Pont Ott Parti: a Széchenyi téren hirdetik ki a ponthatárokat

2014. július 18. péntek 08:26

Pont Ott Parti: a Széchenyi téren hirdetik ki a ponthatárokat

A Pécsi Tudományegyetem és Pécs Megyei Jogú Város együttműködésében a hagyományokhoz híven július 24-én 18.00-23.00 óra között ismét megrendezik a felvételi ponthatárok hivatalos kihirdetésének szabadtéri rendezvényét, a Pont Ott Partit.

A ponthatárok kihirdetése mellett játékokkal, szórakoztató programelemekkel is készülnek a szervezők.

Este 8 órakor dr. Páva Zsolt polgármester, dr. Bódis József rektor úr és Rinfel János EHÖK elnök köszönti a felvételizőket, ezt követően pedig sor kerül valamennyi hazai felsőoktatási intézmény hivatalos idei évi ponthatárainak kivetítésére. A ponthatárok kivetítését követően az ünneplés mellett lehetőség nyílik tájékozódni a pótfelvételiről és a PTE rektori ösztöndíjáról, majd az Ivan & The Parazol koncertjével zárul a rendezvény.

Az együtt várakozás, egymás biztatása igazi közösségi élményt jelent minden évben a pécsi és környékbeli diákok számára. A rendezvényre nemcsak a felvételiző diákokat várják, hanem a velük együtt izguló szülőket és barátokat is, de a program érdekes lehet a jövőjüket még csak tervezgető és jövőre felvételiző középiskolások számára is.

Részletes program:
http://felveteli.pte.hu/hirek/436

 

 

Forrás: PTE