Újabb Leopard harckocsikkal gyarapodott a honvédség

Újabb Leopard harckocsikkal gyarapodott a honvédség A hadsereg felkészült arra, hogy a teljes átfegyverzés eredményeképpen 21. századi, NATO-kompatibilis eszközrendszere legyen, minden új harcjárművel erősödik Magyarország biztonsága - mondta a honvédelmi miniszter kedden Tatán újságírók előtt.  Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy kedden 15 új Gidrán harcjármű és két Leopard 2A7HU harckocsi érkezett Tatára. A Gidránok elérték a tervezett darabszámot, 48 teljesít belőlük szolgálatot. A tüzéreknél 38 különböző konfigurációjú, a lövészeknél tíz Gidrán található.Hozzátette, hogy a Gidránok Magyarországon kapják meg a...

Párás, hideg éj után napsütéses, de hűvös napunk lesz

Párás, hideg éj után napsütéses, de hűvös napunk lesz Éjjel csökken a fátyolfelhőzet, párássá válik a levegő, foltokban köd képződik.  Kedden a ködfoltok feloszlása után túlnyomóan derült idő várható, majd napközben újra fátyolfelhőzet érkezik nyugat felől. Csapadék nem lesz. A ma még északias szél holnap délkeletire, keletire fordul, csak kevés helyen élénkül meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jellemzően -2 és +3 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb, a belvárosokban, vízpartok mentén, magasabban fekvő helyeken melegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 10 és 13 fok...

Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót

Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót Katonai tiszteletadás mellett, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese és Mudra József ezredes, a budapesti helyőrség dandárparancsnokának jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót a nemzeti gyásznapon, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján hétfőn az Országház előtti Kossuth Lajos téren.   A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon.A nemzeti...

Csaknem száz határsértőt...

Csaknem száz határsértőt tartóztattak fel hétvégén Nyolcvanhét határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság...

Hatvannyolc évvel ezelőtt...

Hatvannyolc évvel ezelőtt rohanták le Magyarországot a szovjet csapatok Hatvannyolc évvel ezelőtt, 1956. november 4-én vonultak be a szovjet csapatok Magyarországra, és megkezdődött a forradalom...

Jönnek a mínuszok:...

Jönnek a mínuszok: reggelente szinte mindenütt fagy várható a héten A reggeli köd- és párafoltok feloszlása után jellemzően napos, száraz, de hideg időre kell számítani november első hetében: a...

Szelvényeket elő, kihúzták...

Szelvényeket elő, kihúzták a hatos lottó nyerőszámait A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...

Orbán Viktor: a magyar...

Orbán Viktor: a magyar gazdaságra egy fantasztikus év vár jövőre Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában adott interjút.   - Magyarország az ipari termelés...

Itt vannak az ötös lottó...

Itt vannak az ötös lottó friss nyerőszámai! A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott ötös lottó  számsorsoláson a következő számokat húzták...

Alaposan lehűl éjjel a levegő, napközben sem lesz melegünk

Alaposan lehűl éjjel a levegő, napközben sem lesz melegünk Éjszaka elkezd csökkenni a felhőzet, de kisebb körzetekben csak holnap délelőtt szakad fel a felhőtakaró. Máshol a gyengén felhős éjszakát követően fátyolfelhős, - az északkeleti harmadban időszakosan szűrt - napos időre számíthatunk.   Csapadék általában nem lesz, de reggelig a felhős tájakon gyenge eső nem zárható ki. Az északias szelet nagy területen kísérhetik élénk, erős lökések. Hajnalra mindenütt mérséklődik a légmozgás.  A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 fok között alakul, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken fagypont alá is...

Erősödött a temetőkultusz az elmúlt évtizedekben

Erősödött a temetőkultusz az elmúlt évtizedekben Halottkultusz mindig is volt, de a temetőkultusz az elmúlt évtizedekben erősödött meg jelentősen, és a kereskedelem is hozzájárult ahhoz, hogy a sírok feldíszítése ennyire általánossá vált, vélik a néprajzkutatók.     A hagyomány szerint halottak napján hazalátogatnak a holtak, ezért az asztalra kenyeret, sót, vizet tettek és kivilágítottak, hogy a halott körül tudjon nézni. Ugyanakkor a temetőknél a koldulóknak kenyeret adtak azért, hogy imádkozzanak, hogy a halottak ne jöjjenek onnan ki. Ezek a halottkultuszhoz köthető szokások ősiek, a kereszténység előtti...

Jön a hidegfront, szeles napunk lesz szombaton

Jön a hidegfront, szeles napunk lesz szombaton Éjszaka ismét nagy területen lehet számítani köd, illetve rétegfelhőzet képződésére.     A hajnali óráktól viszont északnyugat felől gyorsan javulnak majd a látási viszonyok, ugyanis egy markáns hidegfront hatására az addig délnyugati, nyugati irányú szél egyre nagyobb területen északnyugati, északi irányba fordul és többfelé megerősödik. Szombaton napközben is felhős marad az ég, azonban hosszabb-rövidebb napos periódusok lehetnek. Határozottabb felhőzetcsökkenés észak felől a délutáni, kora esti órákban kezdődhet, ekkor egyes helyeken kiderülhet az ég....

Így járnak a vonatok és a...

Így járnak a vonatok és a buszok szombaton A kegyeleti ünnep alkalmából változik a közlekedési rend. Október 31-én a pénteki, november 2-án az ünnepnapi menetrend...

Vers mindenkinek - Ady...

Vers mindenkinek - Ady Endre: Halottak napján Halottja van mindannyiunknak,Hisz percről-percre temetünk,Vesztett remény mindenik percünkÉs gyászmenet az...

Ilyen telet ígér a népi...

Ilyen telet ígér a népi megfigyelés mindenszentek napján Mindenszentek napja van ma, a jeles naphoz népi időjárási megfigyelés is kapcsolódik. Nézzük a...

A tavalyinál kevesebb vihar...

A tavalyinál kevesebb vihar csapott le idén a Balatonnál A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt., a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Balatoni...

Az összes megdicsőült...

Az összes megdicsőült lelket ünneplik a keresztények november 1-jén Legyünk figyelemmel Jézus szavára, merítsünk erőt belőle, hogy saját életünkben is követni tudjuk tanítását! - hangoztatja a...

Lehűlés érkezik az első...

Lehűlés érkezik az első novemberi hétvégén Pénteken, mindenszentek napján a köd feloszlása után jellemzően napos-fátyolfelhős idő várható 15-20 Celsius-fok közötti...

December 6-ig megérkeznek a konzultációs levelek

December 6-ig megérkeznek a konzultációs levelek Budapesten kezdődött meg a nemzeti konzultációs levelek kézbesítése, a fővárosban élők azt a következő két hétben megkapják - közölte a Magyar Posta Zrt. A főváros után vidéken ütemezetten zajlik majd a kézbesítés, az irányítószámok emelkedő sorrendjében.  A mintegy 7,6 millió küldemény kézbesítése országszerte nagyságrendileg 6 hetet vesz igénybe, azaz december 6-ig bezárólag mindenki megkapja ezeket a leveleket. A küldemények közönséges levélként nem igényelnek személyes átvételt, azaz a postaládába kézbesítik a postások - írták.Ha valaki nem kap kérdőívet, annak több...

Bement a bankba, s elutalt pár milliót a csalóknak egy férfi

Bement a bankba, s elutalt pár milliót a csalóknak egy férfi Egy 64 éves ajkai lakost hívott fel egy magát banki szakembernek kiadó nő, és arról tájékoztatta, hogy a számláján nagy értékű gyanús tranzakciót észleltek.   Miután a sértett közölte, hogy ezt nem ő kezdeményezte, a „segítőkész" ügyintéző kérte, kövesse az utasításait, hogy elkerüljék a további károkat. Ezután megkérte, menjen be egy közeli bankfiókba, és ott adjon le egy átutalási megbízást a telefonon bediktált számlára. A telefonáló arra is kitért, hogy a sértett ne mondjon semmit a banki ügyintézőnek, mivel előfordulhat, hogy ő is benne van a számla...

Halottak napja - A tűzesetek megelőzésére figyelmeztetnek

Halottak napja - A tűzesetek megelőzésére figyelmeztetnek Halottak napja környékén ügyelni kell a tűzesetek megelőzésére a lakásokban és a temetőkben egyaránt, ebben az időszakban ugyanis gyakran riasztják a tűzoltókat a kegyeleti mécsesek vagy gyertyák okozta tüzekhez - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.     Tavaly tíz temetőben keletkezett tűz, és minden évben előfordul az is, hogy egy mindenszentek vagy halottak napja alkalmából meggyújtott gyertya miatt kiég egy lakás. A baleseteket általában az okozza, hogy a mécseseket, gyertyákat gyúlékony anyagok közelében helyezik el, a lángok a temetőben a...