október 1-jén tartott katalán függetlenségi népszavazás váltotta ki, amelyet a spanyol alkotmánybíróság törvényellenesnek talált és a madridi kormány is a leghatározottabban elítélt. A spanyol kormány tervezett intézkedései között szerepel, hogy...