Tizenegy százalékkal emelkedik a magyar katonák illetménye

Tizenegy százalékkal emelkedik a magyar katonák illetménye Január 1-jétől ismét emelkedik a magyar katonák illetménye - közölte a honvédelmi miniszter csütörtökön az MTI-vel.   Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: az illetményemelés ezúttal 11 százalékot jelent átlagosan a Magyar Honvédségben, de állománykategóriánként eltérő lehet - olvasható a minisztérium közleményében. A miniszter emlékeztetett: a kormány kiemelt mértékű illetményemelésről hozott határozatot 2022-ben, ez két lépcsőben - először a 2022 szeptemberétől, majd 2024 januárjától - biztosítja a magyar katonák béremelését. A tárcavezető kiemelte, a mostani emeléssel...

Annyi pénzt lehet nyerni a lottón, hogy az már túlzás

Annyi pénzt lehet nyerni a lottón, hogy az már túlzás Csaknem fél éve halmozódik az Ötöslottó főnyereménye: négymilliárd forintot vihet haza, aki ezen a héten helyesen tippeli meg a számokat - közölte a Szerencsejáték Zrt. csütörtökön az MTI-vel.   Azt írták, hogy tavaly június vége óta halmozódik az Ötöslottó főnyereménye, és ha a héten sem lesz nyertes, akkor a következő összeg már a játék történetének negyedik legmagasabb egyéni jackpotját jelentheti. Az eddigi legnagyobb nyereményt 2020. március 28-án vitte el egy szerencsés játékos, ennek összege csaknem 6,5 milliárd forint volt - tették hozzá. Közölték azt is, hogy az...

Még csütörtökön is tavasz lesz a télben

Még csütörtökön is tavasz lesz a télben Estére a délkeleti, déli részeken is felszakad a felhőzet, és ott is változóan, időszakosan akár erősen felhős időre számíthatunk. Általában csak kevés helyen alakulhatnak ki záporok, de a hajnali, reggeli órákban átmenetileg növekszik a záporos gócok számossága, néhol az ég is megdörrenhet.  A délnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérik. Csütörtökön a nyugatira, északnyugatira forduló szél hazánk északkeleti, északi felében már nagyobb területen megerősödik, helyenként viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +7 fok között várható, a...

A szakképzésben dolgozók...

A 2023. évi, kétlépcsős bérfejlesztést követően 2024-ben is tovább emelkedik a szakképzésben dolgozók bére - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az...

Hamisított orvosi vények...

Hamisított orvosi vények miatt emeltek vádat egy férfi ellen Hamis magánokirat felhasználásának vétsége és különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat a Nagykanizsai...

Csaknem 80 ezerrel...

Január elsejétől átlagosan 79 500 forinttal emelkedett a rendvédelmi dolgozók bére - jelentette be Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a kormány...

Beborul, aztán kiderül,...

Beborul, aztán kiderül, szerdán is enyhe napunk lesz Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de estig a déli területeken időszakosan kevesebb felhő is lehet az égen....

Áramszünet okozott...

Újra zavartalanul működnek a Vodafone szolgáltatásai, miután kedden délelőtt áramszünet okozott szolgáltatáskiesést - közölte a szolgáltató az MTI-vel. A Magyar Telekom a közösségi...

Akadozik a Telekom és a...

Országszerte probléma van a telekomos és vodafone-os hálózatokkal. A hagyományos telefonálás sem működik rendesen a wifi-hálózat igénybe vétele (VoWiF, Wi-Fi Hanghívás) esetén,...

Érkezik az emelt nyugdíj, februárban a 13. havi is

Érkezik az emelt nyugdíj, februárban a 13. havi is A kormány kiemelt figyelmet fordít az idősebb korosztályra - jelentette ki a miniszterelnök főtanácsadója kedden a Facebook-oldalán megjelent videóban.     Nyitrai Zsolt közölte, hogy a 2024-es év "jó hírrel kezdődik az időseknek", hat százalékkal emelkedik a nyugdíj összege, így az átlagos öregségi nyugdíj várhatóan több mint 230 ezer forint lesz. Hangsúlyozta, a kormány visszaépítette "a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is", amelyet februárban a hat százalékkal emelt összegben kapnak meg a nyugdíjasok. Emlékeztetett: a kormány 2010-ben...

Kisöpörte a szél a szálló port a levegőből

Kisöpörte a szél a szálló port a levegőből Jelentősen javult a levegő minősége az országban - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kedden közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.     A levegőhigiénés index rendszerének négy kategóriája van: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes. Az NNGYK adatai szerint az ország nagy részében elfogadható, négy településen pedig - Salgótarjánban, valamint a Sajó völgyének három településén, Putnokon, Kazincbarcikán és Sajószentpéteren - kifogásolt a levegő minősége. Múlt héten a szálló por miatt...

Ködös éj után, szeles, borús időnk lesz kedden

Ködös éj után, szeles, borús időnk lesz kedden Éjjel az ország délnyugati, déli felén nagy területen képződhet köd, illetve rétegfelhőzet. A ködös területeken szitálás előfordulhat.    Kedden a köd megszűnik, a látási viszonyok javulnak, a rétegfelhőzet kiterjedése pedig csökken. Ugyanakkor délelőttől kezdve északnyugat felől beborul az ég, és este az északi tájakon már gyenge eső is előfordulhat. Ma az északnyugati, nyugati szél több helyen is megerősödik, de estére már mérséklődik a légmozgás. Kedden a délnyugati, déli szél megélénkül, a Dunántúlon olykor meg is erősödik. A hajnali órákban általában -1 és +3 fok...

Hárman haltak meg...

Hárman haltak meg lakástűzben az év utolsó napján Szilveszter napján 204 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ezek közül 143 eset igényelt tűzoltói beavatkozást. Tűz...

Huszonhét határsértőt...

Huszonhét határsértőt tartóztattak fel hétvégén Huszonhét határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság...

Több mint kétszáz embert...

Több mint kétszáz embert szállítottak kórházba alkoholmérgezéssel A mentők országszerte 3103 esetet láttak el szilveszterkor - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője hétfőn az...

Tavaszias hőmérséklettel,...

Reggeltől északnyugat, nyugat felől gyorsan és jelentősen csökken a felhőzet, délutánra a keleti határvidéken is. Eközben az ország déli fele fölé magasszintű felhőzet...

Íme, itt vannak az esztendő...

Íme, itt vannak az esztendő utolsó, kincset érő számai A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 52. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...

Szilveszterkor átlagosan...

Szilveszterkor átlagosan ötven tűz keletkezik a tűzijátékok miatt Szilveszter éjjel átlagosan ötven olyan tűzesethez riasztják a tűzoltókat, amelyet tűzijáték okozott - közölte az Országos...

A szilveszteri zajcsapás ősi szokás, távol tartja a gonoszt

A szilveszteri zajcsapás ősi szokás, távol tartja a gonoszt A szilveszteri zajcsapás ősi szokás, amely a néphit szerint távol tartja a gonosz, ártó hatalmakat az újévtől - mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.  A szakértő kifejtette, az év első napjához köthető valamennyi szokás az egészség, a szerencse és a gazdagság eléréséhez kötődik. Felelevenítette, az emberek régen házról házra járva köszöntötték egymást január 1-jén, és úgy tartották, ezen a napon nem szabad semmit kiadni a házból, továbbá tartózkodni kell a veszekedéstől, hogy az egész év kedvességgel, szeretetben teljen. Tátrai...

Éjszaka is dolgoztak a vonatbaleset helyszínén

Éjszaka is dolgoztak a vonatbaleset helyszínén Folyik a műszaki mentés a Nagymaros és Verőce közötti vasúti szakaszon, a MÁV szerint vasárnap még biztosan nem, de lehet, hogy még hétfőn sem indulhatnak el a vonatok a szakaszon - közölte a MÁV az MTI-vel vasárnap reggel.     Azt írták, a MÁV szakemberei az éjszaka is dolgoztak Nagymarosnál, ahol szombat kora délután kisiklott kilenc vasúti kocsi. A daruzás megkezdése előtt a felsővezetéket vissza kellett bontani, a késő este megérkezett óriásdaru segítségével a kisiklott kocsikból hármat már visszaemeltek. A 23 vagonból álló szerelvény többi kocsijából tizenegyet...

Valakinek jól zárul az év, van telitalálat a Jokeren

Valakinek jól zárul az év, van telitalálat a Jokeren A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 52. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 3 (három) 54 (ötvennégy)63 (hatvanhárom) 79 (hetvenkilenc)81 (nyolcvanegy) Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 47 darab, nyereményük egyenként 1.196.850 forint;3 találatos szelvény 3404 darab, nyereményük egyenként 17.310 forint;2 találatos szelvény 81.600 darab, nyereményük egyenként 2530 forint.Joker: 023723Telitalálat 1 darab, nyereménye 99.816.635 forint.