Több mint három évtized után fogták el egy plébános gyilkosát
Harminchárom év után fogták el a rendőrök a paloznaki plébános belga gyilkosát - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon. A közlemény szerint a Balatonfüredhez közeli Paloznakon 1991. augusztus 26-án reggel a falu idős plébánosát holtan találták.Az akkori nyomozásban kiderült: egy ismeretlen előző éjszaka a plébánia ajtaját befeszítve bejutott az épületbe, ahol az ott alvó lelkész mellett egy másik szobában alvó idős apácát is megkötözött. A férfit olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe, míg a nő a támadásban...Nyolc hónapja növekszik a kiskereskedelmi forgalom
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 augusztusában is tovább folytatódott a kiskereskedelmi forgalom január óta tartó bővülési tendenciája - állapította meg a legfrissebb jelentés alapján hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A nyár utolsó hónapjában a kiigazított adatok szerint 4,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest. A forgalom értéke 70 milliárd forinttal 1668 milliárd forintra emelkedett. A kiskereskedelmi forgalom az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal...Kövér László: pánikra semmi ok, sem a Fidesz, sem az ország nincs válságban
Kövér László, az Országgyűlés és a Fidesz választmányának elnöke szerint nem történt más, minthogy a Gyurcsány Ferenc által gyűlöletből ácsolt pódiumról, a hátsó lépcsőn felkapaszkodva, Magyar Péter letaszította a baloldal vezérét, összegyűjtve azt a harminc százaléknyi szavazót, akinek annyi üzenet elegendő, hogy ne Orbán Viktor vezesse az országot. Kövér László a Magyar Nemzetnek interjújában elmondta, egyáltalán nem ért egyet azzal a helyzetértékeléssel, hogy a Fidesz válságban lenne."Sem a Fidesz, sem az ország nincs válságban, de a világ kétségtelenül...Csaknem száz határsértőt...
Kilencvennégy határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos...Lesz minden a héten: köd,...
A hét elején a reggeli ködfoltok feloszlását követően többórás napsütésre lehet számítani, de szerdától ismét változékonyabbá...Lottó, lottó, a heti...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 40. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...Még ma is megszámlálhatjuk...
A hétvégén rendezik meg a 32. Európai Madármegfigyelő Napokat (EMN). A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 18 vármegyében és Budapesten 57 helyszínen várja az...Batthyány nem engedte a...
Az aradi vértanúk kivégzésének napját 2001-ben nyilvánította nemzeti gyásznappá a kormány. 1849. október 6-án végezték ki...Országszerte tartanak...
Országszerte és a határon túli településeken is megemlékezéseket tartanak az aradi vértanúk kivégzésének 170....Szili Katalin: egy nemzet sikere közösségei együttműködésétől függ
Egy nemzet sikere attól függ, hogy közösségei mennyire tudnak együttműködni - mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó az Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány 15. évi ünnepi rendezvényén szombaton Budapesten. Szili Katalin úgy fogalmazott: együttműködés nélkül "semmivé lesz az a nagy közösség, amit úgy hívunk, hogy nemzet."A politikus elmondta, 15 évvel ezelőtt olyan időszakban hozták létre az alapítványt, amikor megkezdődtek a nagy változások, "amikor a nemzet újra eggyé forrt"."Önök, ha otthont kaptak is, a hazát megőrizték a szívükben....Óriási a tét, itt vannak az ötös lottó nyerőszámai
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón: Nyerőszámok:20 (húsz)44 (negyvennégy)72 (hetvenkettő)73 (hetvenhárom)82 (nyolcvankettő)Joker: 172724Több órás napsütésben is lehet részünk vasárnap
Éjszaka a kevésbé felhős tájakon köd, illetve felhőzet képződik. Vasárnap már nagyobb területen, a Dunántúlon és akár a Dél-Alföldön is jelentősebben csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap. Ezzel szemben északkeleten még mindig a borult ég lesz a jellemző. Ekkor főleg a Dunától keletre fordulhat elő szitálás, eső, zápor. Az északnyugati szél legfeljebb az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 13 fok között alakul, az eleinte kevésbé felhős tájakon lesz a hűvösebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 13 és 18 fok között...Idén is igényelhetnek...
Idén is folytatódik a szociális tüzelőanyag-program, aminek keretében már valamennyi érintett önkormányzat megkapta a legrászorultabbaknak járó tüzelőanyag beszerzéséhez szükséges forrást...Újabb intézkedések segítik...
Újabb intézkedések lépnek életbe a gyermekes családok támogatására: október 1-jétől könnyebben vehetik igénybe a csok pluszt,...Továbbra is érvényben van a...
Szeptember 18-tól határozatlan időtartamra a közvetlen életveszély elhárítása és a vad védelme érdekében erdőlátogatási...Hűvös, borongós éj után egy...
Nagyrészt borult idő várható, éjszaka inkább csak a nyugati, délnyugati tájakon, majd holnap a nap második felében az ország...Húsz forinttal csökkent a...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján szeptemberben Magyarországon a benzin átlagára 2 forinttal...Orbán Viktor: jövőre meg...
A gazdasági hidegháború a legrosszabb, ami történhet Európával és a magyarokkal - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a...Fázunk, és jól el is ázunk pénteken
Borult idő várható országszerte esővel, sokfelé kiadós mennyiséggel. A csapadékzóna pénteken napközben északkelet felé helyeződik, eközben dél felől szűnik is az eső. Éjszaka, illetve holnap napközben a délkeleti tájakon néhol megdörrenhet az ég. A döntően északi szelet ma a Dunántúlon és a Duna-Tisza köze déli részén, éjszakától egyre nagyobb területen élénk, a nyugati tájakon erős lökések kísérhetik, míg holnap a déli területeken a délnyugati, déli szél élénkül meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken...Nigériai csalókra csapott le a rendőrség
Magyarországon először csapott le aktívan tevékenykedő "nigériai csalókra" a rendőrség - jelentette be Álmos Gergő, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kiberstartégiai Osztályának vezetője Budapesten. Elmondta, a sértettek között volt olyan, akitől 70 millió forintot csaltak ki. Az ORFK és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közös sajtótájékoztatóján az osztályvezető úgy fogalmazott: "grandiózus elfogást sikerült összehozni" a nigériai típusú csalásokkal kapcsolatban.Ismertette:egy évvel ezelőtt alakult meg a rendőrségen a 300 fős...Csütörtökön is alaposan elázhatunk, egész nap eshet
Éjjel a csapadéktevékenység lassanként egyre inkább az ország délkeleti felére helyeződik át, eközben némileg gyengül is a csapadékzóna. Csütörtökön az eső fokozatosan visszaterjed az északnyugati tájakra is, jelentősebb mennyiség a déli óráktól kezdve hullhat sokfelé. Ma a délkeleti szelet időnként élénk, a magasabban fekvő helyeken erős széllökések kísérhetik, késő délutántól északnyugatira fordul az áramlás, és holnap a Dunántúlon lehetnek élénk széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 12...A rovat további témái
- Szili Katalin: kislábnyomos életmód vezethet a fenntartható jövőhöz
- Sokfelé 30 millimétert meghaladó csapadék hullhat szombatig
- Borongós, esős, hűvös napnak ígérkezik a szerda
- Orbán Viktor: Isten éltesse az időseket!
- Nagyon lehűl a levegő, fagyra ébredhetünk kedden
- Orbán Viktor: megvédjük Magyarország függetlenségét!
« Előző
108 | 135 | 162 | 189 | 216 | 243 | 270 | 297 | 324 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Tavasz lesz a meteorológiai tél első...
- Téli szünet kezdődik a népszerű...
- Pár száz év történelem: ennyire volt...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...
- Borult, párás időre kell készülni...
- Tűz ütött ki egy baranyai házban,...
- Repülőgép lángoló roncsaihoz...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...