Minden trafikot évente legalább egyszer ellenőriznek

Minden trafikot évente legalább egyszer ellenőriznek A fiatalok védelmében fokozottan ellenőrzi a trafikokat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH), amely kiemelt feladatának tekinti, hogy távol tartsa ezt a korosztályt a dohányzástól.     A hatóság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, egész évben folyamatos próbavásárlásokkal fogja ellenőrizni a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény szabályainak betartását.Hozzátették, eltökélt szándékuk a törvény fiatalkorúak védelmét biztosító rendelkezéseinek érvényre juttatása, ezért...

Hideg éjszaka után kedden is enyhe napunk lesz

Hideg éjszaka után kedden is enyhe napunk lesz Éjszaka főleg a Nyugat- és Délnyugat-Dunántúlon, az Északi-középhegységben és az Alföld délkeleti részein képződhet zúzmarás köd és rétegfelhőzet.    Kedden ezek helyenként csak lassan oszlanak fel, sőt egyes - főként a Dunától keletre fekvő - részeken akár egész nap is megmaradhatnak. Másutt holnap is derült, napos idő várható. Csapadék nem lesz. A déli szél ma még csak Sopron és a Fertő körül, holnap már a Dunántúl északi felén másutt is megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken ennél...

Megszállták egy napra a vonatokat a rendőrök

Megszállták egy napra a vonatokat a rendőrök 24 órás akcióban, hazánkban több mint 1100-an ellenőrizték a vonatokat, az állomásokat és a csomagmegőrzőket szerdán.  A Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete által koordinált akció keretében 730 vasúti szerelvényt, 649 állomást, 24 poggyászmegőrzőt és 581 csomagot ellenőriztek a rendőrök és a társszervek munkatársai.7 esetben tettek büntető-, 55 esetben pedig szabálysértési feljelenést. 23 személyt fogtak el, közülük 16 ellen volt kiadva elfogatóparancs.Közel 4 ezer személyt igazoltattak, helyszíni bírságot 190, közigazgatási bírságot 72 esetben szabtak ki.Az akció...

Egykori tiszteletbeli...

Egykori tiszteletbeli konzul ellen emeltek vádat korrupció miatt Nemzetközi korrupció miatt emeltek vádat egy magyar férfi ellen, aki az egyik afrikai ország tiszteletbeli konzuljaként öt...

Érkeznek az adóigazolások,...

Érkeznek az adóigazolások, érdemes megőrizni azokat Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme és az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy...

Húsz határsértőt...

Húsz határsértőt tartóztattak fel hétvégén a rendőrök Húsz határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn...

Ködös időjárással indul a...

Ködös időjárással indul a hét, esővel folytatódik, majd napsütéssel végződik Nyugodt, többfelé ködös időjárással indul a jövő hét, de a hét közepén megvastagszik a felhőzet és több helyen lehet gyenge...

Sok pénzt érhetnek ezek a...

Sok pénzt érhetnek ezek a számok a hatos lottón A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 4. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...

Rengeteg baleset történik a...

Rengeteg baleset történik a vasúti átjárókban A MÁV hálózatán januárban eddig kétszer annyi baleset történt vasúti átjárókban, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a hét...

Halálos dulakodás: autó elé lökték az áldozatot

Halálos dulakodás: autó elé lökték az áldozatot Dulakodás közben az úttestre lökött Budapest VII. kerületében szombaton este egy férfi egy másikat, akit elütött egy autó, és a helyszínen életét vesztette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon vasárnap. A rendőrség tájékoztatása szerint szombaton este 21 óra 40 perckor érkezett a bejelentés, hogy a főváros VII. kerületében, a Thököly úton egy kisvendéglő előtt kialakult dulakodásban egy férfi az úttestre lökött egy másikat, akit egy autó elütött. Az elütött férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az elkövető az eset...

A nemzeti konzultáció felhatalmazást ad a kormánynak

A nemzeti konzultáció felhatalmazást ad a kormánynak Az önrendelkezés és a függetlenség mellett tettek hitet, és a kormányt felhatalmazták érdekeik képviseletére a további brüsszeli tárgyalásokon azok, akik részt vettek a nemzeti konzultáción - mondta a kormányszóvivő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Szentkirályi Alexandra a kormány nevében köszönetet mondott annak a több mint másfél millió embernek, aki a konzultáción ismét elmondta véleményét a legfontosabb aktuális kérdésekről. Kijelentette: a választ adók elsöprő többsége hitet tett Magyarország szuverenitása, függetlensége mellett, egyben az emberek jelezték,...

Lehet, hogy végre gazdára találtak a milliárdok? Nézze meg!

Lehet, hogy végre gazdára találtak a milliárdok? Nézze meg! A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:Nyerőszámok:21 (huszonegy)   37 (harminchét)  51 (ötvenegy)      64 (hatvannégy) 83 (nyolcvanhárom)   Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 43 darab, nyereményük egyenként 1.675.330 forint;3 találatos szelvény 3275 darab, nyereményük egyenként 24.090 forint;2 találatos szelvény 90.355 darab, nyereményük egyenként 3305 forint.Joker: 574795  

Enyhe, szeles, napsütésés...

Enyhe, szeles, napsütésés napunk lesz vasárnap Vasárnap délelőtt keleten csökken a felhőzet, másutt lapos gomolyfelhők alakulnak ki, emellett összességében mindenhol több...

Rendőr volt egy...

Rendőr volt egy félmilliárdos rablás tippadója A Fővárosi Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette és felbújtóként elkövetett különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntette miatt...

Embert a vasra: folytatódik...

Embert a vasra: folytatódik a honvédségi toborzás Már zajlik a Magyar Honvédség "Embert a Vasra" elnevezésű toborzókampányának második fázisa - mondta Lele Gergő...

Megint rengetegen érkeztek...

Megint rengetegen érkeztek hazánkba Ukrajnából Az ukrán-magyar határszakaszon 4124-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig...

Hűvös éjszaka után...

Hűvös éjszaka után napsütéssel indul a szombat Szombaton a nap első felében sok napsütésben lesz részünk, délután azonban északkelet felől ismét felhősödés várható. ...

Zöldenergia-tárolás:...

Zöldenergia-tárolás: támogatás jár a vállalkozásoknak is A vállalkozások önálló programban kaphatnak támogatást zöldenergia-tároló telepítéséhez - tudatta az Energiaügyi Minisztérium...

A bértárgyalások dacára sztrájkra készülnek a Volánbusznál

A bértárgyalások dacára sztrájkra készülnek a Volánbusznál Ismét kétnapos munkabeszüntetést hirdetett január 28-ára és 29-ére az adventi sztrájk után a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) a Volánbusznál. A közlekedési vállalat indokolatlannak tartja az akciót, hiszen a MÁV-Volán-csoport továbbra is a bérmegállapodás mielőbbi megkötésére törekszik, a tárgyalások folyamatosak - közölte a munkáltató pénteki közleményében az MTI-vel.    A sztrájk tervezett ideje alatt a Volánbusz biztosítja az elégséges szolgáltatásokat. A várhatóan nem közlekedő járatok listája a társaság honlapján érhető el, valamint az...

Napsütéses idővel indul a péntek, aztán érkeznek a felhők

Napsütéses idővel indul a péntek, aztán érkeznek a felhők Pénteken főként a Dunától keletre még több órára kisüt a nap, azonban eközben frontális felhőzet terjeszkedik kelet felé, amely az esti, késő esti órákra fokozatosan beborítja az országot.    Napközben még inkább csak a Dunántúlon helyenként, késő délutántól, estétől viszont északnyugat felől egyre többfelé várható csapadék - zömmel eső, zápor. A ma estig, késő estig sokfelé erős, viharos északnyugati, nyugati szél éjszakától fokozatosan veszít erejéből, de helyenként holnap napközben is élénk, erős maradhat. Péntek délután átmenetileg nagy területen délnyugatira,...

Kábítószer-kereskedőt vontak ki a forgalomból Szekszárdon

Kábítószer-kereskedőt vontak ki a forgalomból Szekszárdon A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak közreműködésével fogtak Szekszárdon el egy 28 éves férfit, aki a gyanú szerint kábítószert és pszichoaktív anyagot árult - közölte a rendőrség a honlapján csütörtökön.     A közlemény szerint a szekszárdi nyomozóknak információjuk volt arról, hogy a férfi, aki korábban erőszakos bűncselekményekért több évig volt börtönben, Szekszárdon kábítószert és új pszichoaktív anyagot ad el. A rendőrök arról is tudtak, hogy lőfegyver lehet nála, ezért a TEK segítségét kérték, amelynek munkatársai szerdán fogták el a dílert. A...